Egész idáig ihletet és erőt gyűjtöttem, h papírra vessem az élményeinket, látnivalóinkat. Nem jött össze, de most, h ittam egy kis ottani, jó minőségű pálinkát sokkal jobb. Még keresek egy kis helyi zenét is és nekiállok. Erdélyi népzene adja majd a zenei ihletet. :)
Amint írtam, korán kellett kelni, nagyon korán. Hajnali n3kor, n4kor sikerült is útnak indulni, egyszerre oda is találtam a tett helyszínére, beparkoltam a buszgarázsba, átcuccoltunk és kezdetét vette az utazás. Jó helyünk volt, jobb oldalt a második sor, láttunk is, hallottunk is, kaptunk is. Ilyen utazásban, v inkább társaságban nem volt részem, h óránként kétóránként, járt körbe a süteményes doboz, hol pogácsa jött, hol vmi édesebb, hol püspökkenyér. Majd hogy lecsússzon mindez, egy kis pálinka, egy kis bor.
Miután felszálltunk a buszra, kaptunk egy kis füzetet, amiben leírták a programot, illetve a szálláshelyeink történetét. A füzet elején: „ Az idei csíksomlyói zarándoklatot felajánljuk Istennek és a Boldogságos Szűz Máriának és kérjük az Úr Jézussal való közösséget a Szentlélek által az alábbi szándékokra: önmagunk megjobbításáért, szeretteink és a ránk bízottak testi és lelki jólétéért, hazánk megjavulásáért.”
A tervezett útvonalunk a következő volt, amiből elég sok mindent csak érintettünk:
Május 24.: Ménfőcsanak – Bp. – Nagyvárad – Szentjobb – Tordaszentlászló
Május 25. Tordaszentlászló – Marosvásárhely – Marosszentgyörgy (Tófalva) – Nyárádremete – Szováta – Parajd – Korond – Farkaslaka – Székelyudvarhely – Zetelaka
Május 26. Zetelaka – Csíksomlyó – Zetelaka
Május 27. Zetelaka – Korond- Marosvásárhely – Dipse – Harina – Bethlen – Kozárvár – Nagysomkút – Koltó
Május 28. Koltó – Nagybánya – Szatmárnémeti – Csenger – Csengersima – Nagyszekeres – Nyíregyháza – Budapest – Győr
2007.05.24.
Reggel n6kor sikerült is elindulnunk Csanakról, ¾ 12kor már határt is léptünk Ártándnál. Bár néha olyan sejtésem volt, h Imre megérzésből vezet. Az út folyamán nagyon nem szólt zene a rádión keresztül, csak az első napon, Bartók Muzsikás album, utána már csak egyházi énekek illetve néha-néha a Székely himnusz. Továbbra is érvényes volt, h a rózsafüzér alatt elaludtam, bár nem volt annyira jelentős, mint a 2 évvel ezelőtti úton. Nagyon jó időt fogtunk ki, szikrázó napsütés, 30 fok meleg. 13:08 – ottani idő szerint - perckor értünk Nagyváradra, késtünk 8 percet, ezáltal még várnunk kellett kb. ¾ órát, h a püspök úrral kimenjünk Szentjobbra. Az útikönyvben nem találtam semmit, de mire jó a net!
Szentjobb
Nagyváradtól ÉK-re, a Hegyköz területén fekszik Szentjobb (Sâniob) település.
A község feletti dombon 1084-ben alapította Szt. László király azt a mára teljesen elpusztult bencés monostort, melyben felépítése után Szt. István királynak a katolikus egyház által ereklyeként tisztelt, mumifikálódott kézfejét elhelyezték. Szentjobb várát a Berettyó partján, mocsarak közt emelkedő, jól védhető halmon a János Zsigmond pártján lévő Kendy (“Nyakazó”) Antal váradi kapitány építtette a község felett álló egykori szentjobbi bencés apátság köveiből. 1563-ban János Zsigmond hű embere, Némethi Ferenc kapta meg. 1584-től öt esztendőn keresztül Csáky Dénes tulajdona. 1589-ben a Váradot ostromló török sereg egy portyázó csapata megpróbálta megrohanni és elpusztítani, de nem jártak sikerrel. Ezt követően a Kendy család kezébe került a vár. Tőlük Báthory Zsigmond hűtlenség miatt kobozta el, és a három Kendy testvért lefejeztette. 1595-ben Bocskai István, Várad főkapitánya kapta meg Szentjobbot és uradalmát, aki szívesen tartózkodott itt. Neki köszönhető a vár védműveinek erőteljes kiépítése. 1606-ban Bocskai ajándékozta kiváló hadvezérének, Rhédely Ferencnek. Ezután 55 évig a Rhédely családé. Nem sokkal Várad eleste után, 1661. február 21-én Szentjobb erődítményét elfoglalta a török. Heissler szatmári kapitány ezt követően sikertelenül igyekezett a várat visszafoglalni, mely a váradi vilajet egyik szandzsákbégi székhelye lett. 1677-ben IV. Mehmed szultán adott parancsot Szentjobb vára falainak kijavítására. 1686. február 9-én, Caraffa császári tábornok 4000 német és Petneházi Dávid kuruc kapitány 3000 főnyi magyar csapatával, valamint a tüzérség aktív támogatásával néhány nap alatt megadásra kényszerítette az őrséget. A törökök 1686/87 telén, valamint 1690-ben is megpróbálták újra hatalmukba keríteni, azonban a Horváth János kapitány vezette őrség vitézül visszaverte támadásaikat. 1687-ben Bihar vármegye nemessége Szentjobbon tartotta közgyűlését. Egy 1695-ben készült összeírás szerint Szentjobb vára már erősen romosodóban volt, a Rákóczi szabadságharc idején pedig már nem volt katonai jelentősége. A II. József korabeli katonai térképeken is feltüntették a hatalmas négybástyás kővárat, amelyet a Szatmári béke után, 1711-ben romboltak le. Csáky Miklós, a későbbi váradi püspök feltöltette az erőd maradványait, és a 18. század első negyedében felépíttette a romvár területén az “apátsági kastély”-nak nevezett épületet. Szintén az egykori vár területén, annak köveiből kezdődött el 1736-ben a római katolikus templom építése is. 1737-ben a szentjobbi apátság javainak összeírásában még említik bástyáinak alapfalait, és a várba vezető kettős árkot, melyen fahíd vezetett keresztül.
Nemzeti kincsünk: a Szent Jobb
Legbecsesebb egyházi és nemzeti ereklyéink egyike elsõ Szent Királyunk jobb kézfeje. Ezt azóta, hogy megtalálásának helyén Szent László király megalapította a szentjobbi apátságot, s az apátsági templom oltárán elhelyeztette, a mai napig hálás tiszteletben részesíti a magyar nép. Nemzeti kincsünkkel kapcsolatban felmerül a kérdés, vajon mi lehetett épségben maradásának oka és milyen volt a Szent Jobb késõbbi sorsa?
Rendkívüli körülmények közepette
Az 1038. augusztus 15-én meghalt István királyt Székesfehérvárott az általa építtetett Nagyboldogasszony székesegyházban temették el. A László király által 1083-ban összehívott országos zsinaton VII. Gergely pápa hozzájárulásával, augusztus 20-án a "testet ünnepélyesen fölemelték", szentté avatták. Ennek eseményeit a 12. század elején íródott Hartvik-legenda mondja el. A leírásból megtudhatjuk, hogy amikor lementek a bazilika padozata alá helyezett koporsóig, az színültig tele volt kissé vöröslõ, szinte olajjal kevert vízzel. Benne nyugodtak a drága csontok, melyeket a legtisztább gyolcsba gyûjtöttek össze. A gyûrût azonban, amelyik a Szent Király jobbkezére volt húzva, a folyadékban hiába keresték, de nem találták. Nem, mivel az épen maradt jobb kézfejet a kiemelés közben a Katapán nemzetségbeli gazdag bihari nemes, aki ekkor Mercurius (Merkur) néven bencés szerzetes és a székesegyház kincstárának õre volt, magához vette, mégpedig rendkívüli körül mények közepette. Egy fehér ruhás ifjú alakjába öltözött angyal azzal az utasítással adta át néki a lepelbe csavart kincset: "Rád bízom ezt megõrzésre, s ha jön az idõ, felfedésre." A történtek után Mercurius az épen maradt kézfejet Berettyó-parti birtokára vitte és családi monostorában rejtette el. Amikor 1084. május 30-án László király ide látogatott, Mercurius megvallotta neki titkát. A király a családi monostort a Szent Jobb tiszteletére alapított monostornak nyilvánította. Ez lett azután a Szent Jobb középkori õrzõhelye.
Minek örült annyira Szent László?
Mind a korabeli Hartvik-legenda, mind III. István királynak a szentjobbi apátság kiváltságait megerõsítõ, 1169-ben kiadott oklevele egyöntetûen hangoztatja, hogy az István király csontjait tartalmazó koporsó már hosszú ideje tele volt talajvízzel. A természeti törvények szerint a test többi lágy részével együtt a jobb kézfej csontjaira tapadó idegeknek és bõrnek is el kellett volna pusztulnia. Azt, hogy a talajvízben nyugvó testbõl miért csak a jobb kézfej maradt meg épségben, természetes okokkal és tényezõkkel nem lehet megmagyarázni. Annak elfogadását, hogy az épségben maradás csak természetfeletti erõkre vezethetõ vissza, nem veszélyezteti a Hartvik-féle elbeszélés egyetlen legendás jellegû részlete, a fehérruhás angyal szerepeltetése. Ezt a mesét az a Mercurius találta ki, akinek a csontok ki emelésekor sikerült az ereklyét észrevétlenül megszereznie, majd saját családi birtokán elrejtenie. Az angyali jelenésre és parancsra azért kényszerült hivatkozni, hogy László király elõtt ezzel okolja meg az ereklyét önzõen saját magának kisajátító magatartását. Az uralkodó hitt Mercuriusnak, vagy legalábbis úgy tett, mintha elhitte volna a történetet. Nem gondolt Merkur meg büntetésére, mert annyira megörült a Szent Jobbnak, melynek épségben való megmaradásában István király életszentségének újabb bizonyítékát látta.
Szent István ereklyéinek sorsa
A jobb kéztõl elválasztott kar Lengyelországba (Lvov) került, egy másik ereklyét a bécsi Szent István dómban õriznek. A törökdúlás idején a Szent Jobb a koponyaereklyével együtt Raguzóba (ma Dubrovnyik) került. Itt drága pénzen keresztény kereskedõk váltották magukhoz, és megõrzés céljából a ragusai domonkosok kolostorába hozták. Két évszázadnál tovább itt maradt, míg végül néhány magyar fõúr akadt véletlenül a nyomára. Miután jelentették a dolgot a bécsi császári-királyi udvarnak, Mária Terézia a Szent Jobbot elõször Schönbrunnba, majd 1771. június 21-én Budára vitette a királyi vár kápolnájába, és õrzését a kápolna udvari plébánosára és az angolkisasszonyok fõnőknõjére bízta. A koponyaereklye egy részét a királynõ elõbb Pozsonyba, majd 1778. április 2-án Székesfehérvárra hozatta.
Félmillió magyar köszöntötte...
A Szent Jobbot minden évben augusztus 20-án, Szent István napján Buda várában nagy tisztelettel és ünnepélyesen hordozták körül. Az ereklye számára 1862-ben a magyar püspöki kar új, remek kivitelû ereklyetartót készíttetett. A felbecsülhetetlen értékû kincset a nyilasok a második világháború végén a koronázási ékszerekkel együtt nyugatra vitték. A budapesti amerikai misszió pápai engedéllyel 1945. augusztus 19-én Salzburgból visszahozatta Budapestre. Augusztus 20-án a budapesti Szent István-napi körmeneten 500 ezer ember kísérte a "hazatért" Szent Jobbot. A budapesti Szent István bazilikának restaurált Szent Lipót-kápolnájában 1971-ben Dominek György terve szerint alakították ki a Szent Jobb biztonságos õrzési helyét. 1983-ban Lékai László bíboros úr golyóálló üvegbõl egy új ereklyetartót készíttetett, amelyben látható a Szent Jobb és amelyben most is õrzik azt, mint Szent István király életszentségének egyik bizonyítékát és egyúttal a magyar népet óvó védelmének zálogát.
/ Dr. Szántó Konrád O.F.M. /
Nagy meglepetésünkre – mondhatni – lakomában volt részünk, rántott hús, pörkölt, krumpli, kenyér, sütemény, bor – sör – pálinka - kávé. Majd megtekintettük a templomot, Mercurius szobrát, majd az árvaházat is. A püspök úr jellegzetes szavai is megmaradnak fülünkben: „kérem szépen, osztán, magvak és szal”
Természetesen a kamera nem volt hajlandó működni, úgyhogy úgy döntöttem, h az út folyamán mellőzöm. Így csak fényképeztünk. Ami olyan volt, arra csak annyit mondtunk, majd augusztusban lekamerázzuk. 16hkor indultunk tovább, de meg kellett állni, mivel a buszban 40 fok meleg és a hűtés úgy gondolta, h inkább fűt, ezáltal szerelni kellett.
Közös vacsorán vettünk részt Magyarfenesen, majd busszal raktak le minket a szállásadóink házánál. Akik már tavaly is jártak itt, epekedve várták a finom káposztás-rizst, de csalódniuk kellett, mert most nem volt olyan finomra elkészítve. Desszertként kürtöskalácsot kaptunk. Az első szállásunk Tordaszentlászlón volt. Itt 8an voltunk egy helyre elszállásolva. Kaptunk Szent László érmét is. Az utcák mentén látható apró kerek kavicsokat Szent László pénzének nevezik az emberek. A történet szerint ez alkalommal Szent László üldözte a kunokat, akik ravaszul aranypénzeket kezdtek dobálni a hátuk mögé. Erre aztán a magyar katonák ahelyett, h üldözték volna a kunokat, elkezdték összeszedegetni az aranyakat. Szent László ekkor ismét Istenhez fordult segítségért, aki az aranyakat kavicsokká változtatta.
Finom volt a reggeli is. Itt megkóstolhattam a zakuszkát. Tavaly megkaptam a receptjét, de igazándiból nem volt rá érkezésem, h elkészítsem. Azt hiszem, idén nem fogom kihagyni, mert ízlett. Reggel még körbenéztük a házat, az udvart és a kertet. Iszonyat nagy kert volt hozzá, tele gyümölcsfával. Vásároltam finom és drága pálinkát is. Most nem volt érvényes, h egyszerre meg kell venni, amit kinéz magának az ember. Igaz, h finom, de drága pálesz volt. Még szerencse, h csak fél litert kértem.
Tordaszentlászló ugyan már nem tartozik Kalotaszeghez, de néprajzi jellegét tekintve sok hasonlóságot mutat. A hagyományok szerint a kunok feltt aratott győzelme után Szent László itt telepítette le vitézeit (a szomszédos Magyarfenest pedig állítólag a legyőzött kun harcosok alapították, amit a feltételezések szerint az is igazol, h az itt élők jelentős részének nevében még ma is szerepel a „kun” szócska). A falu tájháza és Árpád-kori temploma figyelmet érdemel. A község Kolozsvártól 22km-re található. A községet 8 falu alkotja, melynek Tordaszentlászló a központja: Magyarfenes, Románléta, Magyarléta falvak, vmint a mellékutak mentén található Kisfenes, Hezsdát, Sztolna és Rákos, ezek 1-7 km-re találhatók a községközponttól.
2007.05.25
Korai kelés volt, 6:30 órakor mise Magyarfenesen.
A római katolikus templom a falu legrégibb épülete, a XIII-ik századból. Északi falán bizánci jellegű értékes freskótöredékek láthatók. A szentélyfreskó a templom keleti falán a legrégebbi, s egyben a legjelentősebb. Három részből áll: bal oldalt a Keresztrefeszítés, középen az u.n. Veronika kendője, jobboldalt a sírjában álló halott Krisztus, az u.n. “imago pietatis” látható. Valószínűleg a Kolozsvári szobrász testvérek -Márton és György- édesapja, Miklós mester készítette a XIV. sz. közepén. A maroknyi római katolikus közösség a Szászfenesi plébánia leányegyháza. A mintegy 90 lélek a környék egyik legértékesebb műemléktemplomával dicsekedhet. A templombelsőt egykor a passiótörténet és a feltámadás képei díszítették. Az olasz stílusjegyekre emlékeztető freskók valószínűleg a Kolozsvári testvérek iskolájának alkotásai. A falakat a XVII. sz. elején lemeszelték, és három évszázados álom után 1935-ben tárták fel az első részleteket, amelyek sajnos nagyon töredékesek.
8 órakor elindultunk Marosvásárhely felé. Mivel úgyis nagyon sokan vannak a városban, ezért úgy gondoltuk, h csak Sütő András sírhelyét tekintjük meg. Itt már igénybe vettük Marika névre keresztelt navigátort is, de persze, ő nem vette figyelembe az útépítéseket és lezárásokat, így kellett jó néhány kört tenni, mire a busz le tudott rakni minket. A marosvásárhelyi temető is olyan jellegű, mint Kolozsváron a Házzsongárdi temető, domboldalban fák alatt nyugosznak a sírok. Rövid sétát tettünk, elmondtuk egy imát, éneket és indultunk is vissza.
Következő apró megállónk Marosszentgyörgy – Tófalva lett volna. Itt is egy kolostor, ahol apácák vannak. Egy úton elindultunk, de csak a távolban láttuk, jó pár dombon át kellettt volna gyalogolni, h odajussunk, úgyhogy majd egyszer. Tófalváról még a neten is csak elvétve találok adatokat.
Ha jól emlékszem Nyárádremetén jobbnak láttuk nem megállni. Rosszul emlékszem, a képek után már könnyebben megy a dolog. Itt megálltunk. A templomban a főoltár felett található feszületet a híres német alföldi művész, Veit Stoss készítette a 15. században. Jelenleg, szeretnék restaurálni, de a helyiek nem engedik kivinni a templomból. Így tovább haladtunk Farkaslakára, ahol Tamási Áron sírját lehetett megtekinteni, illetve ajándékvásárlásra is volt lehetőség. Mi meg is tettük. Itt volt egy elcsábulásom. Tiszta, élő gyapjúból készült poncsót vásároltam, nem bírtam volna ott hagyni, és árfekvésben sem volt vészes. Természetesen, gyapjút, pálinkát és kerámiát vettünk jobbára. Következő röpkének induló állomásunk Székelyudvarhelyen a szoborpark volt. Két éve volt szerencsénk látni, de azért leszálltunk és újra megtekintettük. Itt anyunak kiadtam az ukázt, h „fagyit Olaszországban eszünk, itt viszont pálinkát iszunk”
Estére Zetelakára értünk, ahol is már vártak minket. Előre megbeszéltük, anyuék tavalyi szállásadóival, ha egy mód van rá, akkor szeretnénk náluk megszállni. Kicsit még kellett keverni hozzá, h ez összejöjjön, de sikerült. A gyerekek népviseletben vártak minket kaláccsal és köményes pálinkával. Kettőt megittam és egy kis idő után éreztem is hatását. J Bepakoltunk a Daciába és pár perc múlva a szállásunkon voltunk. Itt volt még egy 4es társaság, ők lenti részben lettek elszállásolva, mi a „betolakodók” az emeleten. Örültem, h megismerhettem őket személyesen is, már sok jót hallottam róluk. Sajnos, a kisebbik fiúkkal nem tudtam találkozni, mert ő már reggel elindult a keresztaljával, gyalog a hegyeken át Csíksomlyóra. Azt hiszem, az az igazi zarándoklat, nem a miénk. Az erdőn át 30km-t tesznek meg, mire odaérnek, reggel 5kor indultak Zetelakáról, szentmisével indították őket útnak. Templomokban vannak elszállásolva, szombaton f1kor – ottani idő szerint – volt a szentmise a nyeregben, majd búcsúi bálon vettek részt, virrasztottak, megnézték a napfelkeltét és vasárnap reggel indultak vissza, gyalog. Vasárnap délután-estére várták őket, majd szentmisével zárult a zarándoklat. Keresztalja: Régi hagyomány szerint a székek népe, az egyes egyházközségek keresztaljai Csíksomlyóig gyalog teszik meg az utat. A távolabbi vidékek búcsúsai, a Szék útján szerveződnek a keresztaljakba. A búcsús csoportok alapos előkészületek után indulnak útnak. Lelkipásztoruk vezetésével otthon kijelölik a zászlóvivőket, a csengetős fiatalokat, az előimádkozó- és énekvezető híveket, valamint azokat, akik a keresztalja helyiségjelző tábláját viszik. A keresztaljakat a kegytemplom előtt fogadják, és csak azután indulhatnak a nyeregbe. A gyergyófalvi keresztalja történelmi öröksége, h vezeti a búcsúsok menetét.
Miközben írom a sorokat, visszagondolok és szabályosan, futkos a hideg a testemen.
Zetelaka a Központi-Hargita-hegység nyugati lábánál, 520-600m magasságban elterülő székely nagy község.
A havasalji nagy település ma Hargita megye egyik nagyközsége. Északon Gyergyóújfalu és Székelyvarság, keleten Csíkvándfalva, Kápolnásfalu, délen Fenyéd és nyugaton Oroszhegy község határolja. A falu belterületén ömlik a Nagy-Küküllőbe a nyugati határrészből eredő Székespatakba. A központtól 6 km-re fekvő zeteváraljai víztározó a falu nevét országszerte ismertté tette a fantasztikus zetelaki Gát-tó. A község eredete a mostani helységtől északabbra a 6 km-re található Deség dombon állott vár és az ott elhaladó római úthoz fűződik. A vár pusztulása a legenda szerint Isten büntetése. Zete – a várúr – nem akarta elfogadni a keresztény vallást, sőt pogány módon káromolta Istent. Ezért a Fennvaló sújtó keze eltörölte a várát és büszke pogány urát két lányával együtt. A vár pusztulása egybeesik a keresztény vallás elterjedésének idején a székelyföldi várak uraival dúló csatákkal. A község első neve Cseleháza volt és mai telephelytől északabbra feküdt, melyet a tatárok felégettek. Lakói, ősi templomukat, még Cseleházán felépítették.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése