Igazándiból nagyon nem tudok mit írni, így hogy már kilencedszer voltam. Mindig újabb és újabb emberekkel megyek, minden évben látok újat, és persze sohasem ugyanazokkal az arcokkal találkozom. Talán most volt olyan, feleszméltem, jé tavaly is erre jártunk.
Tavaly is elmentünk, amellett a trattoria mellett, ahova most beültünk. Érdekes jelenség volt, mivel mikor be akartunk lépni, közölték, h jöjjünk vissza 10 perc múlva, majd két perc múlva mégis kijött a pasi, felállította azokat, akik ott ücsörögtek, kihajtották őket, minket pedig beengedett, hellyel kínált. Ahhoz képest, h azt mondtam, h nem megyek be étterembe kajálni, kétszer is voltam, de sztem, ehhez az időjárás is sokat segített, mivel szemerkélt és nem ömlött. De szerencse a szerencsétlenségben, h csak szemerkélt. I
tt a trattoriában láttam, h ha leülök meginni egy kávét, akkor az már nyomban felszökik 3 Eur körüli árfekvésre. Ettünk pizzát, igaz 3an, minek egyedül egyet alapon, mivel a táskában ott lapultak a tartalmas szendvicsek. Nem úgy mint egyeseknek, akik száraznak mondhatóval indultak útnak, de mit várnak, akkor ha csak lefizetik a közértes nénit, és nem veszik a fáradtságot, h mindenféle finomsággal megtömjék a zsemléjüket.
Volt aki bevállalós lett, vmi tengeri herkentyűt evett, ami fekete lében úszott, elképzelhető, h tintahal volt, de az is lehet, h polip. A lényeg, a lényeg, h ízlett neki. Ezen a helyen a tiramisu is sokkalta ízletesebbnek tűnt, mint az esti étteremben.
Érdekes módon a pizza alól néha kikandikált egy-két sült kolbász falatocska is, és a poharakba került finom pálinka korty is. De ha már Itáliában járunk, akkor természetesen a fagyit sem hagyhatjuk ki, februárban meg pláne nem. Akinek nem volt elég az ebéd utáni desszert, vagy aki nem merte bevállalni, az inkább a torkát fenyegette a finom gelatoval.
Olyan helyekre tévedtünk, ahol turista egyáltalán nem, de még talán helyi lakos is alig bolyongott, egy-két apácát azért láttunk. Az egyik pontéról látszódott a tenger, nézzük meg felszólítással arra vettük az irányt.
Láttunk tengert, színes ceruzás cölöpöket, de már a technikai szünet is erőteljesen érett. De itt a külvárosban abszolút tartották a sziesztát. Majd egy olyan helyre tévedtünk, ahol nem is kellett volna kávét inni, jól el is égettem a nyelvem, és mellettem, ha minden igaz osztrigát falatoztak. A kávé után előkerült a maradék süti is, aminek első részletét a mercato elején faltuk fel, egy kis hp kíséretében, persze a türelmetlenebbek inkább egy kis olaszos forralt borral öblítették le.
Gasztronómiai látványban is részesültünk, kivételesen oda is értünk időben, a halpiacra és a zöldség/gyümi piacra. Ott aztán tényleg lehetne főzőcskézni, friss alapanyagokból.
Iszonyat sokat gyalogoltunk, akkor még fel sem tűnt, no de másnap. Bár már az első pihenőnél szinte úgy estem ki a buszból.
A pályaudvartól lekanyarodva a zsidó negyed felé, szép kis sétálóutca filingbe csöppentünk, ahol a kirakatok roskadoztak a finom édességektől. Találtam make-up-os nőcit is, de sajna épp voltak nála. Míg a többiek a vásárfiát nézegették, én szemmel tartottam a nőcit, és mihelyst üresedést tapasztaltam le is csaptam rá. Kb. 1 személlyel közöltem, h leléptem festetni, no szét is széledt kis csapatunk. Olyat tettem, amit nem szoktam külhonban, telefonáltam. Nagy nehezen sikerült egymásra találni, majd a csajokat nagy nehezen rábeszéltem egy-egy szolidabb make-upra. Aki nem volt ilyenre vehető, az vett magának álarcot, nálam is volt egy talonban, felváltva viselték is.
Az irányt a San Marco felé vettük. Sikerült egy hatalmas sikátor dugóba kerülni. Még ilyenben sem volt részem, ha jól emlékszem. Itt egy kicsit szét szakadt a társaság. Menjünk, ne menjünk, forduljunk vissza, de a többiek már tova vannak, térjünk le egy oldalsó sikátorba, kerüljük ki onnét, igen ám, de zsákutca volt, szívás. Nagy nehezen, de megküzdöttünk a hellyel és tova iramodtunk. Tibi drága egy kicsit el akart téríteni minket, h újból a piac felé igyekezzünk, de még szerencsére időben észrevettük a bakit. A Józan lélek, a jó ég tudja miért, majdnem lehömbölödött a lépcsőről, pedig aztán róla abszolút nem lehet elmondani, h inna is szeszes italt, lehet a hely szelleme térítette el.
Kiértünk a San Marcora, természetesen a turistamentes övezet megszűnt, a színpadon program, sajna sokat nem értettünk belőle, sajna, h kevés álarcost láttunk. Valóban, idén nem találkoztam annyival, mint mondjuk tavaly, vagy annak előtte.
Kicsit álldogáltunk, nézelődtünk a téren, majd az éhesebbek meggyőztek minket, h menjünk üljünk be egy étterembe, aztán majd csak telik az idő. Sokadjára, de találtunk egyet, vagyis inkább belöktem a Tomit a helyre, mivel a távolból hallottam, h "siessünk, mert mindjárt bemennek előttünk" ezt megelőzve jutottam erre a döntésre. Hááát, abszolút nem volt olyan jó, mint a másik hely. A tiramisu illuminált állapotban volt, nem vetem meg az alkoholt, ha úgy jön, de azért itt már túl sok volt, nekem is. Egy tiramisu ne a szeszben tocsogjon. Itt is bebújt a házikolbász a bolognai spagetti alá, kérős kedvükben voltak a fiúk is.
BoneyM tripla hajat kunyeráltak el egy csajszitól, aki valszínű az étteremben dolgozott. Egész jól állt az Andornak, de lehet, h a buszban nem tolerálták volna. Próbáltuk húzni az időt a kajánál, de hát nem tudtunk olyan lassan enni. Az idegenvezető közölte, h ha lehet, minél lassabban együnk, mert ha hamar elfogyasztjuk az étket, akkor záros időn belül a fejed fölött fognak sertepertélni. Klári javasolta, h egy falatot 32x kell megrágni, háááát ezt talán nem vállaltuk be, akkor talán még mindig ott ücsörögnénk. Itt egy csöppet át akartak vágni minket, kb. egy gnocchi árával, de szemfüles logisztikusunk észrevette és szóvá is tette.
Kb. 1 órás tartózkodásunk után újból a San Marco felé vettük az irányt, de még megtekintettük a találkozási pontunkat is. A téren nagyon jó zene szólt, még egy kicsit táncra is perdültünk, majd személy szerint én, fájó búcsút vettem Velencétől, és elbúcsúztam tőle újabb 1 évre.
Időben odaértünk a csomóponthoz, sajnos ezt nem mindenki tudta produkálni, így a kijelölt hajót lekéstük, de talán még így is időben el tudtunk indulni. A buszon hazafelé, kihirdették a velencei kvíz eredményeit. Szégyen szemre, csak harmadik helyet bírtam szerezni, de kis csapatomból ketten is megelőztek. Igazándiból, nem Velence történelméért jövök évről évre ide, hanem magáért a városért és az élményekért.
Az utórezgések a többiektől eléggé pozitivak, bár a hosszas buszozást és a szemerkélő esőt feledni tudták volna. Többen említették, h jó lenne jövőre is jönni, de akkor már a szigetekre is kimenni, és természetesen gondolázni! Nem rajtam múlik, én jövök, bár jövőre szeretnék beöltözni is, mivel jubilálok. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése