2009. március 21., szombat

Excel tábla ill. intuició figyelmenkívül hagyása 3. rész

Mivel itthon sem alszom éjfél körül, ezért nem is voltam álmos. Még beszélgettünk T-vel és mondtuk, h mi az, ami innét hiányzott. Annyira nem tudtak kikapcsolni, olyan merevek voltak ill. megfelelni a másik előtt. Sztem mi nekünk sikerült volna a totális kikapcsolás, ha épp nincs ott a másik 6 passzív emberke.
Tehát, vasárnap 10ig kellett elhagyni a házat, de megdumálták a nénivel, h legyen ez az időpont 11 óra. Mi korábban keltünk, nekem még tusolni kellett, T-nek volt egy meló részlege 9 körül. Mondanom sem kell, h kikre kellett várni Zsre és Ára. Pedig ők mondták, h nem szeretnék, ha nem készülnénk el időben, mármint a fenn maradó 8 ember. Annyi pia megmaradt. Mindent hazahoztam, mivel palacsinta sem készült, ha ezt tudom, h ennyire inaktívak, akkor nem invesztálok ennyit a dolgokba.
Kb. 11 óra körül elhagytuk a tett helyszínét és elmentünk strandolni. Pont a kritikus időpontban sikerült a napon lennünk 11-15hig. Akkor esetleg megfordult a fejem leghátsó zugában, h esetlegesen egy 2 mses ideig bemegyek a vízbe. De csak azért, h a víz a szél, a napsütés együtt és hatékonyan tudja kiváltani barnító hatását. Bokáig jutottam el, lefagyott a lábam. Ahogy melegedett az idő, úgy hűlt a víz. Hülye hasonlat, de sajnos így volt. Ettünk egy szörnyű lángost és egy viszonylag ehető palacsintát.
Majd egy felettünk elhelyezkedő ciklonnak köszönhetően a zápor kizavart mindenkit a vízből. Nem értem a fürdőzőket, h fürdőruciban miért nem volt jó nekik az esőben állni?! Azt kell mondjam, h az eső melegebb volt, mint a Balaton vize. Durva. Elmentem átöltöztem, majd még vártunk Á-ra és Sz-ra is, h ezt megtegye, majd búcsúzkodés és 10 perces csúszással elindulás a tervezett időpont után.
Konzekvencia: örültem, h láttam a többieket, legfőképp P, Z és T társaságának; DE ez az egész egy felesleges pénzkidobás volt, és örülnék, ha már jobban hallgatnék a megérzéseimre, és tuti,h nem fogom szorgalmazni a II. BNH megszervezését, ha esetleg vkiben ez felmerülne. Jó volt látni, h Sz már szedett fel magára pár kilót, nem olyan csontos, mint volt ill. D, h kicsit sztem megnyílt az emberek előtt.
Kb. 18:40 körül haza is értem, majd gyors ki- majd újra bepakolás és irány a meló. Nem öltözgettem át, hanem abban a szerkóban - rövid naci, ujjatlan poló - megjelenés a meló helyen. Gyors szugerálás, mikor meg tudtam, h lenne visszaváltóm hétfő délelőtt, h a főnököm be tudjon jönni. És IGEN, megcsinálta...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése