2009. március 21., szombat

Dezsávű :) 2009. 03.14

Megbeszéltük, h lesz két felkészítő terepgyakorlat. Az egyik a Bakonyban vmikor márciusban, a másik pedig majd a Pilisben. Kitűztük a dátumot, ami épp az ünnepre esett. Eszter kitalálta, h akkor már egy kisebb ünnepség is lehetne a kilátónál. Most abszolut passzívitásba burkolóztam. De úgy érzem, h találtak helyettem sokkal jobb szavalókat.
Pénteken este érkeztünk, most Trudinál aludtunk. Sajnálatos módon, csak ketten, a kemény mag landolt, Eszter és én. Természetesen a tesco túra sem maradhatott el, és itt megvettük Maminak a virágot. Sajna a tulipánok elég csoffadtak voltak, de így utólag jobb is. Jácintra esett a választás, amire kötöttünk nemzeti színű szalagot. Spirvezetőnknek ill. Trudiéknak még vittünk egy-egy nemzeti színű gyertyát is.
Beérünk Csanakra, Eszter: "azt nem tudom, h melyik utca, de a házat tuti, h megismerem" nos, sikeresen túl mentünk rajta. :) Már vártak minket, szinte mindenki ott volt, kivéve Szisz és Vinyoletta, mivel helyi ünnepi műsoron vettek részt. Örültek a virágoknak, meg is lepődtek. Az igazat megvallva, elszámoltuk magunkat, de úgy gondoltuk, h SpirVez csak nem fog megharagudni, ha nem kap virágot, és így sikerült mindenkinek adni vmit. Anyu küldött Trudinak egy pár házi kalbászt is. Mint kiderült ez a kedvence.
Megvártuk a későn érkezőket, ill. Péter bátyját is. És nekiláttunk a vacsorának. Persze, kihagyhatatlan a jó minőségű pálinka és előkerült a helyi sör is, barna és világos formációban, Mami bora ill. soproni kékfrankos. Ami a nedűket felszippantotta, azok a következők voltak: gombapaprikás nokedlivel, francia saláta, fűszeres hal rizzsel ill. deszertként madártej. Ezt Violetta annyira nem preferálta, mivel a neve (madártej) eléggé eltántorította a megkóstolástól. Lehet, ha álnéven kínáltuk volna neki, örömmel és jó ízűen elfogyasztotta volna. Előkerült még az ismerősnek tűnő mákos és diós süti. Ezekkel az 1 héttel ezelőtti Burgenlandi túrán találkozhattunk. Mikor Szisz úgy gondolta, h kínálja a többieknek, látta, h a busz hátuljából tömkelegével kerülnek elő a jobbnál jobb sütik, így inkább elrejtette a mai vacsira.
Mivel szinte mindenki résztvesz a 3 éjjel 3 nap c. nóta fesztiválon, most már nem ártana gyakorolni, így előkerültek a cdk, a nótás füzetek, könyvek. Kis idő után, a másnapi kemény túrára való tekintettel, hamar szétszéledt a társaság.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése