Nem kél olyan vágy benned, melyhez ne kelne erö is benned valóra váltani. Meglehet, hogy azért meg kell dolgoznod érte.
Reggel, valóban nem éreztem izomlázat, de a csontokban annál nagyobb fájdalmat. Közös akarattal főztünk teát, elkészlekedtünk, lehúzták az ágyruhát is. Majd várakoztunk, mivel fél 8ig el kellett készülni és 8kor el kellett volna hagyni a házat. Hát csak nem jön Marikanéni. Kiderült, az ismerősök, barátok, akiket ilyenkor fogadni szoktak, még kicsit odébb voltak. Így maradhattunk, beszélgettünk még vele, előhozta a székelynépviseletét, amit édesanyja halála után - 3 év - most fog először felvenni. Közben megtudtuk, h a csanaki csoport már a Kegytemplom előtti első fa alatt várakozik. 20 percet ígértem, h odaérünk. Míg indulni készültünk, mindenki legalább 3x erőszakolta meg magát kis dolog ügyben, mivel odafent elég necces volt a téma. :)
Odaértünk a Kegytemplomhoz, mindenki szeretettel fogadott minket, gratuláltak, végig csókoltak minket, na itt megint egy kicsit elérzékenyültem. Anyu kürtöskaláccsal várt minket, de én nem bírtam még enni sem. Egy kis pilledésnyi idő - ezt szinte már kezdtem megszokni - kézbe a zászló és indulás fel a nyeregbe.
Arni mondta, h a keresztút az nagyon kegyetlen lenne nekünk, kihagytuk. De Trudiék nem. Ők, reggel Taplocáról indultak a zarándoklattal és végigmenték a keresztutat és úgy érkeztek meg hozzá. Csak gratulálni tudok neki, de talán jövőre már mi is részesülhetünk ebben a kegyben. Tehát, elindultunk felfelé, jó volt a sportcipő, de át kellett cserélni, mert eléggé csúszott az út, és sár is volt.
Felértünk, jó idő volt, leterítettük a plédet, de nem mertem leülni, mert nem tudtam, h felbírok-e állni. Komolyan mondom, néha úgy mentem, mint egy 100 éves anyóka. :) Közben találkoztam ismerősökkel is, ők is gyalogoltak, de csak Szentegyházasfalutól. Bár ők, gyakorlott túrázok. Nem úgy, mint én. :)
Elkezdődött a prédikáció és eleredt az eső. :( Nehogy már hiányoljuk.
Úgy döntött az Atya, h lemegyünk a buszhoz, megmelegszünk, kávét iszunk és visszajövünk. Akkor hamar gyorsan, menjünk el a cuccainkért, vigyük magunkkal és utána már nem lesz rá gond. Újból találkoztam az ismerősökkel, majd 4en "megiramodtunk" mivel 2en, a Zita és az Ági vissza szeretett volna jönni a Csángó misére. Azt mondták, h az lesz a tempó, amit én diktálok. Hozzá kell tennem, h az is erőfeszítésbe került, h egy járda padkára fellépjek. De tudtam azt, hogyha nem érnek vissza időben, akkor nem hogy helyük nem lesz, de be sem jutnak. És a Zita nagyon szerette volna megnézni, az Ági pedig már tudta, h hova megy.
Tehát, újabb energiákat gyűjtöttem, fogalmam sincs honnét, és mentem, ahogy tudtam. Mikor átértünk a főúton és nagyjából tudtam merre kell menni, akkor már nem siettem velük. Különben is, az Imre kinti száma megvolt, anyuék vhol mögöttem jöttek, h semmi gond. A vidéki buszpályaudvarnál viszont nem bírtam tovább, nem tudtam, h merre menjek, illetve már dög fáradt is voltam.
Átcseréltem a cipőmet, letámasztottam a zászlórúdat a kerítéshez. Ahogy letettem, akik mögöttem ültek, nem vettek észre, mert én értem oda előbb, viszont a rúdat igen, és át akarta húzni a nénike, de én gyorsabb voltam. Meg is ijedt. Majd átszóltam, h a botot nem adom, de helyette sütivel megkínálhatom, de ezt már nem reagálták le. :)
Leültem, és vártam. Majd ha anyuval nincs ott a Rita, akkor tutira, h elmennek mellettem. Majd hívott Imre is, h lelkiszemei előtt lát engem, mennyire el vagyok keseredve. El kezdte mondani, h merre van a busz, nem értettem belőle semmit, h merre is kell menni, közben a külvilág is hadovált vmit.
Végül nagy nehezen ráleltünk a buszokra, és lemertem volna fogadni még az elején, h a legutolsó busz lesz a miénk. És így is lett.
Egyszerre jött, h mit iszok, mondom neki, h pálinkát. Azt mondja, nincs, majd jön vissza, h lopott nekem egy kupicát. Majd gyorsan kávét hozott, anyu leszedte rólam a táskát és mondtam, h én innét egy tapodtad sem megyek tovább. De nem is engedték volna. :) Viszont anyu és az Eszter még visszamentek, volt kb. 3 órájuk. Kiadtam, h mit vegyenek a lányoknak. Ha ők nincsenek, akkor senki nem kap búcsúfiát.
A lányok odaértek a csángó misére, bejutottak, és időben vissza is értek. Kb. 1 óra alatt Zetelakára értünk, jókedvűen szállunk le a buszról. De a jókedvünk kb. 5 percig tartott, mert anyu vmi gödörben megbotlott és elesett és ömlött a vér a szájából. Először nem is mozdult, annyira megijedtem, h a fájdalom is kiszállt a lábamból. Bár maradt volna benn! Csodával határos módon nem történt semmi baja, azon kívül, h a száját elharapta és egy pici darab letörött a fogából, de azt észre sem lehet venni. Iszonyat!!!
Finom volt a vacsora és mivel nem kellett annyira korán kelni ezért résztvettem a vasárnapi programon is.
(folyt.köv. csak keresgélni kell egy-két dolgot a neten is....)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése