Másnap, nem kellett annyira korán kelni, mivel megfordították a busz irányát. Bőséges, finom reggeliben volt részünk, ahogy Enikőnél is, Zetelakán.Így 3/4 9re a Malom büféhez mentünk. Útközben, betértünk volna Violettához, ha épp nem beszéltünk volna el egymás mellett. :) Megérkezett a busz, felszálltunk, a postánál is összeszedtünk mindenkit. Vagyis csak azt hittük, mivel nem vártuk meg a felszállási időpontot így majdnem ott hagytunk pár emberkét. Kár lett volna értük. :) Sajnálatos módon, többen lemondták, így csak 30 fővel indultunk neki a Kőris-hegynek. Kissé paráztam, rendesen felkészítettek, h ez egy kemény terep lesz.
Háááát, ez van! Kell a felkészítés! Bár sztem, már így is többet tettem az idei nagy zarándokútért, mint tavaly. Tavaly, felkészületlenül, kis haraggal, felkészületlenül indultam neki. Idén, céltudatosan, próbálva a lehető legjobban felkészülve, nyugodt lelkülettel indulok neki.
Az igazat megvallva, az elejére már nagyon nem is emlékszem, mivel a kilátó utáni terep rendesen kivette az energiámat. Persze, nem azt mondom, h az első szakaszok gyalog-galoppok voltak. Többször meg kellett ott is állnom, és próbálok erőt venni magamon, h vmiféle futásfélét is beiktassak a felkészülésbe. Mert hát a tüdő nagy Úr!!! Míg felértünk a kilátóba, volt részünk még egy kis hóban is, de láttunk sok-sok nyíló hóvirágot és kankalint, csillagmohát. Vittünk magunkkal zászlót is, Ménfőcsanak felirattal, amit természetesen ott hagytunk a csúcson, ezt az úton szinte mindenki vitte egy darabon, hogy ott hagyhasson magából vmicskét a lobogónál.
Mikor mindenki felérkezett a Kőris-hegyre, kicsit megpihentünk, volt aki egyszerre felment, volt aki előbb előszedte elemózsiáját a hátizsákból és azt majszolgatta. Majd mikor mindenki úgy döntött, h felkészítette lelkét a kis ünnepségre ill a zászlót kitűzték a kilátüóra, lent összegyűltünk és elénekeltük a Himnuszt. Majd Gizike, Sziszkó, Kamocsár Kinga, SpirVez és Violetta anyukája szavaltak. Erzsi néni nagyon egyszerűen, de mégis lelke legmélyéből, teljese átéléssel szavalta a Szózatot. Sztem, mindenkit nagyon megérintett. A legvégén még elénekeltük az Isten hazánkért és nekileselkedtünk a lejtőnek.
No, itt aztán végig lehetett volna fütyülni a szövegeléseimet. Brutál meredek volt. Mögöttem az egyik sörös csávó, rendesen megiramodott, az egyik fa fogta meg. No persze, röhögő görcsben tört ki. Mondtam neki, h tessék előttem menni, mert ha engem is elvisznek, akkor abból jó nem fog kisülni. Szegény Sándor! Ezt az oldalamat ugye ő még nem ismerte. A többiek, Trudi, Péter, Eszter és Ági távolról, de figyeltek, nem szóltak, mert tudták, h abban nem lesz köszönet. Hát, a Sanyi fejét rendesen leugattam. Bocsánat érte, utólag, tudom, h csak segíteni akart, de én ilyen helyzetekben nem igazán bírom fogadni a segítséget. Sajnos. Bitzos, h könnyebb lenne. Volt egy örgöglik v mi. Mondják nekem, h nézzem meg, ott legalább vízszintes a terep, mire én: nézi meg az öreg ördög. :) itt már totál kész voltam. Ekkor Sándor megszólal és felsejlett a két órás embert próbáló szakasz egy része: " add ide, viszem a táskád, úgy könnyebb!" hát most nem adtam, akkor egy idő után már igen. :) Erre nagy nehezen leszenvedem magam az út feléig, erre ott egy kb. 2 embernek sikerül átöleni széles fa, kidőlve. Mire én: "hát ennek is pont ide kellett kidőlnie!!!!", mire a Sanyi, "majd megpróbálom felállítani" Jól bírta a gyötrődésemet, nem tágított, sőt szár lettem, mivel annyi fotó készült rólam, Eszternek és neki köszönhetően. Mondanom se kell, ha törölhetnék, nem sok maradna. :))))))) Sikerült átesnem a fán is, majd mesterséges csúszást vetettem be, mivel nem bírtam sehogy sem eltalálni, h hol is szenvedjem le magam.
Leérünk, erre havas táj fogad, olvadó hóban lehetett botorkálni. Trudi megígérte, ha leérek, kapok hp-t! Ezer bocsi mindenkitől, h csigalassúsággal bírtam leereszkedni, de sajna másképp nem megy. A végén már rendesen remegett a lábam is. Majd mikro már láttam a népeket az úton, kedvességüket és szeretetüket bizonyítva, hógolyózáporral káprázattak el, de persze irányomba. Nagyon "örültem" neki.
Megkaptam, a beígért pálinkát, ami kettőre nőtt, mivel túl gyors voltam és előbb megittam, mint kellett volna. Mint megtudtam, az a fa, azért volt ott, h Attilát megfogja. Szegény - a szájhagyomány útján tudom a sztorit - megcsúszott, elvesztette egyensúlyát, jó hosszan csúszott, majd borult is, ill. a lába beleakadt vmibe és a fa fogta meg. Mindennek megvan az oka, h miért van ott, ahol kell lennie. :) Majd kicsit mi lemaradtunk, és kaptam megint hpt, ill. egy kis bort. Bár, azt hitték, h eme szelíd mennyiséggel le bírtak itatni. Meghagyhatjuk őket, ebben a hitben is akár.
Mikor már azt hittük, h a betonoson szépen leereszkedünk, akkor még belekóstolhattunk egy kis sár tengerbe. Mivel, mi nem tudtuk, h merre is kell pontosan menni, ezért csak félúton tértünk át a szárazabb, ám bozótosabb terepre.Szintén dezsávű, mikor "köd előttem, köd utánam" csak mi négyen botorkáltunk ott, senkit nem hallottunk a társaságból. Bár, Eszter szerint, a Bakonyban még csak-csak eltévedhetünk, no de a Hargitán inkább nem kockáztatnánk meg. Ahogy, így bandukolunk felkiáltok, érdekes hangon: " Őzike! Kettő is!"
Majd újabb emlékkép, ami szinte már sokkolt. De itt sem volt B verzió. Viszont itt is, ugyanolyan segítőkészek voltak az emberek, ha nem jobban, mint Csíksomlyóra menet. Itt viszont már mondtam a Sanyinak, h örömmel elfogadom a segítséget. Egy út, amire sok eső esett ill. hó olvadhatott és olyan sár volt, h kb. vádliig merül benne az ember. Leleményesebbje rakott le farönköket, Marci, mint leendő Toldi hozta is őket sorjában, és azon a Karcsi "sí" botjaival könnyedén, egyensúlyozva át lehetett kelni. Nekem akadt némi púp mögém, nem hagyott egyedül átkelni, de azért sikerült mind kettőnknek. A túra elején fikázta a botomat, amit ott az erdőben bírtam magamhoz venni, h milyen gurba, és vastag, és nehéz. Az övé már 18. éve vele van és könnyű. Most felmondta a szolgálatot, ketté törött. Útközben, mikor meg-megálltunk bevárni egy-egy útitársunkat, kaptunk madarint, vizet, bort. Volt akinek a párja panaszkodott: "uram nem hozott csak bort, még " :)
A falu határában még volt egy kisebb emelkedő, de az egész napi fel-lemenetel után ez már szinte meg se kottyant. Nagyon nagy szerencsénk volt az időjárással is. Pénteken, nálunk még jégeső esett, dörgött, villámlott, szombaton pedig szikrázó napsütés, szélcsendes idő kísért végig utunkon. :)
5-f6 tájékán sikerült is buszra szállni, a sofőr bácsi nagyon nem örült nekünk, mivel elég rendesen sárosak voltunk. Próbáltunk keveset mozogni. Még megittuk a maradék erősebb nedűket, kaptunk macisajtot, ami nagyon jól esett, egy-két sütit majszoltunk, jókat beszélgettünk még, h milyen jól is éreztük magunkat a mai nap folyamán. És milyen jó, h megint csak sikerült eljutnunk. Megnéztük a fotókat, jókat derültünk, de nem töröltük ki őket, mert ez így kerek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése