2009. március 21., szombat

Kastélytúra - 6 kastély 1 nap alatt

Egy nap alatt hány kastélyt lehet megnézni? Nekünk hatot is sikerült! Összeállításunkban a kedvenc Fejér megyei kastélyainkhoz terveztünk neked útvonalat. Bejárhatod akár egy nap alatt, de lehet rövidíteni is.

1. állomás: Martonvásár, Brunszvik-kastélyBudapesttől bő 30 kilométerre fekszik Martonvásár, amely megközelíthető az M7-esen vagy a 7-es úton. A kastélyt szinte lehetetlen eltéveszteni, ha Martonvásáron követjük a táblákat.A látogatót először a kastély hófehér homlokzata nyűgözi le, amely a legkisebb napsütésben is szikrázik, majd a park, a kis tó és a tó közepén a sziget. Akár egy egész délelőttöt el lehetne itt tölteni, sőt ha a Beethoven Emlékmúzeumot és az Óvodamúzeumot is megnézzük, akkor egész napos kiránduláshoz is tökéletes célpont. Brunszvik Teréz ugyanis nemcsak a magyar, de az európai óvodaügy egyik úttörője is volt. A kiállítás az első magyar óvoda megnyitásától a ’60-as évek napközi otthonos óvodájáig mutatja be a magyar óvodatörténetet korabeli tárgyak, játékok és dokumentumok segítségével.
A martonvásári Brunszvik-kastély felépítése ifjabb Brunszvik Antal nevéhez fűződik. Családja 1758-tól bérelte a birtokot, amely végleges tulajdonukba 1770-ben került. A kastély 1784–85-ben épült fel barokk stílusban egy korábban itt álló kúria helyére. A következő évszázadban a kastélyt többször átépítették. Először az 1820-as években, amikor a földszintes épületre emeleteket húztak, és a homlokzatot klasszicista stílusúvá formálták. 1870-ben Brunszvik Géza neogót stílusban alakíttatta át a kastélyt és a képtárat, és ez a mai formája is. A kastély építésével együtt kezdték el az épület körül az angolpark kialakítását is. A család híres volt élénk társasági életéről. Beethoven, Erkel Ferenc és Liszt Ferenc több alkalommal vendégeskedett a kastélyban.

A kastély címe: Martonvásár, Brunszvik u. 2.A park nyitva: mindennap 8 órától sötétedésig.A Beethoven Emlékmúzeum látogatható: nyáron keddtől vasárnapig 10–12 és 14–18 óra között, a téli időszakban keddtől vasárnapig 10–12 és 14–16 óra között.Az Óvodamúzeum látogatható: március 15-től október 31-ig keddtől péntekig 10–14 óráig, szombat–vasárnap 11–17 óráig. November 1-jétől március 14-ig kedd, péntek 10–14 óráig, vasárnap 11–15 óráig.

2. állomás: Velence, Hauszmann–Gschwind-kastélyMartonvásárról 15 kilométeres autózás után Velencére érünk. A legegyszerűbb, ha a 7-es utat választjuk.A kastélyt az 1920-as évek elején Hauszmann Alajos, a magyar eklektika egyik legnagyobb mestere tervezte és építette saját nyaralójának. A neves építész nem sokáig használhatta az épületet. 1926-os halála után örökösei eladták a budafoki gyáriparos Gschwind családnak. Az épület belsejének egy része máig megmaradt eredeti állapotában: az előcsarnokban neobarokk kandalló áll, a mennyezetet stukkók borítják, az emeletre faragott falépcső vezet, a díszteremben eredeti majolikakályha áll. A kastélyban ma üdülő működik, és ha belülről nem is, de kívülről mindenképpen érdemes néhány pillantást vetni rá, és „belógni” a kastélykertbe, amelyben védett hársfák és gesztenyefák magasodnak.A kastély címe: Velence, Ország u. 23.Velence honlapja »3. állomás: Seregélyes, Zichy–Hadik-kastély18 kilométeres autózás (a 7-es úton haladj Dinnyésig, majd ott tovább a „dél” felé mutató táblát követve) vár ránk, míg elérünk Seregélyesig.A legenda szerint egy alkalommal Ferenc császár így szólt Gróf Zichy Ferenchez, a monarchia pénzügyminiszteréhez: „A jövő esztendei hadgyakorlatok Fejér megyében lesznek, hallom, ott Önnek szép kastélya van, ott fogok megszállni.” Seregélyes települését 1650-ben adományozta II. Ferdinánd Zichy Istvánnak, így valóban voltak Zichyéknek birtokai, viszont kastély nem állt ott. A gróf rögtön futárt menesztett azzal a paranccsal, hogy haladék nélkül fogjanak hozzá a kastély megépítéséhez, és nyolc hónap alatt, 1822-ben elkészült a kastély. Hogy valóban így történt-e, nem lehet tudni, de a kastélyban a mai napig megvan a császári hálószoba. Az U alakú épület középső szárnya emeletes, a hátsó szárnyak földszintesek. A főhomlokzata közepén négyoszlopos portikusz áll, a timpanonban a grófi család címere látható. A kastélybelső kialakításánál is a római korból választottak témákat. A kastély a második világháborúban súlyosan megsérült, és csak az 1980-as években kezdődött meg a helyreállítása. A kastélyban jelenleg kastélyszálló üzemel. Évről évre a parkja is egyre szebb.A kastély címe: Seregélyes, Kastély u. 5.
4. állomás: Nádasdladány, Nádasdy-kastélyBudapesttől ez a legtávolabbi kastély, és Seregélyesről is még 40 km. Nádasdladány Fejér megye nyugati határán található, de vétek lenne kihagyni.A Nádasdy-kastély igazi mesekastély, az angol Tudor-kori kastélyokra emlékeztet, és a maga módján igazi „hollywoodi sztár”, hiszen sok rajongója örömmel fedezte fel a 2003-as Underworld című film néhány jelenetében. A kastélyt 1851-ben vásárolta meg a Nádasdy család a Schmiedegg grófoktól, és 1873–76 között Nádasdy Ferenc bővíttette ki és építtette át eklektikus stílusban. A kastély belső tereit ugyanolyan gondossággal tervezték meg, mint a külsejét. Az ősök csarnokát márványkandalló, kovácsolt csillárok és kandeláberek díszítették. A csarnok elnevezése arra utal, hogy a Nádasdy-ősök portréi függtek a teremben. A képek ma a Magyar Nemzeti Galéria Képcsarnokában láthatók, a kastélyban pontos másolatok függnek. A könyvtár és a kápolna még most is, évtizedek múlva, hosszú évek elhanyagoltsága ellenére és a felújítási munkálatok közben is lenyűgöző. Akárcsak a kastélykert.
Cím: Nádasdladány, Kastélypark 1.A kastély látogatható: a nyári időszakban 10–18 óráig idegenvezetéssel (a felnőttjegy 400 Ft, a gyerekjegy 200 Ft), de ha éppen nincsen idegenvezetés a kastélyban, és egy látogató betoppan, akkor az őr vezeti végig (látogatójegy: 200 Ft). Látogatás előtt egy nappal érdemes telefonálni (22/590-015), mert akkor a kastélyőrt is könnyebb lesz megtalálni.5. állomás: Iszkaszentgyörgy, Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastélyAki még bírja lendülettel, és idővel is jól áll, Nádasdladány után Iszkaszentgyörgy felé vegye az útját. Kb. 25 kilométert kell autózni.Az iszkaszentgyörgyi kastély építése hat periódushoz köthető, és rögtön érthető, miért ilyen hosszú a neve. A kastély magját Amadé Antal építette a XVIII. század első harmadában, a keleti mellékszárnyat és a kaput Amadé Tádé még ugyanannak a századnak a végén. A Bajzáth család 1800-ban vásárolta meg a kastélyt, és valószínűleg ők építtették a főszárny udvari előcsarnokát és a lépcsőház mellvédjét. Az 1820-as években Bajzáth György a főszárny két végét bővítette oldalirányba, és 1840-ben a park felőli homlokzat nyílásai új kőkeretet kaptak. 1870-ben a Pappenheim grófok vásárolták meg az épületet, és a XX. század elején Gabriel Seidl müncheni építész tervei szerint újabb bővítéseket végeztek. Ekkor készültek a neobarokk nyugati szárnyak, és Schusstig főkertész megtervezte a kertet, amely teraszos kialakításával Fejér megyében egyedülálló volt. Napjainkban az épület nagy részében iskola működik.A kastélyt csak kívülről csodálhatjuk meg, illetve bejelentkezéssel látogatható.Cím: Iszkaszentgyörgy, József Attila u. 1. A kastély szinte elvéthetetlen, de ha nem találjuk, akkor a helyiek szívesen útbaigazítanak.Iszkaszentgyörgy honlapja »6. állomás: Fehérvárcsurgó, Károlyi-kastélyKincsesbánya érintésével nincs 10 kilométer Iszkaszentgyörgy és Fehérvárcsurgó távolsága.
A fehérvárcsurgói uradalmat 1853-ban vásárolták meg a Károlyiak a Perényiektől. Már 1786-ban állt egy barokk kastély, amelyet Heinrich Koch bécsi építész tervei szerint alakíttattak át a Károlyiak. Az épület ekkor kapta meg az U alakú formáját. Az átalakítások 1844 és 1854 között zajlottak, a munkálatokat Ybl Mikós felügyelte. Az államosítás előtt Károlyi István volt az uradalom utolsó birtokosa. Az ötvenes évek közepétől gyermekotthon működött a falai között, de életveszélyessé vált, és bezárták. Homlokzatának néhány részletét egyszer hozták rendbe, amikor a Básti Juli főszereplésével készült Vörös grófnő című film néhány jelenetét a kastélynál forgatták. A rendszerváltást követően ismét a Károlyi család vette gondjaiba a kastélyt, és lassan visszanyeri eredeti pompáját, akárcsak a hatalmas kastélykert. Nyaranta koncerteknek és különböző kiállításoknak ad helyet a kastélykert.A kastély címe: Fehérvárcsurgó, Petőfi u. 2., de a „főútról” eltéveszthetetlen a kastélykert széle és a régi főkapu.Fehérvárcsurgó honlapja »

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése