Reggel 7kor megint csörög a teló. Iszonyat éjszaka volt. Ja, és délig el kellett hagyni a szállást, mivel jöttek más lakók is. Reggeli ébredezések közepette, lecseszések, kiállás mellettem, eszmélés, reggeli kávé ágyba, még ilyen sem fordult elő velem, majd halvány reménysugár. Csörög a telefon, h megvan a Csilla cucca!!! Persze, nem volt egyszerű kitalálni, h valójában hol is vannak a papírok. Nagy nehezen kiderítették, kocsiba be, irány Öcs, minden okmány és még a pénz is megvolt maradéktalanul!!! Ez is ritka. Közben a Tibit keltegettem, kicsit tartottam is tőle, h nem fog elkészülni időre, de azért összejött. Persze ez a látvány elriasztotta a többieket, h vele menjenek haza, amit én, előre megmondta, h így lesz. Összecuccolás, közben megint kicsi a világ alapon kiderült, h a Tibi öccse a Ritának kollégája, elpakolás, fotózkodás – csoportkép – elindulás. A kultúr csoport még visszament Kapolcsra, nekünk nem volt kedvünk, így elmentünk inkább kirándulni. Papa, mama, gyerekek, csodaszép elemek címen. Átadtam a vezetés lehetőségét a Robinak, mégis csak jobban ismeri a terepet, mint én. Volt kb. 2 perc, míg bántam ezt, de vessek magamra. :) Megcéloztuk Tapolcán a tavasbarlangot, ezzel mások is így voltak, km-es sor állt, kihagytuk. Irány Zalaszántó, úttalan utakon, de vmi fantasztikus látvánnyal vegyítve. Mivel a fürdőzést kizártam, ezért maradt a másik variáció a „hegymászás” – azért az idézőjel, mert annyira nem volt magas, csak nekem, mert null kondival rendelkezem. Közben szilvát eszegettem, nagyon finom volt, találtunk egy jó kis házikót, amit, míg nem nyerünk a lottón, nem veszünk meg. L Pedig ott aztán tudnék sárkányfüveket begyűjteni és kreálni belőle jobbnál jobb dolgokat. Majd egyszer. Szóval, sikerült feljutnom, kaptam volna segítséget is, h elveszik a táskám, túra botot hozni, de aki nincs edzésben, annak teljesen mindegy mi a segítség, akkor is nehéz. Érdemes volt, felmenni, csodálatos helyeken jártam most is. Az árusnál láttam szélcsengőt, amelyik kiabált, h vigyél magaddal, de szinte éreztem, h azt én még megkapom máshonnét. Így hát egy szivárványkristálynál érdeklődtem, h ki akar velem jönni és utazni velem a nagyvilágban. Egymásra is találtunk és nagyon jól érzi magát a kocsiban, nem úgy, mint az elődje. Annak állandóan mehetnékje volt, ki a kocsiból. De már annak is megtaláltam a helyét. :) Zalaszántó feletti Kovácsi-hegyen tízhektáros területen hozták létre az Emberi Jogok Parkját, melynek eddigi egyetlen építménye a buddhista sztupa (1992-1993). A 30 m magas, 24 m átmérőjű építményen aranyozott Buddha szobor áll. Lefelé menet még szebb volt a táj, itt már szedret eszegettem, fincsi volt. Persze a többiek álmodoztak Dominikáról és arról, h milyen éhesek, és tervezték további útjainkat.
Jajj, most jut eszembe, Tapolcán még megálltunk, megnéztük a tavakat, ahol megint elővettem kedvességemet. Turistaképet akartunk készíteni, de úgy, h mindenki rajt legyen, körbe néztem, majd egy családjellegű embercsoportot találtam, de semmi, legyenszíves, neme lehetne-e stb, hanem egyszerre a lényeget, mintha ezer éve ismerném őket: „vki egy fényképet? Köszi” a bácsika vette a lapot: „de jó lehetek Valaki!” :) Majd miután elkészült a fotó, cipőt is kértünk, mivel a Sherpa benn felejtette – direkt - a kocsiban. És persze, mezítláb vezetett és így is sikerült hegyet mászni neki. De hát, akinek rinocérosz bőre, annak teljesen mindegy…:))))
Lementünk a faluba kajálni, itt aztán az energiaszint a béke feneke alá került. Még szinte gyerek volt az idő, elindultunk lábat lógatni a Balatonra, pontosabban Keszthelyre. Közben megismerhettük Robi valódi vezetési stílusát, na itt volt az a 2 perc, amikor is egy kicsit megbántam, h ő vezetett. Nem lett volna gond, ha ez nem az én autóm, a gumikat féltettem nagyon. Nekem itt, az adrenalin szintem az egekbe szökött…Bár egyik pillanatról a másikra rallis tanuló vezető lett. Lefulladt!!! :) Megkerültük fél várost, mire leértünk a partra. Ott közölte a csaj, h fizetni kell belépőt, még akkor is, ha már csak 5 perc van a zárásig. Nagyon rugalmatlan volt. Kis sétafikálás a parton, majd vissza az autóba és irány Monostorapáti. Hosszas búcsúzkodás után, megkaptam, h örülnek, h megismerhettek, tervezzük az újabb közös kiruccanásokat. Átcuccolás, begyűjtés – Szabina – elindulás.
Annyira jól éreztem magam, h a máskor 30-45 percig tartó papírozás 1.5 óráig tartott. Anyu azt mondta, h most olyan állapotban vagyok, mint mikor először voltam Olaszországban, a testem hazaért, de a lelkem még ott bolyong vhol. Ennyire jó szülinapi partim már rég nem volt. Egy kicsit sajnálom, h a kultúr csoporttal nem tudtam többet együtt lenni. Bocsi, az ősz és a tél a Tiétek, persze, ha még szeretnétek, h menjek Veletek…:)
Az Imádom!!! kifejezés, az útitársakat keresünk.hura irányul, nagyon sokszor elmondtam ezt az út alatt, imádom az új barátaimat!!! Persze a régieket is...
Ha sok J betűt találtok, az azért van, mert wordben írtam, és a smile jelek itt nem jönnek át :) :) :)
Amúgy örülnék, h a másik csapat is elárulná v felvázolná, h merre járt mit látott, mert úgy kerek a történet. Köszi :)
2009. március 20., péntek
Sokkot kaptam!!!! Imádom!!! 2007.08.04.
Reggel nem siettünk felkelni, itt sem maradhatott el a f9es keltés Rituka részéről. Az utolsó részlet ¾ 1re érkezett meg. Addig csevegés, eszegetés, iszogatás, újabb névadás nekem, mint pl. ausztrál nyugdíjas.
Az új kalapom kicikizése kapcsán. Bár míg fürdőztem, addig szinte mindenki fején megfordult. :)
½ 1 fele kimentünk eléjük a buszhoz, persze azt nem tudtuk, h épp melyik megállóban fognak leszállni. Fel is hívtam őket, h ugyan már kérdezzék meg a buszsofőrt, és ha úgy van, akkor a falu végén szálljanak le. Jelen esetben nem jött be a „mindenki magából indul ki” mondás. Mert leszálltak a Platánnál, és még gyalogolhattunk eleget, és persze nem is érdeklődték meg a buszsofőrt.
Megérkezés, összeismerkedés, evés, és nagy nehezen indulás. Most nem jött össze a csigabuszos verzió, így hát maradt a stoppolás, 10 főnek kissé macerás volt. Megállt nekem egy autó, a lányokat útnak indítottam vele. Egyszercsak azt vettem észre, h 3an maradtunk, Tibi, Robi, én. A falu közepén járhattunk mikor is a Tibinek elfogyott a söre, és nem volt itókánk, és ha gyalog kellett volna megtenni az 5 kmt, akkor necces lett volna. Volna meg a bár, még szerencse Robi természetember és lement a patakhoz, vízért. Patakvizet ittunk útközben, napközben. :)
Láttam szomorú sorsunkat, gyaloglás, közben persze kértem, h álljon meg egy autó. Idővel megjött. Tibi anyósülés, Robi pilótanéni mögött én mellette. Kommunikáció, érdeklődtünk, h volt-e már vmi atrocitás, h boldog boldogtalant felvesznek, a nőci, h közölte, h nem. Erre Tibi a lehető legnagyobb nyugalomba közölte, h úgy amúgy, Robi egy sorozatgyilkos, a nőci gyors egymásutánba 2x is belenézett a tükörbe, de a Tibi megnyugtatta, h csak este 6 után dolgozik. :)
Kapolcs határában kiszálltunk a kocsiból és gyalog folytattuk utunkat, a könnyebb haladás reményében. Útközben láttuk Ritát kiintegetni a szinte álló kocsiból. Nem követtek minket. Nagy nehezen rátaláltunk a többiekre is, bár csak a pillanat erejéig. Sok új arcot sikerült megismerni. Nem készültem programilag, ezért egy kicsit nyugtalan is voltam, h nincs konkrétum, és csak vagyunk.
Majd szerváltam egy programfüzetet, vettem pólót és elindultunk Taliándörögdre, gyalog. Itt lestoppoltuk a buszt, majd az út végén közölte a pilóta „köszönjük, h Csilla velünk utazott”. Mivel kissé megszomjaztunk, betértünk az első kricsmibe. Bár előtte még egy csávó letámadott minket, h hadd készítsen rólunk képet. Igazándiból nem tudtam mire vélni az egészet, nem akartunk fotózkodni a Katica büfé előtt!?! A végén kinyögte, h már oly rég nem látott ilyen régi gépet, és nosztalgiázni volt kedve.
A szóbaelegyedés idegenekkel minden perces volt. Jó, ez nálam a kúton is megvan, szinte minden alkalommal. Itt is. A hennás nénivel kezdtek a fiúk csevegni, ha jól emlékszem a fényképezőgépekről, majd kiderült, h van közös ismerős is, a Bolhás. Hihetetlen, h milyen kicsi a világ! Nem készültem, h rakatok fel hennát, de így jött össze. A festés előtt, találtak egy jó kis célpontot fotózás szempontjából, a valós okot én nem tudom, h miért ő lett az alany, bár lehet a szakálla végett a villanyoszlopon át. Míg engem festett a nőci, addig a fiúk a Csillát fűzték, h a hegyek-völgyek közé egy zakatoló kisvonatot had festessenek. Nagy nehezen rá is állt a dologra. Fotókon kísérhetjük végig a kisvonat útját: a tervezéstől a kivitelezésen át a használatig. Mikor már eleget ücsörögtünk és az aksi is, úgy ahogy fel lett töltve, elindultunk Pulára, gyalog.
Útközben láttunk Góliát méretű kutyaólat mellette egy bóbicáló lánykát, aki a kiállításra kényszerült festett kukák mögött tartózkodott. Számomra reménytelennek tűnt, h bárki is felvesz minket, igaz erre rövidebb volt, mint Kapolcson át, de erre szinte még a madár sem járt. Kicsit elszórva mentünk, Csilla leghátul, megállt egy pasas, utólag kiderült, h csak a Csillát akarta volna elvinni, de mire észbe kapott, addigra már mi is a kocsiban voltunk. Természetesen megint megéheztünk. Betértünk egy udvarba, ahol langallót lehetett enni, kezdetben sört ittunk hozzá, majd megint megpillantottuk a pálinkát, és nem akármilyet: akácmézes szilvapálinkát. Isteni finom volt. Ettünk-ittunk. Nagy meglepetésünkre, megérkezett a Taliándörögdön fényképezett alany is. Mint kiderült, érezte, h fényképezi vki, de nem tudta, h merre hol-ki. Szóba elegyedés, ismerkedés, telefonszám csere. Ha jól emlékszem, ide is ígértem lekvárt, de ebben már nem vagyok biztos. Persze, mindenkinek azt mondták a többiek, h „szülinapos és sárkányfű árus”. Megvan a telószám, bár én még nem kommunikáltam a pasival. Gondoltam, minek lacafacázni, rámutattam a maradék mézeshp-ra „az üveg mennyi?” felkiáltással. Alkudozás stb., 4eFtért kaptunk 4.2 dl-t. Sajnos, ott helyben nem volt már több üvegnyi, de rendesek voltak, szerváltak még nekünk 1 üveggel, ugyanezen az áron. Az ott úgy, elég rendesen betett, még szerencse, h volt felszívó is. Csilla véletlenül kiborított egy kicsit, a fiúk nem hagyták ennyiben, felnyalták!!! Ujj lenyalási akció is volt, de hogyan és miért kérdésre a válaszokat már nem tudom, nem emlékszem. :)
Ígértek nekünk jövőre 1 hét all inclusive utat Dominikára, tök jó lesz! Már vizualizálok rá! A főpoén az egészben, h aznap épp Dominika napja volt. Úgyhogy jövőre is csak apró utakat tervezek. Közben, kaptam hideget-meleget, le is lettem cseszve, mert elhagytuk az Anettot. Ránk várt Pulán, h mikor érünk oda. De aki ismer, az tudja, h az életem percről percre változik. És különben is, én az utazás előtt mindenkinek megmondta, h nem leszek egy nagyon alkalmazkodó típus. Ezek szerint nem vettek komolyan.
Nagy nehezen elindultunk Pulára, szerettük volna, ha mindez világosba sikerül, nem jött össze. Már rákanyarodtam a főútra mikor is megállt egy Volvo, igen ám, de 3 fő részére volt hely, én, mint utolsó már csak fekvőhelyhez jutottam… Odaértünk az első és utolsó rendezvényünkre, igaz, ennek is az utolsó részeire, a Besh O Drom koncertre. Próbáltunk belógni, bár volt nálunk 1 ingyen jegy és egy, amit érvényesíteni kellett volna. De ez így bulisabb lett volna. Másodszori nekifutásra sikerült is bejutni, de akkor már mindenki mehetett. Nagyon jó zenét játszanak, bár sztem őket láttam már a Fringen Bpn, márciusban.
Újabb ismerkedés, egy kis érdek is volt benne, mivel volt kocsija, és ugye Pula és Monostorapáti a két szélső falu…Koncert vége, elindulás Kapolcsra, kocsival. Természetesen Zolit vettük célba, közben kiderült, h a Csillának elveszett v ellopták a pénztárcáját.
Gondolkodás, hol lehetett a szitu, mivel volt kocsi, ezért visszamentek Öcsre, kerítésen átmászás, wcben nézelődés, semmi. Mire visszaértek a faluba, addigra mi már készen voltunk megint, távolról könnyen felismerhetőek voltunk. Én mivel kissé álmos voltam, találtam támasztékot és meleg helyet Robi vállában, a Tibi, pedig elölről támasztotta, mert kissé billegálisnak bizonyult. Ja, időközben kiderült az is, h nem volt lakáskulcsunk, mindkettő a kultúr csoportnál maradt. Írtam gyorsan, h hagyják nyitva, v vmit tegyenek. Jön a válasz, h a kulcs a cipőben, de a Tibit kiköltöztették hozzánk, az előtérbe. Kulcs megtalálva, Tibi nem igazán bírt a saját lábán feljutni a meredek lépcsőfokon, Robi sherpa módjára felvitte, matracok átrendezése, matracok megosztása, lábmelegítés, és horkolás elviselése. Iszonyat hogy hogyan horkolt a Tibi, mire elaludtam volna, mindig jobban rázendített. Mindenféle formációt próbáltunk, h elaludjon, párnadobálás, böködés stb, semmi nem használt. Majd mire okés lett volna a helyzet, megint csörgött a telefonom…kérésre kicenzúrázva. :) Futkozás jobbra, balra, negyed óra után megint ágyba keveredtem, elalvás.
Az új kalapom kicikizése kapcsán. Bár míg fürdőztem, addig szinte mindenki fején megfordult. :)
½ 1 fele kimentünk eléjük a buszhoz, persze azt nem tudtuk, h épp melyik megállóban fognak leszállni. Fel is hívtam őket, h ugyan már kérdezzék meg a buszsofőrt, és ha úgy van, akkor a falu végén szálljanak le. Jelen esetben nem jött be a „mindenki magából indul ki” mondás. Mert leszálltak a Platánnál, és még gyalogolhattunk eleget, és persze nem is érdeklődték meg a buszsofőrt.
Megérkezés, összeismerkedés, evés, és nagy nehezen indulás. Most nem jött össze a csigabuszos verzió, így hát maradt a stoppolás, 10 főnek kissé macerás volt. Megállt nekem egy autó, a lányokat útnak indítottam vele. Egyszercsak azt vettem észre, h 3an maradtunk, Tibi, Robi, én. A falu közepén járhattunk mikor is a Tibinek elfogyott a söre, és nem volt itókánk, és ha gyalog kellett volna megtenni az 5 kmt, akkor necces lett volna. Volna meg a bár, még szerencse Robi természetember és lement a patakhoz, vízért. Patakvizet ittunk útközben, napközben. :)
Láttam szomorú sorsunkat, gyaloglás, közben persze kértem, h álljon meg egy autó. Idővel megjött. Tibi anyósülés, Robi pilótanéni mögött én mellette. Kommunikáció, érdeklődtünk, h volt-e már vmi atrocitás, h boldog boldogtalant felvesznek, a nőci, h közölte, h nem. Erre Tibi a lehető legnagyobb nyugalomba közölte, h úgy amúgy, Robi egy sorozatgyilkos, a nőci gyors egymásutánba 2x is belenézett a tükörbe, de a Tibi megnyugtatta, h csak este 6 után dolgozik. :)
Kapolcs határában kiszálltunk a kocsiból és gyalog folytattuk utunkat, a könnyebb haladás reményében. Útközben láttuk Ritát kiintegetni a szinte álló kocsiból. Nem követtek minket. Nagy nehezen rátaláltunk a többiekre is, bár csak a pillanat erejéig. Sok új arcot sikerült megismerni. Nem készültem programilag, ezért egy kicsit nyugtalan is voltam, h nincs konkrétum, és csak vagyunk.
Majd szerváltam egy programfüzetet, vettem pólót és elindultunk Taliándörögdre, gyalog. Itt lestoppoltuk a buszt, majd az út végén közölte a pilóta „köszönjük, h Csilla velünk utazott”. Mivel kissé megszomjaztunk, betértünk az első kricsmibe. Bár előtte még egy csávó letámadott minket, h hadd készítsen rólunk képet. Igazándiból nem tudtam mire vélni az egészet, nem akartunk fotózkodni a Katica büfé előtt!?! A végén kinyögte, h már oly rég nem látott ilyen régi gépet, és nosztalgiázni volt kedve.
A szóbaelegyedés idegenekkel minden perces volt. Jó, ez nálam a kúton is megvan, szinte minden alkalommal. Itt is. A hennás nénivel kezdtek a fiúk csevegni, ha jól emlékszem a fényképezőgépekről, majd kiderült, h van közös ismerős is, a Bolhás. Hihetetlen, h milyen kicsi a világ! Nem készültem, h rakatok fel hennát, de így jött össze. A festés előtt, találtak egy jó kis célpontot fotózás szempontjából, a valós okot én nem tudom, h miért ő lett az alany, bár lehet a szakálla végett a villanyoszlopon át. Míg engem festett a nőci, addig a fiúk a Csillát fűzték, h a hegyek-völgyek közé egy zakatoló kisvonatot had festessenek. Nagy nehezen rá is állt a dologra. Fotókon kísérhetjük végig a kisvonat útját: a tervezéstől a kivitelezésen át a használatig. Mikor már eleget ücsörögtünk és az aksi is, úgy ahogy fel lett töltve, elindultunk Pulára, gyalog.
Útközben láttunk Góliát méretű kutyaólat mellette egy bóbicáló lánykát, aki a kiállításra kényszerült festett kukák mögött tartózkodott. Számomra reménytelennek tűnt, h bárki is felvesz minket, igaz erre rövidebb volt, mint Kapolcson át, de erre szinte még a madár sem járt. Kicsit elszórva mentünk, Csilla leghátul, megállt egy pasas, utólag kiderült, h csak a Csillát akarta volna elvinni, de mire észbe kapott, addigra már mi is a kocsiban voltunk. Természetesen megint megéheztünk. Betértünk egy udvarba, ahol langallót lehetett enni, kezdetben sört ittunk hozzá, majd megint megpillantottuk a pálinkát, és nem akármilyet: akácmézes szilvapálinkát. Isteni finom volt. Ettünk-ittunk. Nagy meglepetésünkre, megérkezett a Taliándörögdön fényképezett alany is. Mint kiderült, érezte, h fényképezi vki, de nem tudta, h merre hol-ki. Szóba elegyedés, ismerkedés, telefonszám csere. Ha jól emlékszem, ide is ígértem lekvárt, de ebben már nem vagyok biztos. Persze, mindenkinek azt mondták a többiek, h „szülinapos és sárkányfű árus”. Megvan a telószám, bár én még nem kommunikáltam a pasival. Gondoltam, minek lacafacázni, rámutattam a maradék mézeshp-ra „az üveg mennyi?” felkiáltással. Alkudozás stb., 4eFtért kaptunk 4.2 dl-t. Sajnos, ott helyben nem volt már több üvegnyi, de rendesek voltak, szerváltak még nekünk 1 üveggel, ugyanezen az áron. Az ott úgy, elég rendesen betett, még szerencse, h volt felszívó is. Csilla véletlenül kiborított egy kicsit, a fiúk nem hagyták ennyiben, felnyalták!!! Ujj lenyalási akció is volt, de hogyan és miért kérdésre a válaszokat már nem tudom, nem emlékszem. :)
Ígértek nekünk jövőre 1 hét all inclusive utat Dominikára, tök jó lesz! Már vizualizálok rá! A főpoén az egészben, h aznap épp Dominika napja volt. Úgyhogy jövőre is csak apró utakat tervezek. Közben, kaptam hideget-meleget, le is lettem cseszve, mert elhagytuk az Anettot. Ránk várt Pulán, h mikor érünk oda. De aki ismer, az tudja, h az életem percről percre változik. És különben is, én az utazás előtt mindenkinek megmondta, h nem leszek egy nagyon alkalmazkodó típus. Ezek szerint nem vettek komolyan.
Nagy nehezen elindultunk Pulára, szerettük volna, ha mindez világosba sikerül, nem jött össze. Már rákanyarodtam a főútra mikor is megállt egy Volvo, igen ám, de 3 fő részére volt hely, én, mint utolsó már csak fekvőhelyhez jutottam… Odaértünk az első és utolsó rendezvényünkre, igaz, ennek is az utolsó részeire, a Besh O Drom koncertre. Próbáltunk belógni, bár volt nálunk 1 ingyen jegy és egy, amit érvényesíteni kellett volna. De ez így bulisabb lett volna. Másodszori nekifutásra sikerült is bejutni, de akkor már mindenki mehetett. Nagyon jó zenét játszanak, bár sztem őket láttam már a Fringen Bpn, márciusban.
Újabb ismerkedés, egy kis érdek is volt benne, mivel volt kocsija, és ugye Pula és Monostorapáti a két szélső falu…Koncert vége, elindulás Kapolcsra, kocsival. Természetesen Zolit vettük célba, közben kiderült, h a Csillának elveszett v ellopták a pénztárcáját.
Gondolkodás, hol lehetett a szitu, mivel volt kocsi, ezért visszamentek Öcsre, kerítésen átmászás, wcben nézelődés, semmi. Mire visszaértek a faluba, addigra mi már készen voltunk megint, távolról könnyen felismerhetőek voltunk. Én mivel kissé álmos voltam, találtam támasztékot és meleg helyet Robi vállában, a Tibi, pedig elölről támasztotta, mert kissé billegálisnak bizonyult. Ja, időközben kiderült az is, h nem volt lakáskulcsunk, mindkettő a kultúr csoportnál maradt. Írtam gyorsan, h hagyják nyitva, v vmit tegyenek. Jön a válasz, h a kulcs a cipőben, de a Tibit kiköltöztették hozzánk, az előtérbe. Kulcs megtalálva, Tibi nem igazán bírt a saját lábán feljutni a meredek lépcsőfokon, Robi sherpa módjára felvitte, matracok átrendezése, matracok megosztása, lábmelegítés, és horkolás elviselése. Iszonyat hogy hogyan horkolt a Tibi, mire elaludtam volna, mindig jobban rázendített. Mindenféle formációt próbáltunk, h elaludjon, párnadobálás, böködés stb, semmi nem használt. Majd mire okés lett volna a helyzet, megint csörgött a telefonom…kérésre kicenzúrázva. :) Futkozás jobbra, balra, negyed óra után megint ágyba keveredtem, elalvás.
Sokkot kaptam!!!! Imádom!!! 2007.08.03. Péntek
Ha nem lenne a fülem, a szám körbe érné a fejem. Egyszerűen még nem álltam át hétköznapi üzemmódba, annyira jól sikerült a hétvége. Nem hittem volna, a sok kavarc után.
Az egyetlen program, ahova odaértünk, Besh O Drom koncert. De ezt majd később, addig sok minden történt.
Utazás előtt megkérdeztem „informátorom”, h jó lesz-e meg hasonlók, megnyugtatott, h igen, jó lesz. Bár mikor kezdték lemondani, az északról indulók, akkor megint érdeklődtem, h telekocsival megyek-e v sem? Utólag, tudom, h rosszul kérdeztem. Ketten mentünk, bár előtte még anyagi problémák is léptek fel. A havi apanázst, úgy kellett elkunyernom, de a lényeg, h meglett, így zöld utat kaptunk. Útközben ötlött az agyamba, h csak azt kérdeztem, telekocsi, de azt nem, h emberekkel v egyéb módon lesz tele a kocsi. Ide nagyon nem fért volna be 4 ember. Tele volt, finomságokkal. :)
Rá kellett jönnöm, h addig nem tudom megírni a "beszámolót" míg nem ér haza a lelkem, és nem csökken a sokk hatása. Most megtaláltam a zenét is, Bob Marley, hp nuku, de sebaj.
Csupa házi finomságot vittem: füstölt sonkát, házi kolbászt, zsírt ezek jók voltak felszívónak. Nem akartam úgy járni, mint Szegeden. És persze a sok beígért lekvárcsodát, és nem maradhatott el, a süti és a meglepetés itóka sem.
Lefele egy kisebb konvojba csöppentünk, egész jól felvettem a ritmust, egészen addig, míg nem egy rövidebb úton szerettünk volna eljutni a célig. Még szerencse, h a nénike felvilágosított, h a mi kocsink nem igazán bírná a strapát. Nem hittem volna, h elsőként érünk oda. Közben forró drót a másik két csapattal, természetesen az abszolút ismeretlen csapat telószámát elfelejtettem lementeni... Ezen nem csodálkozok, mert előző nap, szinte mindent otthon hagytam melóba menet. :)
Egy idő után - kb. 4 óra leforgása alatt - már a felkészületlen társaság - nincs megtankolva az autó, rossz az ablaktörlő lapát, hosszas időzés a tescóban - is megérkezett.
Nem bírtuk kivárni, míg megérkeznek a többiek, ezért a megkóstoltattam a bodzalikőröm a Csillával és a Robival. Szerintem, megérezték, h már iszogatunk és berobogott a számomra ismeretlen csapat: Jucó és Zoli. Állandó forró drót a csigákkal, de akkor már felgyorsultak, mikor közöltem, h elfogyott a meglepetés itóka. Nagy nehezen összeállt a csapat, megkaptam az ajándékokat, nagyon jó kis könyveket, és itókát és megcéloztuk Kapolcsot. Kivételesen a csigabusszal kerekedtünk fel. Természetesen, ahogy a hétvége fenn maradó része is mutatni fogja, kétfelé szakadt a társaság. Kvald Lipi – nem tudom, h így kell-e írni a Csipet csapatból – módjára megtaláltuk a finom pálinkás standot. Ittunk panyolait –ez annyira nem ízlett – rézangyalost, persze abból is különfélét. Összehaverkodtunk a „kocsmárossal”, próbáltunk alkudozni is vele, itt nem jött be, mert a főnök épp nem volt jelen. Robi, aki nem iszik, megkóstolta a pálinkát, sztem bejött neki. :) Egy idő után felkerekedtünk, h megkeressük a többieket. Itt most nekem egy-két kép kocka kimarad…foszlányok vannak. Csevegés stb, és persze újabb ismeretség kötése és természetesen pálinkakóstolás. Iszonyat erős volt, amit kaptunk, hát ez igazi háziszőttes volt. Nem ízlett mindenkinek. Kiderült, h akad közös ismerős is, kicsi a világ. Rövid ismeretség után, hosszas búcsúzkodás és telefonszámcsere is történt. - Bár tegnap előttig kamunak véltem a dolgot, igaz, most is olyan, mintha nem azzal az illetővel csevegtem volna, akivel most váltok emaileket 24órás váltásokban. Most már tudom, h feledhető ez az ismeretség. :) Mivel a busz, mint kiderült már nem járt, ezért stoppoltunk. Természetesen a kultúr csoport ( = programokat célbavevő és odaérkező csoport; pozitív értelemben értem ezt a kifejezést, NE TESSÉK MEGSÉRTŐDNI RAJTA) megint jobban járt, mert ők még elcsípték az utolsó buszt. 5en maradtunk, kicsi volt az esélye, h egybe felvesznek minket, nem is jött össze. Hazaérkezés, szállás elfoglalás. Megnyugodtam, nem csak én nem emlékszem dolgokra. :) Csak az a pláne a dologban, h akkora filmszakadás nem volt, mint Szegeden, hanem szerintem itt több apró. :)
Az egyetlen program, ahova odaértünk, Besh O Drom koncert. De ezt majd később, addig sok minden történt.
Utazás előtt megkérdeztem „informátorom”, h jó lesz-e meg hasonlók, megnyugtatott, h igen, jó lesz. Bár mikor kezdték lemondani, az északról indulók, akkor megint érdeklődtem, h telekocsival megyek-e v sem? Utólag, tudom, h rosszul kérdeztem. Ketten mentünk, bár előtte még anyagi problémák is léptek fel. A havi apanázst, úgy kellett elkunyernom, de a lényeg, h meglett, így zöld utat kaptunk. Útközben ötlött az agyamba, h csak azt kérdeztem, telekocsi, de azt nem, h emberekkel v egyéb módon lesz tele a kocsi. Ide nagyon nem fért volna be 4 ember. Tele volt, finomságokkal. :)
Rá kellett jönnöm, h addig nem tudom megírni a "beszámolót" míg nem ér haza a lelkem, és nem csökken a sokk hatása. Most megtaláltam a zenét is, Bob Marley, hp nuku, de sebaj.
Csupa házi finomságot vittem: füstölt sonkát, házi kolbászt, zsírt ezek jók voltak felszívónak. Nem akartam úgy járni, mint Szegeden. És persze a sok beígért lekvárcsodát, és nem maradhatott el, a süti és a meglepetés itóka sem.
Lefele egy kisebb konvojba csöppentünk, egész jól felvettem a ritmust, egészen addig, míg nem egy rövidebb úton szerettünk volna eljutni a célig. Még szerencse, h a nénike felvilágosított, h a mi kocsink nem igazán bírná a strapát. Nem hittem volna, h elsőként érünk oda. Közben forró drót a másik két csapattal, természetesen az abszolút ismeretlen csapat telószámát elfelejtettem lementeni... Ezen nem csodálkozok, mert előző nap, szinte mindent otthon hagytam melóba menet. :)
Egy idő után - kb. 4 óra leforgása alatt - már a felkészületlen társaság - nincs megtankolva az autó, rossz az ablaktörlő lapát, hosszas időzés a tescóban - is megérkezett.
Nem bírtuk kivárni, míg megérkeznek a többiek, ezért a megkóstoltattam a bodzalikőröm a Csillával és a Robival. Szerintem, megérezték, h már iszogatunk és berobogott a számomra ismeretlen csapat: Jucó és Zoli. Állandó forró drót a csigákkal, de akkor már felgyorsultak, mikor közöltem, h elfogyott a meglepetés itóka. Nagy nehezen összeállt a csapat, megkaptam az ajándékokat, nagyon jó kis könyveket, és itókát és megcéloztuk Kapolcsot. Kivételesen a csigabusszal kerekedtünk fel. Természetesen, ahogy a hétvége fenn maradó része is mutatni fogja, kétfelé szakadt a társaság. Kvald Lipi – nem tudom, h így kell-e írni a Csipet csapatból – módjára megtaláltuk a finom pálinkás standot. Ittunk panyolait –ez annyira nem ízlett – rézangyalost, persze abból is különfélét. Összehaverkodtunk a „kocsmárossal”, próbáltunk alkudozni is vele, itt nem jött be, mert a főnök épp nem volt jelen. Robi, aki nem iszik, megkóstolta a pálinkát, sztem bejött neki. :) Egy idő után felkerekedtünk, h megkeressük a többieket. Itt most nekem egy-két kép kocka kimarad…foszlányok vannak. Csevegés stb, és persze újabb ismeretség kötése és természetesen pálinkakóstolás. Iszonyat erős volt, amit kaptunk, hát ez igazi háziszőttes volt. Nem ízlett mindenkinek. Kiderült, h akad közös ismerős is, kicsi a világ. Rövid ismeretség után, hosszas búcsúzkodás és telefonszámcsere is történt. - Bár tegnap előttig kamunak véltem a dolgot, igaz, most is olyan, mintha nem azzal az illetővel csevegtem volna, akivel most váltok emaileket 24órás váltásokban. Most már tudom, h feledhető ez az ismeretség. :) Mivel a busz, mint kiderült már nem járt, ezért stoppoltunk. Természetesen a kultúr csoport ( = programokat célbavevő és odaérkező csoport; pozitív értelemben értem ezt a kifejezést, NE TESSÉK MEGSÉRTŐDNI RAJTA) megint jobban járt, mert ők még elcsípték az utolsó buszt. 5en maradtunk, kicsi volt az esélye, h egybe felvesznek minket, nem is jött össze. Hazaérkezés, szállás elfoglalás. Megnyugodtam, nem csak én nem emlékszem dolgokra. :) Csak az a pláne a dologban, h akkora filmszakadás nem volt, mint Szegeden, hanem szerintem itt több apró. :)
"drága" hétvége,
,amiről azt hittem, h nagyon jó lesz. De mint tudjuk jó és rossz, fény és árnyék együtt jár.
Már a péntek este is érdekesen sikeredett. Muffint szerettem volna sütni a szombati kirándulásunkra, úgy, ahogy tavaly is tettem. Idén másképp lett.
Szombat reggel - természetesen csúszással - elindultam. A kúton félreértettek, 5 helyett 6e-ért tankoltam, végülis vmilyen szinten mindegy, h mikor megy bele a fenn maradó mennyiség. A kalapomra sikerült kötőt is vennem, h nehogy elfújja a szél,a reptéren.
Negyed óra csúszással sikerült összeszednem a társaság többi tagját is. Mivel nem értem oda időben, ezért úgy döntöttek, h elindulnak gyalog. Nehezen, de sikerült meggyőznöm őket, h azért én gyorsabb és kényelmesebb vagyok. Így utólag talán túl gyorsnak bizonyultam. Pér előtt már kissé drágává vált az egésznap. Fényképeztek, csak előtte nem szóltak. Ráadásul a "kedves autóstársak" is restek voltak jelezni, h lassíts, vigyázz. Ha én ilyet látok, mindegy, h ki az, de villantok neki, h VIGYÁZZ!!! Erre felé nem szokás, 10eFt-tal kezdtem a napot. Királyság! Bár ha eladok 20 üvegnyi lekvárcsodát, akkor máris bejön a bírság ára. :)))
Ma (hétfőn) kaptam egy viccet, hát sajnos későn. Lehet nekem is ezt meg kellett volna játszani, szombaton reggel:
"A rendőr leállít egy szőke hölgyet.
- Gond van? - kérdi a nő.
- Gyorsan vezetett. Kérem a jogosítványát.
- Hát, sajnos nincs nálam. Már negyedszer vonták be alkoholos befolyásoltság alatti vezetés miatt.
- Értem. Akkor kérem a forgalmit.
- Sajnos az sincs meg. A kocsi lopott!
- Lopott?
- Igen. A tulajt megöltem, és feldaraboltam.
- Micsoda?
- Testrészeit nejlonba tekerve betettem a csomagtartóba.Megmutassam?
A rendőr döbbenten nézi a hölgyet, aztán a kocsijához megy, és rádión segítséget kér.Kisvártatva öt rendőrautó érkezik szirénázva. A parancsnok előreszegezett fegyverrel közelít a nőhöz.
- Hölgyem, feltartott kézzel azonnal szálljon ki a kocsiból!
- Valami baj van? - kérdi a nő ártatlanul.
- A főtörzs azt állítja, hogy ön autót lopott, a tulajdonosát pedig megölte.
- Micsoda?
- Nyissa ki, kérem, a csomagtartót!Az asszony felnyitja a csomagtartó tetejét. A csomagtartó teljesen üres.
- Ez az ön kocsija? - kérdi zavartan a parancsnok.
- Persze. Itt a forgalmi.
- A kollégám azt állítja, hogy önnek jogosítványa sincs .
A nő keresgél a táskájában, aztán előveszi a jogsit. A parancsnok átvizsgálja, az engedély azonban kifogástalan.
- Köszönöm hölgyem. A kollégám szerint ön jogosítvány és forgalmi nélkül lopott kocsit vezetett, tulajdonosát pedig feltrancsírozva gyömöszölte a csomagtartóba.
- Fogadjunk, azt is hazudta, hogy a megengedettnél gyorsabban vezettem!"
Az újság úgy írta, h 25-30e embert várnak, nem tudom mennyien lehettek, de sokan voltak. A kocsival, sajna, most nem itt elől állhattunk meg, hanem ahol májusban felszálltunk a vitorlázóval. Szikrázó napsütés, a szél sóhajtozott elég rendesen, a tűzoltók néha helyettesítették a felhőkből áradó esőcseppeket. Ők szóltak előre! :)
Az igazat megvallva, engem inkább csak a légi programok érdekeltek. Ahogy nézem a programot, látom, h az első ejtőernyős ugrásokról lemaradtunk. Viszont a többiek láthatták Veres Zoltán műrepülését, ezalatt én próbáltam megtudni, h lehet-e vitorlázóval menni. Jó lett volna, mert lehiggadtam volna kissé, megnyugtató érzés ott a levegőben lenni. Most ez nem jött össze, mert se hely, se idő nem lett volna rá. Ebéd előtti progi volt: Cessna 3-as kötelék (Olasz Tibor, Emődi József, Porcsalmy Zoltán), KA-26-os helikopter mg-i bemutatója, vitorlázó műrepülés.
Ha találnék legalább 2-3 ember fanatikust a környékről, akkor az aug 11-ei esküvő után tuti, h leiramodnék Kecskemétre. Ennek kb. 1% esélyt adok, h összejön. Újdonsült ismerősöm -akit nem bírok, csak Petinek hívni, pedig Feri a becsületes neve :) - is állítja, h nagyon jó a kecskeméti repnap. Mióta tudom, h nem biztos, h odaérek, azóta nem is olvasom a hírlevelet, illetve az iwiwen az üzenőfalat, ha írnak. Nem fájdítom a szívem.
A földi programok alatt szomjunkat oltottunk, elmentünk a hangárba, ami kimaradt a májusi napból, illetve próbáltam kidertíteni, h mennyire gáz, ha nem vagyunk ott a tombolasorsoláson. Nagy nehezen sikerült kideríteni, h semmi gond, mert benn lesz a Kisalföldben. Díjazznám, ha nyertem volna egy kis repülést, Feri lemondott az ő nyereményéről, Csilla nem nyilatkozott eddig még.
Talán van mód rá, h kedvezményesebben jussak tandemes ejtőernyős ugráshoz. Igaz, ehhez kb. 400km-t kellene autóznom, de sztem még így is olcsóbban jönnék ki, mint ha itt ugranék. Le is vettem az iwiwen a magamról rovatba, h ne gyűjtsenek. Bár sztem nem is gyűjtöttek, sőt abban sem bízom, h lesz is vmi ajándékféle. ( Cenzúra: nem az idén elmélyült és újonnan megismert kapcsolataimra gondolok, bár sztem a "régiek" amúgy sem olvassák a blogomat) Nem pesszimizmus, hanem a kész tényeket látom. Szóval, újabb reménysugár az ugrásra nézve!!! :)
Mikor a hangárban jártunk, épp láttuk, mikor Tóth Ferenc épp készítette a sárkányát a bemutatóra, amit kb. f2kor láthattunk. Épp iszogattunk mikor is Besenyei Péter villant be a légtérbe. Fantasztikus!!! Erre születni kell!!! Ezt látni kell, erről nem is tudok mást mondani, felesleges. Egyik ámulatból a másikba estünk. Malév gép húzott a földtől pár méternyire, ippenpont sikerült lekapni a géppel. :) Érdekes volt, miután vége lett az interjúnak Besenyei Péterrel, az emberek szétszéledtek, pedig utána a Falke 3-as géppár bemutatója is fantasztikus volt.
Kis szünet következett. Eközben kávéhiányunkat szerettük volna leküzdeni, de sörök-üdítők kavalkádjában nem találtuk meg. Mint mindig, mindenhol vásárolók polót, "itt is jártam", és ott megérdeklődtem, h "KÁVÉT!!!" szeretnénk, hol lehet. Most nem lehetett bemenni az épületbe, de megoldották, kinyitották az oldalsó ablakot és ott egy fiatalember /bácsika/ szolgálta ki a jó népet, akiknek már szinte elvonási tüneteik voltak a kávéhiány miatt. :) Ide fele jövet, láttuk a "drágáimat" - ejtőernyősök - ugráshoz készülődni. Nem tudom, h miért vonz ez a világ ennyire, remélem, a közeljövőben kiderül. Miután sikerült energiaszintünket egy kicsit feltunningolni, újabb programok után néztünk.
Tóth Ferenc vitorlázó műrepülését láthattuk először, zenei aláfestéssel. Itt éreztem hiányát a videókamerának, legközelebb már azt is viszem mindenhova. Úgy megyek, mint egyik ismi, csak épp ő, fényképezőgép tartozékokat cipel mindenhova. Majd a Győri Aero Klub sárkányrepülő bemutatója, ejtőernyős ugrások - szívfájdító pillanatok - siklóernyős bemutató. Nagyon jók voltak, nyugalomban szállingóztak a levegőben, h még a látványuk is megnyugtató volt. Míg vártunk a sárkányosokra, a lajtos kocsi árnyékában pihengettünk, mikor kissé megszomjaztunk, csak léptünk párat és ihattunk finom, hideg vizet. Kellemesen elfáradva, kissé koszosan - a fű és lábunk találkozásának maradandó nyoma - elindultunk a messzi távolba kicsi kocsimhoz, közben a sárkányosok repkedtek felettünk.
Kukoricáson átvágva jutottunk ki a főútra, minden villanásra figyelve jutottunk haza, h a következő programomra időben érkezzem.
Necces volt, a reggeli negyed óra most is kiütközött. Szerettem volna több dolgot egyszerre csinálni, nem jött össze, mivel csak egy van belőlem. Néha jobb is. :) Szerettem volna a képeket feltölteni, de az aksi lemerült.
Gyors zuhany, átöltözés, kis csevegés és irány vissza Óvár, Főherceg Vendégház. Természetesen parkolóhely nuku, vagyis akadt egy, kétszeri keringülésre, és persze, tolatva kellett parkolni. Muszáj volt, mert más hely nem akadt, illetve senki más, aki megtette volna ezt helyettem. Végül is sikerült. 19:55-re oda is értem.
Teljesen más műfaj, közeg, leültem, és próbáltam áthangolódni. Szóval a "Közel a szerelem" c. musical összeállításra voltam hivatalos, egy jó barátom játszott benne. Kb. 1 % esélyt adtam arra vonatkozóan, h én ma itt ülhetek. Odaértem, mert ott kellett lennem. :)
A műsorban felhangzottak részletek a következő musicalekből: Képzel riport, Rent, Rudolf, Elisabeth, La Mancha Lovagja, Jekyll & Hyde, Valahol Európában, Anna Karenina, Godspell, Óz, Moulen Rouge, Rómeó és Júlia, Seres Rezső. Nagggyyyooon jól éreztem magam. Főleg, h az előadás végén kaptam egy őszinte baráti ölelést, ami mindennel felért. Kicsit csevegtem még, beleillatoltam egy toszkán borba, ami kellemes emlékeket ébresztett bennem. Nem is kellett innom belőle, de éreztem az ízét is. Itt boldognak éreztem magam, h vannak barátaim, különböző rétegekből, irányzatokból, jó velük lenni, a társaságukban.
Közben lemondtam a párhuzamosan futó Darnai programot, ahol rég nem látott kollégákkal találkozhattam volna, de már nem lett volna erőm oda is kiautózni. Inkább kimentem Levélre, h találkozhassak a repnapos társasággal. Nagyon éhes voltam, úgyhogy Hófehérke módjára, mindenből eszegettem kicsit, egy kis pizza, egy kis dinnye. És megkaptam a hamisítatlan békési házi pálinkát. Muszáj volt megkóstolnom, persze, csak egy gyűszűnyit. A többiek próbáltak rávenni, h iszogassak még, de nem lehet, egy napra egy mese elég (bírság). Elméletileg szülinapot, névnapot előlegeztünk meg. De majd Kapolcson bepótlok mindent. Ha minden jól megy, ők is ott lesznek. Itt is akadtak mondatok, amiknek csak mi, jelenlévők tudjuk a jelentését mint pl. Helló Pista, csókolom Feri bácsi :)))))) bocsi, de ezt muszáj volt leírnom. :))))
Felkerekedtünk, mert protokolláris látogatást kellett tenni a szomszéd falu szórakozó egységében. Hááttt, csalódtam, szörnyű egy hely volt, nem volt maradásom, kb. 3/4 óra után. Lehet, h most ezért rosszallóan néznek rám, de hát szörnyű hely volt.
Keretbe foglaltuk a napot, bírság és szörnyű szórakozóhely. Hazafelé viszont felidéztem a nap legjobb pillanait és természetesen ezek fognak megmaradni bennem.
Már a péntek este is érdekesen sikeredett. Muffint szerettem volna sütni a szombati kirándulásunkra, úgy, ahogy tavaly is tettem. Idén másképp lett.
Szombat reggel - természetesen csúszással - elindultam. A kúton félreértettek, 5 helyett 6e-ért tankoltam, végülis vmilyen szinten mindegy, h mikor megy bele a fenn maradó mennyiség. A kalapomra sikerült kötőt is vennem, h nehogy elfújja a szél,a reptéren.
Negyed óra csúszással sikerült összeszednem a társaság többi tagját is. Mivel nem értem oda időben, ezért úgy döntöttek, h elindulnak gyalog. Nehezen, de sikerült meggyőznöm őket, h azért én gyorsabb és kényelmesebb vagyok. Így utólag talán túl gyorsnak bizonyultam. Pér előtt már kissé drágává vált az egésznap. Fényképeztek, csak előtte nem szóltak. Ráadásul a "kedves autóstársak" is restek voltak jelezni, h lassíts, vigyázz. Ha én ilyet látok, mindegy, h ki az, de villantok neki, h VIGYÁZZ!!! Erre felé nem szokás, 10eFt-tal kezdtem a napot. Királyság! Bár ha eladok 20 üvegnyi lekvárcsodát, akkor máris bejön a bírság ára. :)))
Ma (hétfőn) kaptam egy viccet, hát sajnos későn. Lehet nekem is ezt meg kellett volna játszani, szombaton reggel:
"A rendőr leállít egy szőke hölgyet.
- Gond van? - kérdi a nő.
- Gyorsan vezetett. Kérem a jogosítványát.
- Hát, sajnos nincs nálam. Már negyedszer vonták be alkoholos befolyásoltság alatti vezetés miatt.
- Értem. Akkor kérem a forgalmit.
- Sajnos az sincs meg. A kocsi lopott!
- Lopott?
- Igen. A tulajt megöltem, és feldaraboltam.
- Micsoda?
- Testrészeit nejlonba tekerve betettem a csomagtartóba.Megmutassam?
A rendőr döbbenten nézi a hölgyet, aztán a kocsijához megy, és rádión segítséget kér.Kisvártatva öt rendőrautó érkezik szirénázva. A parancsnok előreszegezett fegyverrel közelít a nőhöz.
- Hölgyem, feltartott kézzel azonnal szálljon ki a kocsiból!
- Valami baj van? - kérdi a nő ártatlanul.
- A főtörzs azt állítja, hogy ön autót lopott, a tulajdonosát pedig megölte.
- Micsoda?
- Nyissa ki, kérem, a csomagtartót!Az asszony felnyitja a csomagtartó tetejét. A csomagtartó teljesen üres.
- Ez az ön kocsija? - kérdi zavartan a parancsnok.
- Persze. Itt a forgalmi.
- A kollégám azt állítja, hogy önnek jogosítványa sincs .
A nő keresgél a táskájában, aztán előveszi a jogsit. A parancsnok átvizsgálja, az engedély azonban kifogástalan.
- Köszönöm hölgyem. A kollégám szerint ön jogosítvány és forgalmi nélkül lopott kocsit vezetett, tulajdonosát pedig feltrancsírozva gyömöszölte a csomagtartóba.
- Fogadjunk, azt is hazudta, hogy a megengedettnél gyorsabban vezettem!"
Az újság úgy írta, h 25-30e embert várnak, nem tudom mennyien lehettek, de sokan voltak. A kocsival, sajna, most nem itt elől állhattunk meg, hanem ahol májusban felszálltunk a vitorlázóval. Szikrázó napsütés, a szél sóhajtozott elég rendesen, a tűzoltók néha helyettesítették a felhőkből áradó esőcseppeket. Ők szóltak előre! :)
Az igazat megvallva, engem inkább csak a légi programok érdekeltek. Ahogy nézem a programot, látom, h az első ejtőernyős ugrásokról lemaradtunk. Viszont a többiek láthatták Veres Zoltán műrepülését, ezalatt én próbáltam megtudni, h lehet-e vitorlázóval menni. Jó lett volna, mert lehiggadtam volna kissé, megnyugtató érzés ott a levegőben lenni. Most ez nem jött össze, mert se hely, se idő nem lett volna rá. Ebéd előtti progi volt: Cessna 3-as kötelék (Olasz Tibor, Emődi József, Porcsalmy Zoltán), KA-26-os helikopter mg-i bemutatója, vitorlázó műrepülés.
Ha találnék legalább 2-3 ember fanatikust a környékről, akkor az aug 11-ei esküvő után tuti, h leiramodnék Kecskemétre. Ennek kb. 1% esélyt adok, h összejön. Újdonsült ismerősöm -akit nem bírok, csak Petinek hívni, pedig Feri a becsületes neve :) - is állítja, h nagyon jó a kecskeméti repnap. Mióta tudom, h nem biztos, h odaérek, azóta nem is olvasom a hírlevelet, illetve az iwiwen az üzenőfalat, ha írnak. Nem fájdítom a szívem.
A földi programok alatt szomjunkat oltottunk, elmentünk a hangárba, ami kimaradt a májusi napból, illetve próbáltam kidertíteni, h mennyire gáz, ha nem vagyunk ott a tombolasorsoláson. Nagy nehezen sikerült kideríteni, h semmi gond, mert benn lesz a Kisalföldben. Díjazznám, ha nyertem volna egy kis repülést, Feri lemondott az ő nyereményéről, Csilla nem nyilatkozott eddig még.
Talán van mód rá, h kedvezményesebben jussak tandemes ejtőernyős ugráshoz. Igaz, ehhez kb. 400km-t kellene autóznom, de sztem még így is olcsóbban jönnék ki, mint ha itt ugranék. Le is vettem az iwiwen a magamról rovatba, h ne gyűjtsenek. Bár sztem nem is gyűjtöttek, sőt abban sem bízom, h lesz is vmi ajándékféle. ( Cenzúra: nem az idén elmélyült és újonnan megismert kapcsolataimra gondolok, bár sztem a "régiek" amúgy sem olvassák a blogomat) Nem pesszimizmus, hanem a kész tényeket látom. Szóval, újabb reménysugár az ugrásra nézve!!! :)
Mikor a hangárban jártunk, épp láttuk, mikor Tóth Ferenc épp készítette a sárkányát a bemutatóra, amit kb. f2kor láthattunk. Épp iszogattunk mikor is Besenyei Péter villant be a légtérbe. Fantasztikus!!! Erre születni kell!!! Ezt látni kell, erről nem is tudok mást mondani, felesleges. Egyik ámulatból a másikba estünk. Malév gép húzott a földtől pár méternyire, ippenpont sikerült lekapni a géppel. :) Érdekes volt, miután vége lett az interjúnak Besenyei Péterrel, az emberek szétszéledtek, pedig utána a Falke 3-as géppár bemutatója is fantasztikus volt.
Kis szünet következett. Eközben kávéhiányunkat szerettük volna leküzdeni, de sörök-üdítők kavalkádjában nem találtuk meg. Mint mindig, mindenhol vásárolók polót, "itt is jártam", és ott megérdeklődtem, h "KÁVÉT!!!" szeretnénk, hol lehet. Most nem lehetett bemenni az épületbe, de megoldották, kinyitották az oldalsó ablakot és ott egy fiatalember /bácsika/ szolgálta ki a jó népet, akiknek már szinte elvonási tüneteik voltak a kávéhiány miatt. :) Ide fele jövet, láttuk a "drágáimat" - ejtőernyősök - ugráshoz készülődni. Nem tudom, h miért vonz ez a világ ennyire, remélem, a közeljövőben kiderül. Miután sikerült energiaszintünket egy kicsit feltunningolni, újabb programok után néztünk.
Tóth Ferenc vitorlázó műrepülését láthattuk először, zenei aláfestéssel. Itt éreztem hiányát a videókamerának, legközelebb már azt is viszem mindenhova. Úgy megyek, mint egyik ismi, csak épp ő, fényképezőgép tartozékokat cipel mindenhova. Majd a Győri Aero Klub sárkányrepülő bemutatója, ejtőernyős ugrások - szívfájdító pillanatok - siklóernyős bemutató. Nagyon jók voltak, nyugalomban szállingóztak a levegőben, h még a látványuk is megnyugtató volt. Míg vártunk a sárkányosokra, a lajtos kocsi árnyékában pihengettünk, mikor kissé megszomjaztunk, csak léptünk párat és ihattunk finom, hideg vizet. Kellemesen elfáradva, kissé koszosan - a fű és lábunk találkozásának maradandó nyoma - elindultunk a messzi távolba kicsi kocsimhoz, közben a sárkányosok repkedtek felettünk.
Kukoricáson átvágva jutottunk ki a főútra, minden villanásra figyelve jutottunk haza, h a következő programomra időben érkezzem.
Necces volt, a reggeli negyed óra most is kiütközött. Szerettem volna több dolgot egyszerre csinálni, nem jött össze, mivel csak egy van belőlem. Néha jobb is. :) Szerettem volna a képeket feltölteni, de az aksi lemerült.
Gyors zuhany, átöltözés, kis csevegés és irány vissza Óvár, Főherceg Vendégház. Természetesen parkolóhely nuku, vagyis akadt egy, kétszeri keringülésre, és persze, tolatva kellett parkolni. Muszáj volt, mert más hely nem akadt, illetve senki más, aki megtette volna ezt helyettem. Végül is sikerült. 19:55-re oda is értem.
Teljesen más műfaj, közeg, leültem, és próbáltam áthangolódni. Szóval a "Közel a szerelem" c. musical összeállításra voltam hivatalos, egy jó barátom játszott benne. Kb. 1 % esélyt adtam arra vonatkozóan, h én ma itt ülhetek. Odaértem, mert ott kellett lennem. :)
A műsorban felhangzottak részletek a következő musicalekből: Képzel riport, Rent, Rudolf, Elisabeth, La Mancha Lovagja, Jekyll & Hyde, Valahol Európában, Anna Karenina, Godspell, Óz, Moulen Rouge, Rómeó és Júlia, Seres Rezső. Nagggyyyooon jól éreztem magam. Főleg, h az előadás végén kaptam egy őszinte baráti ölelést, ami mindennel felért. Kicsit csevegtem még, beleillatoltam egy toszkán borba, ami kellemes emlékeket ébresztett bennem. Nem is kellett innom belőle, de éreztem az ízét is. Itt boldognak éreztem magam, h vannak barátaim, különböző rétegekből, irányzatokból, jó velük lenni, a társaságukban.
Közben lemondtam a párhuzamosan futó Darnai programot, ahol rég nem látott kollégákkal találkozhattam volna, de már nem lett volna erőm oda is kiautózni. Inkább kimentem Levélre, h találkozhassak a repnapos társasággal. Nagyon éhes voltam, úgyhogy Hófehérke módjára, mindenből eszegettem kicsit, egy kis pizza, egy kis dinnye. És megkaptam a hamisítatlan békési házi pálinkát. Muszáj volt megkóstolnom, persze, csak egy gyűszűnyit. A többiek próbáltak rávenni, h iszogassak még, de nem lehet, egy napra egy mese elég (bírság). Elméletileg szülinapot, névnapot előlegeztünk meg. De majd Kapolcson bepótlok mindent. Ha minden jól megy, ők is ott lesznek. Itt is akadtak mondatok, amiknek csak mi, jelenlévők tudjuk a jelentését mint pl. Helló Pista, csókolom Feri bácsi :)))))) bocsi, de ezt muszáj volt leírnom. :))))
Felkerekedtünk, mert protokolláris látogatást kellett tenni a szomszéd falu szórakozó egységében. Hááttt, csalódtam, szörnyű egy hely volt, nem volt maradásom, kb. 3/4 óra után. Lehet, h most ezért rosszallóan néznek rám, de hát szörnyű hely volt.
Keretbe foglaltuk a napot, bírság és szörnyű szórakozóhely. Hazafelé viszont felidéztem a nap legjobb pillanait és természetesen ezek fognak megmaradni bennem.
Szeged - Vége a hírzárlatnak :) 2007.06. 17 körül :)
Hú, hol is kezdjem? Mit? :) aki ott volt tudja! :) Azt hiszem, behozom a bodzaborom, és közben talán jobban jönnek a gondolatok. :)
De nehéz leírni a történteket, mostanában szóban jobban közvetítek. Furi, mivel Tibi barátom is ugyanígy van. Próbáltam ihlet gyanánt az úton ivott bodzaborból kortyolni, finom, de ihletet nem szül. Hát ez érdekes iromány lesz, mert kb. másodjára futok neki, és most már csak fecniről másolom. :) Szenvedtem az írással. Majd silós barátom figyelmeztetett, h vkitől hallotta, h a lehetetlent célba venni is érdemes. Persze, ez az én dumám, úgyhogy most meg próbálom papírra vetni, mivel sokakat érdekel.
Időben sikerült elindulnunk, fél 5kor ez is furcsa, h nem kések. Furcsa volt, h mikor elindultam senki sem indított útnak. A kúton közölte a kutas, h apukád kb. 2 perce ment el, bár már csak vasárnap taliztunk. 3/4 5kor felvettem Zitát, 5kor Csillát. Persze - bár még jókor - ott jutott eszükbe, h nem raktak hálócuccot. Én is az utolsó utáni pillanatban raktam be. A csomagok is neccesen helyezkedtek a csomagtartóban. Bíztam benne, h 4. útitársunk kevés csomaggal érkezik. Csak az nem tudom, h mivel bírtam megtömi a táskám, olyan nehézre sikeredett. Elindultunk, kedvezményes pályamatrica vásárlás az Agip kúton, természetesen Hungary Carddal, némi pénz beszerzés és elindulás. Úgy gondoltam, h semmit nem hagytam otthon, de a kúton eszembe ötlött, h a Tibinek beígért mentás eperlekvárt igen. Szerencsére a forgalom nem volt vészes, Időben vagy talán egy picivel előbb érkeztünk Budaörsre a Tescohoz. Telefonálás, várakozás, kíváncsiskodás milyen lehet élőben a 4. útitárs. Találkozás, szimpátia, bepakolás, indulás, beszélgetés.
Raktam hűtőtáskát is, mivel eléggé meleg volt, a víznek és pálinkának se legyen nagyon melege. A két bodzaboros üveget elrejtettem a kormány alá és a kézifék mellé. Ajándék gyanánt vittem volna a bodzaborokat, de csak az egyik ért célba. A 0-áson felhívtam bpi diszpécserem, ha gáz van, mondjon gyorsan vmi egérutat, annak ellenére, h nem vezetek Bpn. Szerencsére simán átjutottunk. Az 5ösre kanyarodva kinyílt az előre bekészített pálinkás üveg és a bodzabor is. Én csak illatmintát kaptam belőle. Jobb is, mert nem biztos, h simán leértünk volna. :)
Kb. fél órát sem utaztunk Tibi kérdéseivel "zaklatott" "mikor érünk oda? v ott vagyunk már?" Szeged előtt előkotortam a kis útmutató fecnimet, mivel még nem tudok olvasni és vezetni egyszerre, ezért megkértem a többieket, kis naivan hátraadtam, h olvassák el. Nem jártam sikerrel. Ők csak olvasni nem tudnak. :(
Szegedre megérkeztünk, de persze eltévedtünk. Ritka, h vhova odatalálok elsőre. 4 sávos úton, mellettem busz, egy lámpányival hátrébb autók, kapom az utasítást az újdonsült navigátoromtól:" tolass hátra és vágj át jobbra". Újabb kanyargások, kérdezősködés, mire sokadszori Media Markt elkerülés után megtaláltuk a szállást. Itt is volt egyirányú utcában szembe menetel. - ilyet már vittem véghez Esztergomban, Kisorosziból hazafelé jövet, eltévedés közben. Szállás, portás, kommunikáció, még egy kanyar, parkoló megtalálása. Sikeres parkolás, majd a bejárat felkutatása, megérzésből végig a folyóson. Adminisztráció, fizetés, szállás elfoglalása este 10 körül. Légkondis szobát, hatalmas fürdő átlagos zuhannyal, hűtő stb. Röpke szusszanás, gyerek még az idő címmel látogassunk ki a Sörfesztiválra. Persze gyalog mentünk, kb. 35-40 perc alatt oda is értünk.
Sörfesztivál révén, sört ittunk kezdetben. Nagyjából körbejártuk a placcot, majd rátaláltunk a Békési Pálinkaház kocsijára. Ez lett a vesztünk. Hálótársammal közelebbi kapcsolatba kerültem, majd elmentünk némi felszívóért - sült kolbász és társai - a többiekre lecsaptak a helyi erők. A változatosság kedvéért őket is Tibinek hívták. Szülinapi felköszöntést kapott volna útitársunk, ha másnap este 10kor megjelenik a színpad előtt. Nem gondoltuk komolyan, mivel közölte az egyik, h röplabda kapus (!!!), de ez csak később esett le, h ilyen nem létezik. Bár utólag kiderült, h ő valójában a Várkonyi Tibi volt, aki másnap lépett fel, de nem tudtuk meg, h felköszöntötte volna-e, mert más program akadt. Vettünk egy sült kolbászt, amit közös akarattal ettünk meg. Csilla elvette a kést-villát, én csak kivettem a táskámból a svájci bicskát és kiszolgáltam magam. Jobbnak láttuk lassan elindulni a szállásra, de a taxit részesítettük előnyben. Mióta kocsim van, inkább vezetek, ezért enyhén szólva kiütöttem magam. Azt tudom, h a szállásra saját lábamon mentem, kibontottam a hálózsákot, de már csak a magamra terítésig jutottam el, egymás mélyrehatóbb megismerése nem jött össze, mivel enyhén illuminált állapotba kerültünk. De jót aludtam, bár most az sem zavart, h hálótársam néha horkolt is.
Reggel arra ébredek, h dörög és zuhog az eső. Gondoltam, frankó, mivel szombatra városnézést terveztem. A társaság kellőképpen elfáradt a leutazás és a spontán sörfesztivál következtében, ezért kb. 1/2 1kor sikerült - nagy nehezen - elindulnunk a belvárosba. A gyalogos bejutást elvetettük, jobb is, mert még busszal is sok volt. Kezdetben még csepergő esőben nézelődtünk a Széchenyi téren.
Közép-Európa egyik legszebb és legnagyobb terén. A Tisza felőli oldalon sorban Széchenyi István carrarai fehér márvány szobra látható, a következő a Tisza-szabályozó Vásárhelyi Pál bronzszobra, melynek talapzatába illesztették az 1970. évi magasvíz Tisza partról bevetített szintjét jelző márványtáblát. Utána a sorban Tisza Lajos szobra következik, a negyedik, pedig Deák Ferencet örökíti meg. A túloldalon a Városházával szemben helyezkednek el az Áldáshozó és a Romboló Tisza jelképes bronzalakjai. Mellette Klebelsberg Kunó szobrát láthatjuk, a tér utolsó szoborpárosa Szent Istvánt és Gizellát ábrázolja. A tér épületei közül említésre méltó a Tisza szálló épülete, mely irodalmi, történelmi, művészeti emlékhely, számos író, költő, zeneszerző fordult itt meg. A tér nyugati oldalán a Városháza mellett áll a klasszicista stílusú Zsótér ház, építtetője a hír szegedi kereskedő família, a Zsótér család volt. Városháza: Az épület alapkövét 1799-ben helyezték el és Vedres István tervei szerint Schwörtz János építette fel. Az árvíz alatt megrongálódott épület alapjaira Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján, egyemeletes Városházát emeltek 1883-ban. Az épületet a mellette álló Bérházzal a "Sóhajok hídja" köti össze, mely az 1883-as kiránynapokra készült, amelyek során Ferenc József meglátogatta a 1879es nagy árvíz után újjáépült várost. A király és a kíséretének szállása megoszlott a kép épület között és a kapcsolat megteremtése érdekében építették a zárt hidat. A lépcsőházat színes üvegablakok díszítik, az egyiken olvasható Ferenc Józsefnek tulajdonított mondás: „Szeged szebb lesz, mint volt”
Folytattuk utunkat tovább, Kárász utca (sétáló utca), ahogy már Velencében is bevált módszert használtam, mivel nem vagyok szakképzett idegenvezető, felolvastam a Tourinformból szervált füzetecskéből. Bár volt a társaságban két szakképzett idegenvezető, az egyik gyakorlott, a másik kevésbé.
Klauzál tér: A Kárász utcán átjutunk el a Klauzál térhez. A sétáló utca elejére Párkányi Péter alkotásai, a Köszöntő szobrok kerültek, melyek a városban kora tavasztól késő őszig tartó vidám fesztivál hangulatot tükrözik. A Kárász utca Dugonics tér felőli végén, pedig az Utcai zene című szoborcsoportot láthatjuk. A mediterrán hangulatú Klauzál tér közepén áll az ország egyik első egészalakos Kossuth-szobra. Az Új Zsótér-ház földszintjén van a szegedieknek és a város vendégeinek egyaránt kedvelt találkozóhelye a Virág cukrászda. A tér egyik legjelentősebb műemlék épülete a klasszicista Kárász-ház, melynek erkélyéről mondta el Kossuth Lajos 1849-ben utolsó magyarországi beszédét. 1857-ben itt tartózkodása alatt ebben a házban szállt meg Ferenc József. A téren áll Tóbiás Klára alkotása, a Királyok kútja is.
Azt kell mondjam városlátogatásaimból már kimaradhatatlan a régiség/bolhapiac. Most már a bécsi, bpi, velencei, óvári után a szegedit is megtekinthettem. Hááát, tudtam volna válogatni. Folytattuk tovább utunkat és egy holland sajt boltba tévedtünk. Csevegés az eladóval, mert ugye be nem áll a szánk, ismerkedés, kóstolás, 5 éves gyerek módjára mindent megkérdezés elve alapján a holland fapapucs felpróbálásáig is eljutottunk. Majd rákanyarodtunk a Szent Márk tér nagyságú dóm térre. Sajnos tele volt pakolva, bepróbálkoztunk, h feljussunk a toronyba, de már a csoport elindult. Javasolták, h jöjjünk vissza 1 óra múlva. Így hát elindultunk a Tisza parton a Móra Ferenc Múzeum és a Színház megtekintésére.
A Dóm tér méretét tekintve megegyezik a velencei Szent Márk tér méretével, 12000 négyzetméter. Ez a tér ad otthont nemzetközi jelentőségű Szegedi Szabadtéri Játékoknak, mely először 1930-ben került megrendezésre. Az észak-európai stílusú, vörös téglás egységes épületek árkádjai alatt látható a Nemzeti emlékcsarnok (Pantheon), mely Klebelsberg Kunónak szobrait, domborműveit tartalmazza. A téren áll a város legrégibb műemléke a Dömötör-torony. Alapjaiban XI. századi, alsó, négyszögletes, román stílusú része XII. századi, felső, kora gótikus emeletei a XIII. század második feléből valók. Az ajtó bélleletébe a vár bontása során megmentett, román kori faragott köveket, ívmezejébe a város legrégebbi szobrászati emlékét a XII. századi Kőbárányt illesztették. A kovácsoltvas ajtó „az élet kapuja”, az élet egyes mozzanatait szemlélteti a keresztény liturgia jelképeivel. Az 1879. évi nagy árvíz után a városatyák fogadalmat tettek egy monumentális templom felépítésére, ez a mai Fogadalmi templom. A Dómot kívül és belül is mozaikok, szobrok, domborművek sokasága díszíti. A 9040 sípos orgona Európa templomi orgonái közül a harmadik legnagyobb. A templom egyik érdekessége, h a szentély mennyezeti mozaikján Máriát szegei papucsban és alföldi szűrben öltöztetve ábrázolták. A tér egyik különlegessége a Dóm főbejáratával szemközti oldalon, a tér épületének falába épített zenélő óra, a középkori egyetemek szimbóluma. A Magyarországon egyedülálló óra Csúri Ferenc szegedi órásmester keze munkája, a figurákat Kulai József faszobrász készítette. A díszes óralap körüli ajtócskákon az egyetemi tanács tekintélyes alakjai és a ballagó diákok figurái jelennek meg minden órában. A figurák modelljei voltak többek között Klebelsberg Kunó, Dugonics András, Mikes Kelemen, Kazinczy Ferenc, Petőfi Sándor, Vedres István. Először az 1936. évi szabadtéri játékok alkalmával szólalt meg a szegedi zenélő óra.
Móra Ferenc Múzeum: A Dóm térről kiindulva Oskola utcán végigsétálva jutunk el a Roosevelt térre, ahol az 50es évekig a halpiac működött. A tér Tisza felőli oldalán áll a szeretett folyóját elmélyülten szemlélő Juhász Gyula szobra. A Belvárosi híd eredetileg Feketeházy János terve alapján az Eiffel –cég által kivitelezett első közúti híd helyén épült újjá 1948-ban. A híd alatt tovább haladva Móra Ferenc szobrához jutunk, mellette egy gabonakévén üldögélő parasztfigura, itt látható még Mikes Kelemen, és Tömörkény István szobra is. A Múzeum a neoklasszicista stílusban, és ahogy a korinthoszi oszlopokon nyugvó timpanon felirata is jelzi: „A KÖZMŰVELŐDÉSNEK” épült. Mindjárt a lépcső mellett áll Reizner János Egykori Múzeumigazgató mellszobra. A két szélső oszlop előtt Homérosz és Szókratész, a bejárat két oldalán, pedig Klió és Euterpé szobrai állnak.
A Tisza: legmagyarabb folyónk. A Keleti-Kárpátokban ered, két ágból egyesül a Fehér – Fekete- Tisza néven. A folyó magyarországi szakaszán főleg középszakasz jelleggel folyik, hatalmas kanyarulatokat, íveket alkotva. A Tisza kanyarulat homorú oldalán a víz „nekivág” és a sodra alámossa, míg az ellenkező oldalon lerakja a hordalékát, belőle turzásszerű gátat épít, melyek ívesen sorakoznak egymás után, ezeket nevezik övzátonyoknak. Az Alföldön végigkanyarodva egykoron hatalmas területeket birtokolt, mígnem az 1840-es évektől elkezdődött a szabályozása. Az 1879. március 12-i Szegedi nagyárvíznek több jelentős oka is volt, amelyek végül a város teljes megsemmisüléséhez vezettek. A mai modern körutas-sugárutas nagyvárosi alaprajz is a tiszai árvíz következménye. A Tisza folyó és Szeged városa elválaszthatatlanok egymástól. Tavasztól őszig a Tisza szerelmesei: horgászok, evezősök, fürdőzök, népesítik be a vizet és partjait. A part menti halászcsárdák halétel specialitásaikhoz tiszai halat kínálnak.
Szegedi Nemzeti Színház: Ugyanúgy, mint a budapesti Vígszínházat a híres Bécsi Színházépítő, tervező páros Hellmer és Fellner tervezett eklektikus-neobarokk stílusban. 1883-ban nyílt meg, de 1885-ben leégett majd 1886-ban ismét megnyitotta kapuit. A homlokzatát Erkel Ferenc és Katona József szobrai díszítik.
Mivel idővel egész jól álltunk, félig begyalogoltunk a Belvárosi hídon, ami új Szeged felé visz át a Tiszán és onnan kémleltük a nyugodt folyót. Közben kiszemeltük kajálásunk helyszínét, bár volt para is...- cenzúrázva a többi útitárs kérésére. :) Mivel még a toronyba való felmenetel előtt volt még időnk és szomjan is haltunk – én legalábbis nagyon kólás vagyok másnaposan – a Fesztivál Teraszra ültünk ki. Sajnálatos módon egy nagyon szuttyogó pincért fogtunk ki. Aki nemhogy lassú, de még béna is volt, mivel nem az asztalra szervírozta az italokat, hanem a Zita nyakába. Pont az kapta, aki szinte nem is ivott alkoholt. Ezután szegény Zitán rajta maradt a „Sörös Zita” név. Sűrű bocsánatkérés, bár, még lassúbb kiszolgálás után, megint lekéstük a toronyba való felmenetelt. Megtekintettük a Dómot belülről, majd elindultunk kajálni. Szerencsére, emberünkre találtunk a pincér személyében, nevetéssel teli evést sikerült összehozni. Tesómék lelkemre kötötték, ha egy mód van rá, kóstoljam meg a boszorkányszigeti halászlét. Még itthon, elég rendesen beégtem, szerencsére csak telefonon. Felhívtam a helyi tourinformot, h hol van ez a boszorkánysziget, ahol ezt a halászlét lehet fogyasztani. Közölték, h azt nem tudják, de ilyen hallét a Roosevelt téren lehet enni. Utólag már tudjuk, h ez maga volt a halászlé, és nem egy sziget. Nagyon fincsi és sok volt. Két adagból 2,5 tányért ettünk/fő, majd a Csilla is megkóstolta, sőt elrakattam a maradékot és még az itthoniaknak is maradt. Fizetés előtt, megpattantam, mert jött értem az ismerősöm, megkezdődött a látogatás. Új Szegeden jártam, és végre valahára, kb. 3 év ígérgetés után eljutottam ide is. Sztem nem nagyon hiszik el, h ez létrejött. Beszélgettünk, kivel mi a helyzet, ígértem, h majd még jövök, kb. 3 év múlva. J A többiek közben visszamentek a szállóra és este ½ 9 fele újra neki indultunk a Sörfesztiválnak. Ma már rutinosabbak voltunk, taxival indultunk el, hosszú sor, de viszonylag hamar bejutottunk. Hooligans koncert, nekem nem igazán a kedvencem, így maradtam hátul. Ráadásul nem tudom miért, de rám jött a durcizás is. Utálom magam ilyenkor…Koncert vége, irány a „pálinkaház” Délelőtt folyamán kaptam szaktanácsot, h mit igyak és mit ne. Egyfajtát, szénsavmentest, és ha lehetséges, akkor minél átlátszóbb legyen, én tartottam magam ehhez a tanácshoz, de még jobban kiütöttem magam, agyhalál volt, vagy hívhatjuk filmszakadásnak is. J Viszont arra rájöttem, h a pálinka jót tesz a bőrömnek. Úgyhogy egészségügyi szempontból is kell innom. J J J Nem álltunk 100x sorba, inkább egyszerre kifizettünk 3 kört. És sztem ez lett a vesztünk. Gyorsan hatott. Tibinek sikerült egy ingyen kört is kieszközölnie, finom mézes meggyest kaptunk. Kedvező konstrukciót is ajánlottak, jobban megérné, ha inkább vennénk 2dl-es üvegbe, minthogy 2-4cl-enként vásároljuk. Így is tettünk, de még ebből is sikerült alkudni. Innen elvesztettem a fonalat. A többieknek sikerült összejönni helyi erőkkel, akinek segítségével visszajutottunk a szállásra is. Nem mindenki állt itt meg, mivel volt, aki kedvet érzett egy kis bulihoz is. Így aztán az utolsó napunk is fáradtan telt el.
Másnap reggel korai kelésem volt. Nagyon fáradt voltam, gyors zuhany. Bár mind a mai napig nem tudom, h hogyan bírtam felkelni. Jelenés f10-10kor Hódmezővásárhelyen. Persze nem sikerült időben elindulnom, és természetesen keveregtem is elég rendesen. Szinte végig napszemüvegben járkáltam. Az úton végig rendőrök álltak, talán a gondviselésnek köszönhetem, h nem állítottak meg. Akkor még biztos találtak volna bennem némi alkoholt… Ennek biztos így kellett lennie, bár nagyon sajnálom, h nem tudtam tovább maradni. Emma kórházba került, mert lepottyant az ágyról, és a biztonság kedvéért benn fogták. Lassacskán elindultam vissza Szegedre. Gondoltam megállok tankolni, mert nem ártana, igen ám, de akkor volt a totál holt pont. Húúúha, remélem a kutasok nem láttak át a napszemüvegen. Tankolni persze nem tudtam, csak a közönség segítségével, hangom sem volt, bár nem emlékszem rá, h énekeltem volna. De a józan lélek sem mesélt ilyesmiről, úgyhogy fogalmam sincs, h miért akadozott a hangom. Vettem még - viszonylag hideg - kólát és útnak indultam a Vitéz utca felé. Úgy eltévedtem, h egy pillanatra kétségbe is estem, h nem hogy a Lajosékhoz nem találok oda, de még a szállás sem tudtam, h merre van!!!! Iszonyat milyen érzés volt. Igénybe vettem a telefonos segítséget és nagy nehezen sikerült oda találnom a Vitéz utcába. Nagyon sajnálom, h nem tudtam egész emberként megjelenni, de örülök, h végre megláthattam, h hol is élnek az ismerősök. Eleve csúszásra volt ítélve a nap, de azt nem gondoltam, h ennyire. Szerencsémre, visszafelére volt felvezetésem, más különben még mindig ott bolyonganék Szegeden. Indulásomkor felhívtam Csillát, h kb. 10 perc, és ott vagyok, legyenek készen. Tibin kívül mindenkinek sikerült. A ½ 2es tervezett indulás helyett 2kor sikerült elindulni, ½ 3ra értünk Ópusztaszerre. Eredetileg addigra volt jegyünk, de szerencsére nem vették annyira szigorúan és talán ilyen dög melegbe, nem is voltak olyan sokan, így a 3 órási vezetésre kaptunk is jegyet. Mindenkinek tudom ajánlani Ópusztaszert, megéri annyit autózni, fantasztikus – vagy ahogy egyik sofőröm mondaná Fantázia, ez még a fantasztikusnál is több.
Ópusztaszer: a magyarság egyik leglátogatottabb emlékhelye. A Nemzeti Történeti Emlékpark mostani, 55 hektáros területén a középkorban virágzó mezőváros volt. Jelentőségét sejtetve honfoglalás-közeli eseményt idéz Anonymus Gesta Hunarouruma: szerinte Árpád és vezérei győztes csaták után itt rendezték el az ország ügyeit.
A Szerhez vezető „út” egy évezreddel későbbi megörökítői Feszty Árpád és művészbarátai voltak. A Feszty-körkép hányatott sorsára, évszázados történetére az 1995-ben befejeződött restaurálás tett pontot. A körkép bemutatására körcsarnokot építettek, ahol az 1800 négyzetméteres vásznon, a világ második legnagyobb panorámaképén a Vereckei-hágónál győztes lovasrohamot figyelő fejedelmet és vezértársait helyzete a leghangsúlyosabb helyre a festő. A 38 méter átmérőjű körképen a hadakat követő előkelőket, s az egyszerű nép magabiztos vonulását és építkezését láthatják, a pogány szellemeknek áldozó ősök ünnepét élhetik át a látogatók. A honfoglalás korának tárgyi világát az emlékpark egyre bővülő nomád skanzenje szemlélteti. Aki a Feszty-körkép körbefutó, festett vásznán megelevenedő történések középpontjában áll, nagy távolságokat befogó „panorámát” él át. A távoli képrészeket szinte a néző lábához simítja a dioráma, az a háromdimenziós terepgyűrű, mely üszkös farönkjeivel, valóságos tárgyaival, fegyvereivel, növényzetével elmossa a festett és a tárgyi világ határát. Az emlékpark Romkertjében a St. Gallen-i mintájára épült bencés monostor és környezetének régészeti feltárása közben középkori harangöntő műhely gödrére, kemencéjére és az öntőforma darabjaira bukkantak. A z öntőformát és a harangot restaurálták és bemutatják Európában egyedüli különlegességként. A Csete György és Dulánszky Jenő tervezte jurtaházakban természettudományi kiállítások láthatók. Az egyikben kaliforniai magyarok ajándéka az a 80 cm vastag, nagyobbik átmérőjénél 630cm-es 7,5 tonna súlyú mamutfenyő-szelet, amelyen a „bütü” megfelelő évgyűrűinél megjelölték a Kárpát-medence legfontosabb történeti eseményeinek dátumát. Csaknem 1800 éve kezdődött a fa élete!
Az emlékpark létesítésének egyik alapgondolata volt, h váljon a nemzet emlékezetének iskolájává, s ez sokféle ismeretanyag tárgyi megjelenítésére ösztönzött. A XIX – XX. Századforduló tanyai-falusi-mezővárosi kultúráját a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, a magyarság szétszóródásának folyamatát a Világmagyarság hajlékában tanulmányozhatjuk. A rotunda kis- és nagyvárosi utcaképet megelevenítő kiállításában idézik meg a soknemzetiségű Magyarország viseleteit – Promenád 1896 címmel.
A honszerző Árpád vezér emlékmű körül a magyar történelem jeles személyiségeit megidéző 20 szobor áll. Az sem véletlen –véletlenek nincsenek, mint tudjuk - hogy a Nemzeti Történeti Emlékpark rendezvényei egész évben a múltat, a hagyományokat idézik.
Itt még semmit nem kihagyva, végig jártuk a Jurta házakat. Majd a skanzenben az iskolát céloztuk meg. Annak ellenére, h szalaggal el volt választva a „külvilágtól” mi beültünk a padokba. Vakon fényképeztünk, de most már tudom, h sikerült a kép, mind a 4en ülünk a padokban. J A takarítónéni kicsit meg is fenyített minket. J A jobb oldalon lévő házakba szinte maradéktalanul bementünk, Zitával nem tudtunk ellenállni a fekete-fehér szedernek. Isteni volt!!!! Hogy kicsit felébresszük magunkat, a szatócsboltban, frissen őrölt kávét ittunk, hááát nekem elég erősnek bizonyult. Majd azt remélve, h csodálatos kilátásban lesz részünk, felmásztunk a szélmalom tetejébe, de szinte csak koromsötétség fogadott, és Chaplin módjára jöttünk le a meredeken ívelő létráról. A Posta Múzeumot is meglátogattuk, majd lassan indultuk a kijárat felé. Ha jól emlékszem, még a skanzen előtt ettünk zsíros kenyeret, aminek annyira, de annyira megörültünk, h egyszerre 2x2 szeletet vettünk. Persze ezzel is harcoltunk, mint előző nap a halászlével. Majd leesett, h mi volt az előző napokban a probléma, nem volt felszívója a pálinkának… No meg arra jöttünk rá, h elég lett volna mindenből – pálinka, halászlé, zsíros kenyér – egyszerre csak egyet rendelni, és utána, ha még igényeljük még egyet venni. De hát mi már csak ilyenek vagyunk. Mint a vert had úgy mentünk végig a körképen és az összes látnivalón, de megnéztük.
Ahogy terveztem, este 6kor el is indultunk hazafele. Tibi egy dbig fűzte az agyam, h vigyem be Bpre, és ha lehet, akkor haza is. De jó dbig ellenálltam, mivel én még soha nem vezettem Bpn, és nem is éreztem magamban annyi affinitást, h ezt megtegyem, ezért is szedtük össze Budaörsön. Hazafelére a lányok elaludtak hátul, én egy percre belegondoltam útitársunk helyzetébe, másnapos is, fáradt is, kurci meleg is van, és ha kiteszem Budaörsön még 1-1,5 órát buszozik mire hazaér. Így hát nem gondoltam jobban bele, h mit is teszek, de felajánlottam, h hazaviszem. Annyira nem volt gáz, de tuti, h nagyon agresszív lennék Bpn, vezetés szempontjából. Kissé felpörögtem, és valóban hangos vezető lettem, bár mindig az vagyok, főleg, ha egyedül járom utamat. Sikeresen letettük este 8kor, Csilla irányította a jelző lámpákat, h mire odaértünk átváltott zöldre, így kb. 20-25 perc alatt átértünk Bpn. Kiértünk a fővárosból és máris jön az üzenet „ mit? Hiányoztok, visszajöttök dvdzni?
„
Kb. Bábolna körül, 3as konvojt alkottunk, egy kabriós, egy vitos és én. Persze én megelőztem őket, mert enyhén szólva szüttyögtek, de ez neki nagyon nem tetszhetett, h egy nő csak úgy megelőzi őket. Egy dbig még a kabriós bírta, aztán lekopott, úgyhogy a vitóssal küzdöttem. Hol ő ment elől, hol én. Majd beálltam mögé, és mikor ő kitette az indexet én is, mikor előzött én is. Sztem egy idő után megelégelte, majd engedte, h előzzek, ezután fej – fej mellett haladtunk. Mikor szüttyögtek előttem, villantott, lelassított, kiengedett udvariasan, majd újra egymás mellett folyatattuk utunkat. Ez így ment egészen Óvárig, míg nekünk le kellett kanyarodni. Kaptunk egy hatalmas integetést, és sajnos ők tovább mentek. Azóta is keresem azt az autót, de leginkább a pilótát. Tuti, ha a közeljövőben látnám, még odamennék hozzá és leszólítanám.
Kiraktam a lányokat, és este 10re haza is értem. Megettük a maradék halászlét, élménybeszámoló és alvás a köbön!!!
.
De nehéz leírni a történteket, mostanában szóban jobban közvetítek. Furi, mivel Tibi barátom is ugyanígy van. Próbáltam ihlet gyanánt az úton ivott bodzaborból kortyolni, finom, de ihletet nem szül. Hát ez érdekes iromány lesz, mert kb. másodjára futok neki, és most már csak fecniről másolom. :) Szenvedtem az írással. Majd silós barátom figyelmeztetett, h vkitől hallotta, h a lehetetlent célba venni is érdemes. Persze, ez az én dumám, úgyhogy most meg próbálom papírra vetni, mivel sokakat érdekel.
Időben sikerült elindulnunk, fél 5kor ez is furcsa, h nem kések. Furcsa volt, h mikor elindultam senki sem indított útnak. A kúton közölte a kutas, h apukád kb. 2 perce ment el, bár már csak vasárnap taliztunk. 3/4 5kor felvettem Zitát, 5kor Csillát. Persze - bár még jókor - ott jutott eszükbe, h nem raktak hálócuccot. Én is az utolsó utáni pillanatban raktam be. A csomagok is neccesen helyezkedtek a csomagtartóban. Bíztam benne, h 4. útitársunk kevés csomaggal érkezik. Csak az nem tudom, h mivel bírtam megtömi a táskám, olyan nehézre sikeredett. Elindultunk, kedvezményes pályamatrica vásárlás az Agip kúton, természetesen Hungary Carddal, némi pénz beszerzés és elindulás. Úgy gondoltam, h semmit nem hagytam otthon, de a kúton eszembe ötlött, h a Tibinek beígért mentás eperlekvárt igen. Szerencsére a forgalom nem volt vészes, Időben vagy talán egy picivel előbb érkeztünk Budaörsre a Tescohoz. Telefonálás, várakozás, kíváncsiskodás milyen lehet élőben a 4. útitárs. Találkozás, szimpátia, bepakolás, indulás, beszélgetés.
Raktam hűtőtáskát is, mivel eléggé meleg volt, a víznek és pálinkának se legyen nagyon melege. A két bodzaboros üveget elrejtettem a kormány alá és a kézifék mellé. Ajándék gyanánt vittem volna a bodzaborokat, de csak az egyik ért célba. A 0-áson felhívtam bpi diszpécserem, ha gáz van, mondjon gyorsan vmi egérutat, annak ellenére, h nem vezetek Bpn. Szerencsére simán átjutottunk. Az 5ösre kanyarodva kinyílt az előre bekészített pálinkás üveg és a bodzabor is. Én csak illatmintát kaptam belőle. Jobb is, mert nem biztos, h simán leértünk volna. :)
Kb. fél órát sem utaztunk Tibi kérdéseivel "zaklatott" "mikor érünk oda? v ott vagyunk már?" Szeged előtt előkotortam a kis útmutató fecnimet, mivel még nem tudok olvasni és vezetni egyszerre, ezért megkértem a többieket, kis naivan hátraadtam, h olvassák el. Nem jártam sikerrel. Ők csak olvasni nem tudnak. :(
Szegedre megérkeztünk, de persze eltévedtünk. Ritka, h vhova odatalálok elsőre. 4 sávos úton, mellettem busz, egy lámpányival hátrébb autók, kapom az utasítást az újdonsült navigátoromtól:" tolass hátra és vágj át jobbra". Újabb kanyargások, kérdezősködés, mire sokadszori Media Markt elkerülés után megtaláltuk a szállást. Itt is volt egyirányú utcában szembe menetel. - ilyet már vittem véghez Esztergomban, Kisorosziból hazafelé jövet, eltévedés közben. Szállás, portás, kommunikáció, még egy kanyar, parkoló megtalálása. Sikeres parkolás, majd a bejárat felkutatása, megérzésből végig a folyóson. Adminisztráció, fizetés, szállás elfoglalása este 10 körül. Légkondis szobát, hatalmas fürdő átlagos zuhannyal, hűtő stb. Röpke szusszanás, gyerek még az idő címmel látogassunk ki a Sörfesztiválra. Persze gyalog mentünk, kb. 35-40 perc alatt oda is értünk.
Sörfesztivál révén, sört ittunk kezdetben. Nagyjából körbejártuk a placcot, majd rátaláltunk a Békési Pálinkaház kocsijára. Ez lett a vesztünk. Hálótársammal közelebbi kapcsolatba kerültem, majd elmentünk némi felszívóért - sült kolbász és társai - a többiekre lecsaptak a helyi erők. A változatosság kedvéért őket is Tibinek hívták. Szülinapi felköszöntést kapott volna útitársunk, ha másnap este 10kor megjelenik a színpad előtt. Nem gondoltuk komolyan, mivel közölte az egyik, h röplabda kapus (!!!), de ez csak később esett le, h ilyen nem létezik. Bár utólag kiderült, h ő valójában a Várkonyi Tibi volt, aki másnap lépett fel, de nem tudtuk meg, h felköszöntötte volna-e, mert más program akadt. Vettünk egy sült kolbászt, amit közös akarattal ettünk meg. Csilla elvette a kést-villát, én csak kivettem a táskámból a svájci bicskát és kiszolgáltam magam. Jobbnak láttuk lassan elindulni a szállásra, de a taxit részesítettük előnyben. Mióta kocsim van, inkább vezetek, ezért enyhén szólva kiütöttem magam. Azt tudom, h a szállásra saját lábamon mentem, kibontottam a hálózsákot, de már csak a magamra terítésig jutottam el, egymás mélyrehatóbb megismerése nem jött össze, mivel enyhén illuminált állapotba kerültünk. De jót aludtam, bár most az sem zavart, h hálótársam néha horkolt is.
Reggel arra ébredek, h dörög és zuhog az eső. Gondoltam, frankó, mivel szombatra városnézést terveztem. A társaság kellőképpen elfáradt a leutazás és a spontán sörfesztivál következtében, ezért kb. 1/2 1kor sikerült - nagy nehezen - elindulnunk a belvárosba. A gyalogos bejutást elvetettük, jobb is, mert még busszal is sok volt. Kezdetben még csepergő esőben nézelődtünk a Széchenyi téren.
Közép-Európa egyik legszebb és legnagyobb terén. A Tisza felőli oldalon sorban Széchenyi István carrarai fehér márvány szobra látható, a következő a Tisza-szabályozó Vásárhelyi Pál bronzszobra, melynek talapzatába illesztették az 1970. évi magasvíz Tisza partról bevetített szintjét jelző márványtáblát. Utána a sorban Tisza Lajos szobra következik, a negyedik, pedig Deák Ferencet örökíti meg. A túloldalon a Városházával szemben helyezkednek el az Áldáshozó és a Romboló Tisza jelképes bronzalakjai. Mellette Klebelsberg Kunó szobrát láthatjuk, a tér utolsó szoborpárosa Szent Istvánt és Gizellát ábrázolja. A tér épületei közül említésre méltó a Tisza szálló épülete, mely irodalmi, történelmi, művészeti emlékhely, számos író, költő, zeneszerző fordult itt meg. A tér nyugati oldalán a Városháza mellett áll a klasszicista stílusú Zsótér ház, építtetője a hír szegedi kereskedő família, a Zsótér család volt. Városháza: Az épület alapkövét 1799-ben helyezték el és Vedres István tervei szerint Schwörtz János építette fel. Az árvíz alatt megrongálódott épület alapjaira Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján, egyemeletes Városházát emeltek 1883-ban. Az épületet a mellette álló Bérházzal a "Sóhajok hídja" köti össze, mely az 1883-as kiránynapokra készült, amelyek során Ferenc József meglátogatta a 1879es nagy árvíz után újjáépült várost. A király és a kíséretének szállása megoszlott a kép épület között és a kapcsolat megteremtése érdekében építették a zárt hidat. A lépcsőházat színes üvegablakok díszítik, az egyiken olvasható Ferenc Józsefnek tulajdonított mondás: „Szeged szebb lesz, mint volt”
Folytattuk utunkat tovább, Kárász utca (sétáló utca), ahogy már Velencében is bevált módszert használtam, mivel nem vagyok szakképzett idegenvezető, felolvastam a Tourinformból szervált füzetecskéből. Bár volt a társaságban két szakképzett idegenvezető, az egyik gyakorlott, a másik kevésbé.
Klauzál tér: A Kárász utcán átjutunk el a Klauzál térhez. A sétáló utca elejére Párkányi Péter alkotásai, a Köszöntő szobrok kerültek, melyek a városban kora tavasztól késő őszig tartó vidám fesztivál hangulatot tükrözik. A Kárász utca Dugonics tér felőli végén, pedig az Utcai zene című szoborcsoportot láthatjuk. A mediterrán hangulatú Klauzál tér közepén áll az ország egyik első egészalakos Kossuth-szobra. Az Új Zsótér-ház földszintjén van a szegedieknek és a város vendégeinek egyaránt kedvelt találkozóhelye a Virág cukrászda. A tér egyik legjelentősebb műemlék épülete a klasszicista Kárász-ház, melynek erkélyéről mondta el Kossuth Lajos 1849-ben utolsó magyarországi beszédét. 1857-ben itt tartózkodása alatt ebben a házban szállt meg Ferenc József. A téren áll Tóbiás Klára alkotása, a Királyok kútja is.
Azt kell mondjam városlátogatásaimból már kimaradhatatlan a régiség/bolhapiac. Most már a bécsi, bpi, velencei, óvári után a szegedit is megtekinthettem. Hááát, tudtam volna válogatni. Folytattuk tovább utunkat és egy holland sajt boltba tévedtünk. Csevegés az eladóval, mert ugye be nem áll a szánk, ismerkedés, kóstolás, 5 éves gyerek módjára mindent megkérdezés elve alapján a holland fapapucs felpróbálásáig is eljutottunk. Majd rákanyarodtunk a Szent Márk tér nagyságú dóm térre. Sajnos tele volt pakolva, bepróbálkoztunk, h feljussunk a toronyba, de már a csoport elindult. Javasolták, h jöjjünk vissza 1 óra múlva. Így hát elindultunk a Tisza parton a Móra Ferenc Múzeum és a Színház megtekintésére.
A Dóm tér méretét tekintve megegyezik a velencei Szent Márk tér méretével, 12000 négyzetméter. Ez a tér ad otthont nemzetközi jelentőségű Szegedi Szabadtéri Játékoknak, mely először 1930-ben került megrendezésre. Az észak-európai stílusú, vörös téglás egységes épületek árkádjai alatt látható a Nemzeti emlékcsarnok (Pantheon), mely Klebelsberg Kunónak szobrait, domborműveit tartalmazza. A téren áll a város legrégibb műemléke a Dömötör-torony. Alapjaiban XI. századi, alsó, négyszögletes, román stílusú része XII. századi, felső, kora gótikus emeletei a XIII. század második feléből valók. Az ajtó bélleletébe a vár bontása során megmentett, román kori faragott köveket, ívmezejébe a város legrégebbi szobrászati emlékét a XII. századi Kőbárányt illesztették. A kovácsoltvas ajtó „az élet kapuja”, az élet egyes mozzanatait szemlélteti a keresztény liturgia jelképeivel. Az 1879. évi nagy árvíz után a városatyák fogadalmat tettek egy monumentális templom felépítésére, ez a mai Fogadalmi templom. A Dómot kívül és belül is mozaikok, szobrok, domborművek sokasága díszíti. A 9040 sípos orgona Európa templomi orgonái közül a harmadik legnagyobb. A templom egyik érdekessége, h a szentély mennyezeti mozaikján Máriát szegei papucsban és alföldi szűrben öltöztetve ábrázolták. A tér egyik különlegessége a Dóm főbejáratával szemközti oldalon, a tér épületének falába épített zenélő óra, a középkori egyetemek szimbóluma. A Magyarországon egyedülálló óra Csúri Ferenc szegedi órásmester keze munkája, a figurákat Kulai József faszobrász készítette. A díszes óralap körüli ajtócskákon az egyetemi tanács tekintélyes alakjai és a ballagó diákok figurái jelennek meg minden órában. A figurák modelljei voltak többek között Klebelsberg Kunó, Dugonics András, Mikes Kelemen, Kazinczy Ferenc, Petőfi Sándor, Vedres István. Először az 1936. évi szabadtéri játékok alkalmával szólalt meg a szegedi zenélő óra.
Móra Ferenc Múzeum: A Dóm térről kiindulva Oskola utcán végigsétálva jutunk el a Roosevelt térre, ahol az 50es évekig a halpiac működött. A tér Tisza felőli oldalán áll a szeretett folyóját elmélyülten szemlélő Juhász Gyula szobra. A Belvárosi híd eredetileg Feketeházy János terve alapján az Eiffel –cég által kivitelezett első közúti híd helyén épült újjá 1948-ban. A híd alatt tovább haladva Móra Ferenc szobrához jutunk, mellette egy gabonakévén üldögélő parasztfigura, itt látható még Mikes Kelemen, és Tömörkény István szobra is. A Múzeum a neoklasszicista stílusban, és ahogy a korinthoszi oszlopokon nyugvó timpanon felirata is jelzi: „A KÖZMŰVELŐDÉSNEK” épült. Mindjárt a lépcső mellett áll Reizner János Egykori Múzeumigazgató mellszobra. A két szélső oszlop előtt Homérosz és Szókratész, a bejárat két oldalán, pedig Klió és Euterpé szobrai állnak.
A Tisza: legmagyarabb folyónk. A Keleti-Kárpátokban ered, két ágból egyesül a Fehér – Fekete- Tisza néven. A folyó magyarországi szakaszán főleg középszakasz jelleggel folyik, hatalmas kanyarulatokat, íveket alkotva. A Tisza kanyarulat homorú oldalán a víz „nekivág” és a sodra alámossa, míg az ellenkező oldalon lerakja a hordalékát, belőle turzásszerű gátat épít, melyek ívesen sorakoznak egymás után, ezeket nevezik övzátonyoknak. Az Alföldön végigkanyarodva egykoron hatalmas területeket birtokolt, mígnem az 1840-es évektől elkezdődött a szabályozása. Az 1879. március 12-i Szegedi nagyárvíznek több jelentős oka is volt, amelyek végül a város teljes megsemmisüléséhez vezettek. A mai modern körutas-sugárutas nagyvárosi alaprajz is a tiszai árvíz következménye. A Tisza folyó és Szeged városa elválaszthatatlanok egymástól. Tavasztól őszig a Tisza szerelmesei: horgászok, evezősök, fürdőzök, népesítik be a vizet és partjait. A part menti halászcsárdák halétel specialitásaikhoz tiszai halat kínálnak.
Szegedi Nemzeti Színház: Ugyanúgy, mint a budapesti Vígszínházat a híres Bécsi Színházépítő, tervező páros Hellmer és Fellner tervezett eklektikus-neobarokk stílusban. 1883-ban nyílt meg, de 1885-ben leégett majd 1886-ban ismét megnyitotta kapuit. A homlokzatát Erkel Ferenc és Katona József szobrai díszítik.
Mivel idővel egész jól álltunk, félig begyalogoltunk a Belvárosi hídon, ami új Szeged felé visz át a Tiszán és onnan kémleltük a nyugodt folyót. Közben kiszemeltük kajálásunk helyszínét, bár volt para is...- cenzúrázva a többi útitárs kérésére. :) Mivel még a toronyba való felmenetel előtt volt még időnk és szomjan is haltunk – én legalábbis nagyon kólás vagyok másnaposan – a Fesztivál Teraszra ültünk ki. Sajnálatos módon egy nagyon szuttyogó pincért fogtunk ki. Aki nemhogy lassú, de még béna is volt, mivel nem az asztalra szervírozta az italokat, hanem a Zita nyakába. Pont az kapta, aki szinte nem is ivott alkoholt. Ezután szegény Zitán rajta maradt a „Sörös Zita” név. Sűrű bocsánatkérés, bár, még lassúbb kiszolgálás után, megint lekéstük a toronyba való felmenetelt. Megtekintettük a Dómot belülről, majd elindultunk kajálni. Szerencsére, emberünkre találtunk a pincér személyében, nevetéssel teli evést sikerült összehozni. Tesómék lelkemre kötötték, ha egy mód van rá, kóstoljam meg a boszorkányszigeti halászlét. Még itthon, elég rendesen beégtem, szerencsére csak telefonon. Felhívtam a helyi tourinformot, h hol van ez a boszorkánysziget, ahol ezt a halászlét lehet fogyasztani. Közölték, h azt nem tudják, de ilyen hallét a Roosevelt téren lehet enni. Utólag már tudjuk, h ez maga volt a halászlé, és nem egy sziget. Nagyon fincsi és sok volt. Két adagból 2,5 tányért ettünk/fő, majd a Csilla is megkóstolta, sőt elrakattam a maradékot és még az itthoniaknak is maradt. Fizetés előtt, megpattantam, mert jött értem az ismerősöm, megkezdődött a látogatás. Új Szegeden jártam, és végre valahára, kb. 3 év ígérgetés után eljutottam ide is. Sztem nem nagyon hiszik el, h ez létrejött. Beszélgettünk, kivel mi a helyzet, ígértem, h majd még jövök, kb. 3 év múlva. J A többiek közben visszamentek a szállóra és este ½ 9 fele újra neki indultunk a Sörfesztiválnak. Ma már rutinosabbak voltunk, taxival indultunk el, hosszú sor, de viszonylag hamar bejutottunk. Hooligans koncert, nekem nem igazán a kedvencem, így maradtam hátul. Ráadásul nem tudom miért, de rám jött a durcizás is. Utálom magam ilyenkor…Koncert vége, irány a „pálinkaház” Délelőtt folyamán kaptam szaktanácsot, h mit igyak és mit ne. Egyfajtát, szénsavmentest, és ha lehetséges, akkor minél átlátszóbb legyen, én tartottam magam ehhez a tanácshoz, de még jobban kiütöttem magam, agyhalál volt, vagy hívhatjuk filmszakadásnak is. J Viszont arra rájöttem, h a pálinka jót tesz a bőrömnek. Úgyhogy egészségügyi szempontból is kell innom. J J J Nem álltunk 100x sorba, inkább egyszerre kifizettünk 3 kört. És sztem ez lett a vesztünk. Gyorsan hatott. Tibinek sikerült egy ingyen kört is kieszközölnie, finom mézes meggyest kaptunk. Kedvező konstrukciót is ajánlottak, jobban megérné, ha inkább vennénk 2dl-es üvegbe, minthogy 2-4cl-enként vásároljuk. Így is tettünk, de még ebből is sikerült alkudni. Innen elvesztettem a fonalat. A többieknek sikerült összejönni helyi erőkkel, akinek segítségével visszajutottunk a szállásra is. Nem mindenki állt itt meg, mivel volt, aki kedvet érzett egy kis bulihoz is. Így aztán az utolsó napunk is fáradtan telt el.
Másnap reggel korai kelésem volt. Nagyon fáradt voltam, gyors zuhany. Bár mind a mai napig nem tudom, h hogyan bírtam felkelni. Jelenés f10-10kor Hódmezővásárhelyen. Persze nem sikerült időben elindulnom, és természetesen keveregtem is elég rendesen. Szinte végig napszemüvegben járkáltam. Az úton végig rendőrök álltak, talán a gondviselésnek köszönhetem, h nem állítottak meg. Akkor még biztos találtak volna bennem némi alkoholt… Ennek biztos így kellett lennie, bár nagyon sajnálom, h nem tudtam tovább maradni. Emma kórházba került, mert lepottyant az ágyról, és a biztonság kedvéért benn fogták. Lassacskán elindultam vissza Szegedre. Gondoltam megállok tankolni, mert nem ártana, igen ám, de akkor volt a totál holt pont. Húúúha, remélem a kutasok nem láttak át a napszemüvegen. Tankolni persze nem tudtam, csak a közönség segítségével, hangom sem volt, bár nem emlékszem rá, h énekeltem volna. De a józan lélek sem mesélt ilyesmiről, úgyhogy fogalmam sincs, h miért akadozott a hangom. Vettem még - viszonylag hideg - kólát és útnak indultam a Vitéz utca felé. Úgy eltévedtem, h egy pillanatra kétségbe is estem, h nem hogy a Lajosékhoz nem találok oda, de még a szállás sem tudtam, h merre van!!!! Iszonyat milyen érzés volt. Igénybe vettem a telefonos segítséget és nagy nehezen sikerült oda találnom a Vitéz utcába. Nagyon sajnálom, h nem tudtam egész emberként megjelenni, de örülök, h végre megláthattam, h hol is élnek az ismerősök. Eleve csúszásra volt ítélve a nap, de azt nem gondoltam, h ennyire. Szerencsémre, visszafelére volt felvezetésem, más különben még mindig ott bolyonganék Szegeden. Indulásomkor felhívtam Csillát, h kb. 10 perc, és ott vagyok, legyenek készen. Tibin kívül mindenkinek sikerült. A ½ 2es tervezett indulás helyett 2kor sikerült elindulni, ½ 3ra értünk Ópusztaszerre. Eredetileg addigra volt jegyünk, de szerencsére nem vették annyira szigorúan és talán ilyen dög melegbe, nem is voltak olyan sokan, így a 3 órási vezetésre kaptunk is jegyet. Mindenkinek tudom ajánlani Ópusztaszert, megéri annyit autózni, fantasztikus – vagy ahogy egyik sofőröm mondaná Fantázia, ez még a fantasztikusnál is több.
Ópusztaszer: a magyarság egyik leglátogatottabb emlékhelye. A Nemzeti Történeti Emlékpark mostani, 55 hektáros területén a középkorban virágzó mezőváros volt. Jelentőségét sejtetve honfoglalás-közeli eseményt idéz Anonymus Gesta Hunarouruma: szerinte Árpád és vezérei győztes csaták után itt rendezték el az ország ügyeit.
A Szerhez vezető „út” egy évezreddel későbbi megörökítői Feszty Árpád és művészbarátai voltak. A Feszty-körkép hányatott sorsára, évszázados történetére az 1995-ben befejeződött restaurálás tett pontot. A körkép bemutatására körcsarnokot építettek, ahol az 1800 négyzetméteres vásznon, a világ második legnagyobb panorámaképén a Vereckei-hágónál győztes lovasrohamot figyelő fejedelmet és vezértársait helyzete a leghangsúlyosabb helyre a festő. A 38 méter átmérőjű körképen a hadakat követő előkelőket, s az egyszerű nép magabiztos vonulását és építkezését láthatják, a pogány szellemeknek áldozó ősök ünnepét élhetik át a látogatók. A honfoglalás korának tárgyi világát az emlékpark egyre bővülő nomád skanzenje szemlélteti. Aki a Feszty-körkép körbefutó, festett vásznán megelevenedő történések középpontjában áll, nagy távolságokat befogó „panorámát” él át. A távoli képrészeket szinte a néző lábához simítja a dioráma, az a háromdimenziós terepgyűrű, mely üszkös farönkjeivel, valóságos tárgyaival, fegyvereivel, növényzetével elmossa a festett és a tárgyi világ határát. Az emlékpark Romkertjében a St. Gallen-i mintájára épült bencés monostor és környezetének régészeti feltárása közben középkori harangöntő műhely gödrére, kemencéjére és az öntőforma darabjaira bukkantak. A z öntőformát és a harangot restaurálták és bemutatják Európában egyedüli különlegességként. A Csete György és Dulánszky Jenő tervezte jurtaházakban természettudományi kiállítások láthatók. Az egyikben kaliforniai magyarok ajándéka az a 80 cm vastag, nagyobbik átmérőjénél 630cm-es 7,5 tonna súlyú mamutfenyő-szelet, amelyen a „bütü” megfelelő évgyűrűinél megjelölték a Kárpát-medence legfontosabb történeti eseményeinek dátumát. Csaknem 1800 éve kezdődött a fa élete!
Az emlékpark létesítésének egyik alapgondolata volt, h váljon a nemzet emlékezetének iskolájává, s ez sokféle ismeretanyag tárgyi megjelenítésére ösztönzött. A XIX – XX. Századforduló tanyai-falusi-mezővárosi kultúráját a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, a magyarság szétszóródásának folyamatát a Világmagyarság hajlékában tanulmányozhatjuk. A rotunda kis- és nagyvárosi utcaképet megelevenítő kiállításában idézik meg a soknemzetiségű Magyarország viseleteit – Promenád 1896 címmel.
A honszerző Árpád vezér emlékmű körül a magyar történelem jeles személyiségeit megidéző 20 szobor áll. Az sem véletlen –véletlenek nincsenek, mint tudjuk - hogy a Nemzeti Történeti Emlékpark rendezvényei egész évben a múltat, a hagyományokat idézik.
Itt még semmit nem kihagyva, végig jártuk a Jurta házakat. Majd a skanzenben az iskolát céloztuk meg. Annak ellenére, h szalaggal el volt választva a „külvilágtól” mi beültünk a padokba. Vakon fényképeztünk, de most már tudom, h sikerült a kép, mind a 4en ülünk a padokban. J A takarítónéni kicsit meg is fenyített minket. J A jobb oldalon lévő házakba szinte maradéktalanul bementünk, Zitával nem tudtunk ellenállni a fekete-fehér szedernek. Isteni volt!!!! Hogy kicsit felébresszük magunkat, a szatócsboltban, frissen őrölt kávét ittunk, hááát nekem elég erősnek bizonyult. Majd azt remélve, h csodálatos kilátásban lesz részünk, felmásztunk a szélmalom tetejébe, de szinte csak koromsötétség fogadott, és Chaplin módjára jöttünk le a meredeken ívelő létráról. A Posta Múzeumot is meglátogattuk, majd lassan indultuk a kijárat felé. Ha jól emlékszem, még a skanzen előtt ettünk zsíros kenyeret, aminek annyira, de annyira megörültünk, h egyszerre 2x2 szeletet vettünk. Persze ezzel is harcoltunk, mint előző nap a halászlével. Majd leesett, h mi volt az előző napokban a probléma, nem volt felszívója a pálinkának… No meg arra jöttünk rá, h elég lett volna mindenből – pálinka, halászlé, zsíros kenyér – egyszerre csak egyet rendelni, és utána, ha még igényeljük még egyet venni. De hát mi már csak ilyenek vagyunk. Mint a vert had úgy mentünk végig a körképen és az összes látnivalón, de megnéztük.
Ahogy terveztem, este 6kor el is indultunk hazafele. Tibi egy dbig fűzte az agyam, h vigyem be Bpre, és ha lehet, akkor haza is. De jó dbig ellenálltam, mivel én még soha nem vezettem Bpn, és nem is éreztem magamban annyi affinitást, h ezt megtegyem, ezért is szedtük össze Budaörsön. Hazafelére a lányok elaludtak hátul, én egy percre belegondoltam útitársunk helyzetébe, másnapos is, fáradt is, kurci meleg is van, és ha kiteszem Budaörsön még 1-1,5 órát buszozik mire hazaér. Így hát nem gondoltam jobban bele, h mit is teszek, de felajánlottam, h hazaviszem. Annyira nem volt gáz, de tuti, h nagyon agresszív lennék Bpn, vezetés szempontjából. Kissé felpörögtem, és valóban hangos vezető lettem, bár mindig az vagyok, főleg, ha egyedül járom utamat. Sikeresen letettük este 8kor, Csilla irányította a jelző lámpákat, h mire odaértünk átváltott zöldre, így kb. 20-25 perc alatt átértünk Bpn. Kiértünk a fővárosból és máris jön az üzenet „ mit? Hiányoztok, visszajöttök dvdzni?
„
Kb. Bábolna körül, 3as konvojt alkottunk, egy kabriós, egy vitos és én. Persze én megelőztem őket, mert enyhén szólva szüttyögtek, de ez neki nagyon nem tetszhetett, h egy nő csak úgy megelőzi őket. Egy dbig még a kabriós bírta, aztán lekopott, úgyhogy a vitóssal küzdöttem. Hol ő ment elől, hol én. Majd beálltam mögé, és mikor ő kitette az indexet én is, mikor előzött én is. Sztem egy idő után megelégelte, majd engedte, h előzzek, ezután fej – fej mellett haladtunk. Mikor szüttyögtek előttem, villantott, lelassított, kiengedett udvariasan, majd újra egymás mellett folyatattuk utunkat. Ez így ment egészen Óvárig, míg nekünk le kellett kanyarodni. Kaptunk egy hatalmas integetést, és sajnos ők tovább mentek. Azóta is keresem azt az autót, de leginkább a pilótát. Tuti, ha a közeljövőben látnám, még odamennék hozzá és leszólítanám.
Kiraktam a lányokat, és este 10re haza is értem. Megettük a maradék halászlét, élménybeszámoló és alvás a köbön!!!
.
2007.05.26.
Szintén korai indulás volt, 6:30kor, talán hogy a dömping előtt odaérjünk Csíkszeredára, legyen az autóbusznak jó helye, h ne kelljen annyit gyalogolnunk. Ez nem jött be, talán épp a város másik felére irányították a buszokat. Sokat kellett menni, ráadásul kanyarogva. És még utána fel a hegyre. Egyik ismerősöm mondta, h annyit gyalogolt, mint egy sherpa. Ráadásul nagyon nagy meleg is volt. Mielőtt felindultunk a gerincre, tavalyi szicíliai utazásomon lévő útitársakkal találkoztam. Nem hittem volna, h valaha még látjuk egymást! Ki hinné, h milyen kicsi a világ! A gerincen, keresgéltem a többi ismerőst, egyet sikerült is nagy nehezen megtalálni, a másikukat sajnos nem, pedig nagyon örültem volna neki.
Aki a csíki medencébe érkezik különösen, ha a Hargitán keresztül vezet az útja, lenyűgöző panoráma tárul elé. A Somlyó hegyek lábánál, festői környezetben megpillanthatja a Ferenc-rendiek templomát. Ha közelebb merészkedik az idegen, megismerkedhet a székely nép életében több, mint 500 éve meghatározó szerepet betöltött szent hely építészeti, szakrális és kulturális értékeivel. A félezer évet meghaladó múltba tekintve megállapítható, h Csík története összeforrt Szent Ferenc fiainak életével. A csíkiak élete, és Csíksomlyó elképzelhetetlen a ferences barátok nélkül. Az itt élő emberek hétköznapjaiban és ünnepeikben felkeresik a kegytemplomot és a környezetében található szent helyeket: segítséget kérve, megváltást és kegyelmet remélve. A székely lélekről és az erdélyi ferencesekről nem lehet Csíksomlyó megismerése nélkül képet alkotni.
A Pünkösdi búcsú hagyománya
1567. Pünkösd szombatján a férfiak és a lányok meggyóntak, megáldoztak, s a lányok kibontott hajjal a győzelem vagy a vértanúság vágyával nekivágtak a nagy erdőnek. A Tolvajos-tető alatt, az úgynevezett Lónyugtató helyen találkozott a két had. A csíkiak János király hadát megfutamították és győzelemittasan tértek vissza Somlyóra, ahol a nők, öregek és gyermekek könyörgésekben ostromolták az Eget, hogy legyen a küzdőkkel. A győzelem jeléül felzöldgallyazták magukat, s a somlyóiak már távolról, ebből tudták meg az örvendetes hírt. Ennek emlékére térnek haza a búcsúsok nyírfaágakkal.
Keresztaljak
Régi hagyomány szerint a székek népe, az egyes egyházközségek keresztaljai Csíksomlyóig gyalog teszik meg az utat. A távolabbi vidékek búcsúsai, a Szék útján szerveződnek keresztaljakba. A búcsús csoportok alapos előkészületek után indulnak útnak. Lelkipásztoruk vezetésével otthon kijelölik a zászlóvivőket, a csengetős fiatalokat, az előimádkozó- és énekvezető híveket, valamint azokat, akik a keresztalja helyiségjelző tábláját viszik. A keresztaljakat a kegytemplom előtt fogadják, és csak azután indulhatnak a nyeregbe. A gyergyófalvi keresztalja történelmi öröksége, h vezeti a búcsúsok menetét.
A kordon
A kordonnak az a szerepe, h megvédje a tradícionális egyházi jelvényeket és a papságot a tömegtől. A csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium népviseletbe öltözött diákjai viszik. A kordonon belül, a hagyományos rend szerint, elöl egy népviseletbe öltözött fiú viszi a Kisbazilika-jelvényt, mögötte két pár székely-ruhás fiú és lány halad, utánuk pedig a labarum, melyet az évfolyamelső végzős növendéke tart. Majd a ministránsok jönnek. Őket a papság követi. A Kordon ebben a rendben, a búcsús nép élén, harangszótól kísérve indul a körmenetre, a kegytemplom előtti térről.
A Labarum
A templom és a búcsú értékes tárgyai közé tartozik a főoltár bal oldalán található labarum. Az ókorban a rómaiak idején hadizászló, a győzelem jelképe volt. Ezt a labarumot bizonyára az 1567-es hargitai csata győzelmének emlékére készítették. A díszes kelmével bevont méhkas alakú jelvényt a körmenetet vezető papság előtt viszi a hagyomány szerint a római katolikus gimnázium legjobb végzős diákja. Aki a körmeneten minden segítség nélkül vissza tudja vinni a kegytemplomba a 30kg súlyú labarumot, annak a nevét a hagyomány szerint följegyzik.
Győzelem a hit erejével
János király bandériumai fölött aratott győzelmet (1567) mindenki a boldogságos Szűz közbenjárásának tulajdonította, és ez időtől kezdetét vette a csíksomlyói búcsú. Már 1780-ban 9900-an vettek részt a pünkösdi körmeneten és a templomban is 3000-en virrasztottak. A csíksomlyói összejövetelek fénypontja a Pünkösd-szombati nagy körmenet. „ekkor a búcsúsok tömege koszorúba fogja a Kis-Somlyó hegyét és két és fél órán keresztül az áhítat szárnyain repül az ének az ég felé…” írja P. Boros Fortunát. Ez a látványosság páratlan ma is, amikor több, mint háromszázezren jelennek meg a pünkösdi búcsún.
A szentmise
A pünkösdi körmenet a Kordonnal az élén, a Kis-Somlyót megkerülve, a Salvator kápolnát érintve érkezik a Somlyó-hegyek nyergébe. Itt a hagyományos rend szerint a Hármashalom-oltárhoz gyűlnek a hívek. A szentmisén résztvevők átérezve az ünnep fenségét, áhítattal és átéléssel vesznek részt a közös istentiszteletben, imákban és tradícionális szenténekekben. A csíksomlyói pünkösdi búcsú ma már a világon szétszéledt egész magyarság, Szűz Mária oltalma alá ajánlott népünk nagy ünnepe, mely közös múltunkat, közös kultúránkat és egyre szorosabbá váló összetartozásunkat jelképezi.
A szentmise alatt végig szikrázó napsütés volt. Jó lett volna még egy kis ideig a gerincen maradni, de az időjárás másképp gondolta. Szépen lassan elindultunk lefelé, bár időnk temérdek volt, mivel este 8 órakor találkoztunk a busznál. Szóval, fél úton lefelé, elő kellett vennünk az esőkabátot – ami soha nem hiányozhat a hátizsákunkból – mivel eleredt az eső. Mielőtt beértünk volna a templomkertbe, már a jég is kopogott a fejünkön. Próbáltunk tető alá kerülni, hát, hosszas keresgélés után egy kávézóban sikerült, sok jó ember kis helyen is elfér alapon. Reméltük, h hamarosan eláll. Újra útnak indultunk, friss vízért egy forráshoz, majd az elmaradhatatlan kürtős kalács – ami első nekifutásra nem volt vmi finom. Gondoltuk, mivel időnk ki tellett, megnézzük a Csángó misét a plébánia templomban. Jó messze volt és sokan is szerettek volna bejutni. Az ajtón átjutottunk, de kényelmi szempontból egyáltalán nem volt megfelelő, így hát inkább kijöttünk és a templomkertben ücsörögtünk egy darabig. Természetesen, ott is debreceniekbe botlottam.
A plébánia templom
A régi, Szent Péter és Pál tiszteletére épített plébániatemplom az egykori Árpád-kori templom fölé épült. Csobotfalva, Várdotfalva, Csíksomlyó, Csíkcsomortán és Csíktapolca híveinek volt hivatalos temploma.Sőt 1751-ig még Csíkszereda is Csíksomlyóhoz tartozott. A mostani templom építéséhez 1757-ben fogtak. Alapkövét 1800. június 25-én tette le Ferenczi Péter főesperes-plébános. Felszentelését 1817-ben báró Rudnay Sándor erdélyi püspök végezte. A főoltárt Schmidt Konstantin 1804-ben készítette. Az Árpád-korból megőriztek két ajtókeretet, amely a szertárnak és a könyvtárnak szolgál bejáratául.
Mint utólag megtudtuk, június 10-én a Duna Tv leadja a Csángó misét, úgyhogy ha nem felejtem, fel is veszem.
Lassan elindultunk a busz felé, bár örültünk volna, ha útitársakba botlunk, mivel a visszafelé vezető út kissé homályosnak bizonyult. Szerencsénk volt. Bár a létszám állandó változásba került, azért a 4es állandó tagság megmaradt. A kb. 30-40 perces úton kétszer kellett megkérdezni a helyes irányt. Egyszer románul kaptunk útbaigazítást, még szerencse, h működik az „activity” itt is. J Fáradtan, de elértük a buszunkat, már csak a miénk árválkodott ott, egy lerobbant társaságában. Lélekemelőként kaptunk egy kupica pálinkát, helyre tett, elég rendesen. J Várakozásunk közepette kaptam még havasi gyopárt is, amit elrejtettem az útikönyvembe. Természetesen, időben soha nem tudtunk elindulni, és ez most sem volt másképp, az Atyára és még egy hölgyre kellett várni, akik bejutottak a csángó misére és természetesen végig ott maradtak, majd nagy léptekben indultak a buszhoz. Így este 9 körül sikerült elindulnunk a szállásunkra. Mivel ilyen sokára értünk „haza”, ezért nem vártak minket meg a közös vacsorával. Ennek ellenére, még beszélgettünk és fotók is készültek.
2007.05.27.
Kivételesen, nem kellett annyira korán kelni. Elbúcsúztunk a háziaktól, abban a reményben, h látjuk még egymást. Az igazat megvallva, kocsival sincs annyira messze – anyu szerint. Én azért elgondolkodnék rajta, h egyhuzamba le tudnám-e vezetni. Reggeli misére mentünk Zetelakára, majd 9:30kor indultunk tovább Koltó irányába.
Korondon kaptunk kemény 20 perc vásárlási lehetőséget. Ez nem mindenkinek jött össze, mi cél irányosak voltunk. Már bánom, h nem vettünk több pálinkát.
Következő állomásunk Harina volt, ahol, ha nem szól egy útitársunk időben, akkor potyára mentünk volna fel a templomhoz, ha egyáltalán feljutottunk volna. Az útikönyvben úgy áll, h a kulcsot a falu egyetlen gyalogátkelőhelyénél lévő zöld színű házban lehet elkérni. Megálltunk, Atya kérte a pilótát, h dudáljon, ő inkább a csengetést javasolta. Végül is egyikre sem volt szükség, mert jött egy hölgyemény. Miközben várakoztunk rá, majdnem hátulról, az álló, elakadásjelzővel ellátott autóbuszba jöttek. Szerencsére, csak majdnem. Ez a templom teljes egészében román stílusban fennmaradt templomok ritka példája Erdélyben. Mire nem jó a sok útikönyv? Az egyikben csak pár sor olvasható, a másikban pár oldal.
Beszterce-Naszód megyében, a Szamosmelléki-dombvidék sajói ágában, a Harina-patak mellett fekszik Harina (Mönchsdorf, Herina) község. A Besztercétől nem messze fekvő település első írásos említése (1246) a IV. Béla-féle újratelepítésekkel kapcsolatos. A jelenleg evangélikus templom térszerkezete arra utal, h a templom eredetileg egy XII. századi nemzetségi bencés kolostor volt. A késő román kori templom a falutól távolabb, egy dombtetőn emelkedik. Alaprajza az egykori esztergomi székesegyház alaprajzának kisebbített mása. A harinai templom az ákosi és boldvai templommal együtt a XII. században létrehozott magyarországi bencés kolostorok legszebb ma is álló emléke.
Mikor mi érkeztünk, méteres gazban kellett megközelíteni, de így sem veszített szépségéből.
Az utak minősége nagyon hasonló volt az M7es autópályához, kellőképpen álomba ringatta az embert, engem legalábbis igen. J Számunkra teljesen új terület felé vettük az irányt, Máramaros. Útközben megálltunk mind technikai szünetre, mind fotózásra. Olyasmit kell elképzelni, mint a Királyhágónál, csak itt még érintetlen a terület, csak a táj kápráztatja el az emberfiát.
Máramaros hagyományosan román etnikumú vidék, magyarokkal csak a nagyvárosokban és néhány faluban találkozhatunk. A mai Máramaros megye kisebb a történelmi Máramarosnál, amely ma Ukrajnához tartozó területeket is magában foglalt, többségében rutén nemzetiségű lakossággal. Ugyanakkor Nagybánya és kornyéke csak a mi román megyerendszer szerint tartozik Máramaroshoz, ugyanis ez a vidék eredetileg az alföldi jellegű Szatmár vármegye része volt. A legtöbb külföldi turista elsősorban az Európában egyik utolsó élő falusi kultúra, a népviselet, a faragott kapuk, és a különleges fatemplomok miatt jön Máramarosba.
Máramaros területére IV. László a tatárok elleni védekezés részeként telepített románokat a 13. században. A máramarosi románság létszáma a 14.századra oly mértékben megnőtt, h egy részük áttelepült Moldvába, és részt vettek a Moldvai Fejedelemség megalapításában. A török időben Máramaros a Partium része lett, és hosszabb időre az Erdélyi Fejedelemséghez csatolták, a trianoni döntéssel az egykori Máramaros vármegye déli részét Romániához csatolták, az északi rész Csehszlovákiához, majd a II. világháború után Ukrajnához került. A második bécsi döntéssel néhány évre mindkét terület visszakerült Magyarországhoz, ezért a máramarosi falvakban még találkozhatunk idősebb bácsikkal, akik néhány szó erejéig esetleg szívesen megszólalnak magyarul, és elmesélik ó vagy rossz élményeiket erről az időszakról.
Miközben délről haladtunk észak felé, nagyon nagy szegénységen mentünk át. Itt ezen a részen, talán már módosabbak élnek.
17:30ra sikerült is következő és egyben utolsó szállásunkra is érkezni, Koltóra. Mielőtt kiosztották volna a szállásainkat, megtekintettük a Teleki kastélyt, és a parkot.
Csíksomlyói búcsú 2007 - Zarándok út, apró látnivalókkal
Egész idáig ihletet és erőt gyűjtöttem, h papírra vessem az élményeinket, látnivalóinkat. Nem jött össze, de most, h ittam egy kis ottani, jó minőségű pálinkát sokkal jobb. Még keresek egy kis helyi zenét is és nekiállok. Erdélyi népzene adja majd a zenei ihletet. :)
Amint írtam, korán kellett kelni, nagyon korán. Hajnali n3kor, n4kor sikerült is útnak indulni, egyszerre oda is találtam a tett helyszínére, beparkoltam a buszgarázsba, átcuccoltunk és kezdetét vette az utazás. Jó helyünk volt, jobb oldalt a második sor, láttunk is, hallottunk is, kaptunk is. Ilyen utazásban, v inkább társaságban nem volt részem, h óránként kétóránként, járt körbe a süteményes doboz, hol pogácsa jött, hol vmi édesebb, hol püspökkenyér. Majd hogy lecsússzon mindez, egy kis pálinka, egy kis bor.
Miután felszálltunk a buszra, kaptunk egy kis füzetet, amiben leírták a programot, illetve a szálláshelyeink történetét. A füzet elején: „ Az idei csíksomlyói zarándoklatot felajánljuk Istennek és a Boldogságos Szűz Máriának és kérjük az Úr Jézussal való közösséget a Szentlélek által az alábbi szándékokra: önmagunk megjobbításáért, szeretteink és a ránk bízottak testi és lelki jólétéért, hazánk megjavulásáért.”
A tervezett útvonalunk a következő volt, amiből elég sok mindent csak érintettünk:
Május 24.: Ménfőcsanak – Bp. – Nagyvárad – Szentjobb – Tordaszentlászló
Május 25. Tordaszentlászló – Marosvásárhely – Marosszentgyörgy (Tófalva) – Nyárádremete – Szováta – Parajd – Korond – Farkaslaka – Székelyudvarhely – Zetelaka
Május 26. Zetelaka – Csíksomlyó – Zetelaka
Május 27. Zetelaka – Korond- Marosvásárhely – Dipse – Harina – Bethlen – Kozárvár – Nagysomkút – Koltó
Május 28. Koltó – Nagybánya – Szatmárnémeti – Csenger – Csengersima – Nagyszekeres – Nyíregyháza – Budapest – Győr
2007.05.24.
Reggel n6kor sikerült is elindulnunk Csanakról, ¾ 12kor már határt is léptünk Ártándnál. Bár néha olyan sejtésem volt, h Imre megérzésből vezet. Az út folyamán nagyon nem szólt zene a rádión keresztül, csak az első napon, Bartók Muzsikás album, utána már csak egyházi énekek illetve néha-néha a Székely himnusz. Továbbra is érvényes volt, h a rózsafüzér alatt elaludtam, bár nem volt annyira jelentős, mint a 2 évvel ezelőtti úton. Nagyon jó időt fogtunk ki, szikrázó napsütés, 30 fok meleg. 13:08 – ottani idő szerint - perckor értünk Nagyváradra, késtünk 8 percet, ezáltal még várnunk kellett kb. ¾ órát, h a püspök úrral kimenjünk Szentjobbra. Az útikönyvben nem találtam semmit, de mire jó a net!
Szentjobb
Nagyváradtól ÉK-re, a Hegyköz területén fekszik Szentjobb (Sâniob) település.
A község feletti dombon 1084-ben alapította Szt. László király azt a mára teljesen elpusztult bencés monostort, melyben felépítése után Szt. István királynak a katolikus egyház által ereklyeként tisztelt, mumifikálódott kézfejét elhelyezték. Szentjobb várát a Berettyó partján, mocsarak közt emelkedő, jól védhető halmon a János Zsigmond pártján lévő Kendy (“Nyakazó”) Antal váradi kapitány építtette a község felett álló egykori szentjobbi bencés apátság köveiből. 1563-ban János Zsigmond hű embere, Némethi Ferenc kapta meg. 1584-től öt esztendőn keresztül Csáky Dénes tulajdona. 1589-ben a Váradot ostromló török sereg egy portyázó csapata megpróbálta megrohanni és elpusztítani, de nem jártak sikerrel. Ezt követően a Kendy család kezébe került a vár. Tőlük Báthory Zsigmond hűtlenség miatt kobozta el, és a három Kendy testvért lefejeztette. 1595-ben Bocskai István, Várad főkapitánya kapta meg Szentjobbot és uradalmát, aki szívesen tartózkodott itt. Neki köszönhető a vár védműveinek erőteljes kiépítése. 1606-ban Bocskai ajándékozta kiváló hadvezérének, Rhédely Ferencnek. Ezután 55 évig a Rhédely családé. Nem sokkal Várad eleste után, 1661. február 21-én Szentjobb erődítményét elfoglalta a török. Heissler szatmári kapitány ezt követően sikertelenül igyekezett a várat visszafoglalni, mely a váradi vilajet egyik szandzsákbégi székhelye lett. 1677-ben IV. Mehmed szultán adott parancsot Szentjobb vára falainak kijavítására. 1686. február 9-én, Caraffa császári tábornok 4000 német és Petneházi Dávid kuruc kapitány 3000 főnyi magyar csapatával, valamint a tüzérség aktív támogatásával néhány nap alatt megadásra kényszerítette az őrséget. A törökök 1686/87 telén, valamint 1690-ben is megpróbálták újra hatalmukba keríteni, azonban a Horváth János kapitány vezette őrség vitézül visszaverte támadásaikat. 1687-ben Bihar vármegye nemessége Szentjobbon tartotta közgyűlését. Egy 1695-ben készült összeírás szerint Szentjobb vára már erősen romosodóban volt, a Rákóczi szabadságharc idején pedig már nem volt katonai jelentősége. A II. József korabeli katonai térképeken is feltüntették a hatalmas négybástyás kővárat, amelyet a Szatmári béke után, 1711-ben romboltak le. Csáky Miklós, a későbbi váradi püspök feltöltette az erőd maradványait, és a 18. század első negyedében felépíttette a romvár területén az “apátsági kastély”-nak nevezett épületet. Szintén az egykori vár területén, annak köveiből kezdődött el 1736-ben a római katolikus templom építése is. 1737-ben a szentjobbi apátság javainak összeírásában még említik bástyáinak alapfalait, és a várba vezető kettős árkot, melyen fahíd vezetett keresztül.
Nemzeti kincsünk: a Szent Jobb
Legbecsesebb egyházi és nemzeti ereklyéink egyike elsõ Szent Királyunk jobb kézfeje. Ezt azóta, hogy megtalálásának helyén Szent László király megalapította a szentjobbi apátságot, s az apátsági templom oltárán elhelyeztette, a mai napig hálás tiszteletben részesíti a magyar nép. Nemzeti kincsünkkel kapcsolatban felmerül a kérdés, vajon mi lehetett épségben maradásának oka és milyen volt a Szent Jobb késõbbi sorsa?
Rendkívüli körülmények közepette
Az 1038. augusztus 15-én meghalt István királyt Székesfehérvárott az általa építtetett Nagyboldogasszony székesegyházban temették el. A László király által 1083-ban összehívott országos zsinaton VII. Gergely pápa hozzájárulásával, augusztus 20-án a "testet ünnepélyesen fölemelték", szentté avatták. Ennek eseményeit a 12. század elején íródott Hartvik-legenda mondja el. A leírásból megtudhatjuk, hogy amikor lementek a bazilika padozata alá helyezett koporsóig, az színültig tele volt kissé vöröslõ, szinte olajjal kevert vízzel. Benne nyugodtak a drága csontok, melyeket a legtisztább gyolcsba gyûjtöttek össze. A gyûrût azonban, amelyik a Szent Király jobbkezére volt húzva, a folyadékban hiába keresték, de nem találták. Nem, mivel az épen maradt jobb kézfejet a kiemelés közben a Katapán nemzetségbeli gazdag bihari nemes, aki ekkor Mercurius (Merkur) néven bencés szerzetes és a székesegyház kincstárának õre volt, magához vette, mégpedig rendkívüli körül mények közepette. Egy fehér ruhás ifjú alakjába öltözött angyal azzal az utasítással adta át néki a lepelbe csavart kincset: "Rád bízom ezt megõrzésre, s ha jön az idõ, felfedésre." A történtek után Mercurius az épen maradt kézfejet Berettyó-parti birtokára vitte és családi monostorában rejtette el. Amikor 1084. május 30-án László király ide látogatott, Mercurius megvallotta neki titkát. A király a családi monostort a Szent Jobb tiszteletére alapított monostornak nyilvánította. Ez lett azután a Szent Jobb középkori õrzõhelye.
Minek örült annyira Szent László?
Mind a korabeli Hartvik-legenda, mind III. István királynak a szentjobbi apátság kiváltságait megerõsítõ, 1169-ben kiadott oklevele egyöntetûen hangoztatja, hogy az István király csontjait tartalmazó koporsó már hosszú ideje tele volt talajvízzel. A természeti törvények szerint a test többi lágy részével együtt a jobb kézfej csontjaira tapadó idegeknek és bõrnek is el kellett volna pusztulnia. Azt, hogy a talajvízben nyugvó testbõl miért csak a jobb kézfej maradt meg épségben, természetes okokkal és tényezõkkel nem lehet megmagyarázni. Annak elfogadását, hogy az épségben maradás csak természetfeletti erõkre vezethetõ vissza, nem veszélyezteti a Hartvik-féle elbeszélés egyetlen legendás jellegû részlete, a fehérruhás angyal szerepeltetése. Ezt a mesét az a Mercurius találta ki, akinek a csontok ki emelésekor sikerült az ereklyét észrevétlenül megszereznie, majd saját családi birtokán elrejtenie. Az angyali jelenésre és parancsra azért kényszerült hivatkozni, hogy László király elõtt ezzel okolja meg az ereklyét önzõen saját magának kisajátító magatartását. Az uralkodó hitt Mercuriusnak, vagy legalábbis úgy tett, mintha elhitte volna a történetet. Nem gondolt Merkur meg büntetésére, mert annyira megörült a Szent Jobbnak, melynek épségben való megmaradásában István király életszentségének újabb bizonyítékát látta.
Szent István ereklyéinek sorsa
A jobb kéztõl elválasztott kar Lengyelországba (Lvov) került, egy másik ereklyét a bécsi Szent István dómban õriznek. A törökdúlás idején a Szent Jobb a koponyaereklyével együtt Raguzóba (ma Dubrovnyik) került. Itt drága pénzen keresztény kereskedõk váltották magukhoz, és megõrzés céljából a ragusai domonkosok kolostorába hozták. Két évszázadnál tovább itt maradt, míg végül néhány magyar fõúr akadt véletlenül a nyomára. Miután jelentették a dolgot a bécsi császári-királyi udvarnak, Mária Terézia a Szent Jobbot elõször Schönbrunnba, majd 1771. június 21-én Budára vitette a királyi vár kápolnájába, és õrzését a kápolna udvari plébánosára és az angolkisasszonyok fõnőknõjére bízta. A koponyaereklye egy részét a királynõ elõbb Pozsonyba, majd 1778. április 2-án Székesfehérvárra hozatta.
Félmillió magyar köszöntötte...
A Szent Jobbot minden évben augusztus 20-án, Szent István napján Buda várában nagy tisztelettel és ünnepélyesen hordozták körül. Az ereklye számára 1862-ben a magyar püspöki kar új, remek kivitelû ereklyetartót készíttetett. A felbecsülhetetlen értékû kincset a nyilasok a második világháború végén a koronázási ékszerekkel együtt nyugatra vitték. A budapesti amerikai misszió pápai engedéllyel 1945. augusztus 19-én Salzburgból visszahozatta Budapestre. Augusztus 20-án a budapesti Szent István-napi körmeneten 500 ezer ember kísérte a "hazatért" Szent Jobbot. A budapesti Szent István bazilikának restaurált Szent Lipót-kápolnájában 1971-ben Dominek György terve szerint alakították ki a Szent Jobb biztonságos õrzési helyét. 1983-ban Lékai László bíboros úr golyóálló üvegbõl egy új ereklyetartót készíttetett, amelyben látható a Szent Jobb és amelyben most is õrzik azt, mint Szent István király életszentségének egyik bizonyítékát és egyúttal a magyar népet óvó védelmének zálogát.
/ Dr. Szántó Konrád O.F.M. /
Nagy meglepetésünkre – mondhatni – lakomában volt részünk, rántott hús, pörkölt, krumpli, kenyér, sütemény, bor – sör – pálinka - kávé. Majd megtekintettük a templomot, Mercurius szobrát, majd az árvaházat is. A püspök úr jellegzetes szavai is megmaradnak fülünkben: „kérem szépen, osztán, magvak és szal”
Természetesen a kamera nem volt hajlandó működni, úgyhogy úgy döntöttem, h az út folyamán mellőzöm. Így csak fényképeztünk. Ami olyan volt, arra csak annyit mondtunk, majd augusztusban lekamerázzuk. 16hkor indultunk tovább, de meg kellett állni, mivel a buszban 40 fok meleg és a hűtés úgy gondolta, h inkább fűt, ezáltal szerelni kellett.
Közös vacsorán vettünk részt Magyarfenesen, majd busszal raktak le minket a szállásadóink házánál. Akik már tavaly is jártak itt, epekedve várták a finom káposztás-rizst, de csalódniuk kellett, mert most nem volt olyan finomra elkészítve. Desszertként kürtöskalácsot kaptunk. Az első szállásunk Tordaszentlászlón volt. Itt 8an voltunk egy helyre elszállásolva. Kaptunk Szent László érmét is. Az utcák mentén látható apró kerek kavicsokat Szent László pénzének nevezik az emberek. A történet szerint ez alkalommal Szent László üldözte a kunokat, akik ravaszul aranypénzeket kezdtek dobálni a hátuk mögé. Erre aztán a magyar katonák ahelyett, h üldözték volna a kunokat, elkezdték összeszedegetni az aranyakat. Szent László ekkor ismét Istenhez fordult segítségért, aki az aranyakat kavicsokká változtatta.
Finom volt a reggeli is. Itt megkóstolhattam a zakuszkát. Tavaly megkaptam a receptjét, de igazándiból nem volt rá érkezésem, h elkészítsem. Azt hiszem, idén nem fogom kihagyni, mert ízlett. Reggel még körbenéztük a házat, az udvart és a kertet. Iszonyat nagy kert volt hozzá, tele gyümölcsfával. Vásároltam finom és drága pálinkát is. Most nem volt érvényes, h egyszerre meg kell venni, amit kinéz magának az ember. Igaz, h finom, de drága pálesz volt. Még szerencse, h csak fél litert kértem.
Tordaszentlászló ugyan már nem tartozik Kalotaszeghez, de néprajzi jellegét tekintve sok hasonlóságot mutat. A hagyományok szerint a kunok feltt aratott győzelme után Szent László itt telepítette le vitézeit (a szomszédos Magyarfenest pedig állítólag a legyőzött kun harcosok alapították, amit a feltételezések szerint az is igazol, h az itt élők jelentős részének nevében még ma is szerepel a „kun” szócska). A falu tájháza és Árpád-kori temploma figyelmet érdemel. A község Kolozsvártól 22km-re található. A községet 8 falu alkotja, melynek Tordaszentlászló a központja: Magyarfenes, Románléta, Magyarléta falvak, vmint a mellékutak mentén található Kisfenes, Hezsdát, Sztolna és Rákos, ezek 1-7 km-re találhatók a községközponttól.
2007.05.25
Korai kelés volt, 6:30 órakor mise Magyarfenesen.
A római katolikus templom a falu legrégibb épülete, a XIII-ik századból. Északi falán bizánci jellegű értékes freskótöredékek láthatók. A szentélyfreskó a templom keleti falán a legrégebbi, s egyben a legjelentősebb. Három részből áll: bal oldalt a Keresztrefeszítés, középen az u.n. Veronika kendője, jobboldalt a sírjában álló halott Krisztus, az u.n. “imago pietatis” látható. Valószínűleg a Kolozsvári szobrász testvérek -Márton és György- édesapja, Miklós mester készítette a XIV. sz. közepén. A maroknyi római katolikus közösség a Szászfenesi plébánia leányegyháza. A mintegy 90 lélek a környék egyik legértékesebb műemléktemplomával dicsekedhet. A templombelsőt egykor a passiótörténet és a feltámadás képei díszítették. Az olasz stílusjegyekre emlékeztető freskók valószínűleg a Kolozsvári testvérek iskolájának alkotásai. A falakat a XVII. sz. elején lemeszelték, és három évszázados álom után 1935-ben tárták fel az első részleteket, amelyek sajnos nagyon töredékesek.
8 órakor elindultunk Marosvásárhely felé. Mivel úgyis nagyon sokan vannak a városban, ezért úgy gondoltuk, h csak Sütő András sírhelyét tekintjük meg. Itt már igénybe vettük Marika névre keresztelt navigátort is, de persze, ő nem vette figyelembe az útépítéseket és lezárásokat, így kellett jó néhány kört tenni, mire a busz le tudott rakni minket. A marosvásárhelyi temető is olyan jellegű, mint Kolozsváron a Házzsongárdi temető, domboldalban fák alatt nyugosznak a sírok. Rövid sétát tettünk, elmondtuk egy imát, éneket és indultunk is vissza.
Következő apró megállónk Marosszentgyörgy – Tófalva lett volna. Itt is egy kolostor, ahol apácák vannak. Egy úton elindultunk, de csak a távolban láttuk, jó pár dombon át kellettt volna gyalogolni, h odajussunk, úgyhogy majd egyszer. Tófalváról még a neten is csak elvétve találok adatokat.
Ha jól emlékszem Nyárádremetén jobbnak láttuk nem megállni. Rosszul emlékszem, a képek után már könnyebben megy a dolog. Itt megálltunk. A templomban a főoltár felett található feszületet a híres német alföldi művész, Veit Stoss készítette a 15. században. Jelenleg, szeretnék restaurálni, de a helyiek nem engedik kivinni a templomból. Így tovább haladtunk Farkaslakára, ahol Tamási Áron sírját lehetett megtekinteni, illetve ajándékvásárlásra is volt lehetőség. Mi meg is tettük. Itt volt egy elcsábulásom. Tiszta, élő gyapjúból készült poncsót vásároltam, nem bírtam volna ott hagyni, és árfekvésben sem volt vészes. Természetesen, gyapjút, pálinkát és kerámiát vettünk jobbára. Következő röpkének induló állomásunk Székelyudvarhelyen a szoborpark volt. Két éve volt szerencsénk látni, de azért leszálltunk és újra megtekintettük. Itt anyunak kiadtam az ukázt, h „fagyit Olaszországban eszünk, itt viszont pálinkát iszunk”
Estére Zetelakára értünk, ahol is már vártak minket. Előre megbeszéltük, anyuék tavalyi szállásadóival, ha egy mód van rá, akkor szeretnénk náluk megszállni. Kicsit még kellett keverni hozzá, h ez összejöjjön, de sikerült. A gyerekek népviseletben vártak minket kaláccsal és köményes pálinkával. Kettőt megittam és egy kis idő után éreztem is hatását. J Bepakoltunk a Daciába és pár perc múlva a szállásunkon voltunk. Itt volt még egy 4es társaság, ők lenti részben lettek elszállásolva, mi a „betolakodók” az emeleten. Örültem, h megismerhettem őket személyesen is, már sok jót hallottam róluk. Sajnos, a kisebbik fiúkkal nem tudtam találkozni, mert ő már reggel elindult a keresztaljával, gyalog a hegyeken át Csíksomlyóra. Azt hiszem, az az igazi zarándoklat, nem a miénk. Az erdőn át 30km-t tesznek meg, mire odaérnek, reggel 5kor indultak Zetelakáról, szentmisével indították őket útnak. Templomokban vannak elszállásolva, szombaton f1kor – ottani idő szerint – volt a szentmise a nyeregben, majd búcsúi bálon vettek részt, virrasztottak, megnézték a napfelkeltét és vasárnap reggel indultak vissza, gyalog. Vasárnap délután-estére várták őket, majd szentmisével zárult a zarándoklat. Keresztalja: Régi hagyomány szerint a székek népe, az egyes egyházközségek keresztaljai Csíksomlyóig gyalog teszik meg az utat. A távolabbi vidékek búcsúsai, a Szék útján szerveződnek a keresztaljakba. A búcsús csoportok alapos előkészületek után indulnak útnak. Lelkipásztoruk vezetésével otthon kijelölik a zászlóvivőket, a csengetős fiatalokat, az előimádkozó- és énekvezető híveket, valamint azokat, akik a keresztalja helyiségjelző tábláját viszik. A keresztaljakat a kegytemplom előtt fogadják, és csak azután indulhatnak a nyeregbe. A gyergyófalvi keresztalja történelmi öröksége, h vezeti a búcsúsok menetét.
Miközben írom a sorokat, visszagondolok és szabályosan, futkos a hideg a testemen.
Zetelaka a Központi-Hargita-hegység nyugati lábánál, 520-600m magasságban elterülő székely nagy község.
A havasalji nagy település ma Hargita megye egyik nagyközsége. Északon Gyergyóújfalu és Székelyvarság, keleten Csíkvándfalva, Kápolnásfalu, délen Fenyéd és nyugaton Oroszhegy község határolja. A falu belterületén ömlik a Nagy-Küküllőbe a nyugati határrészből eredő Székespatakba. A központtól 6 km-re fekvő zeteváraljai víztározó a falu nevét országszerte ismertté tette a fantasztikus zetelaki Gát-tó. A község eredete a mostani helységtől északabbra a 6 km-re található Deség dombon állott vár és az ott elhaladó római úthoz fűződik. A vár pusztulása a legenda szerint Isten büntetése. Zete – a várúr – nem akarta elfogadni a keresztény vallást, sőt pogány módon káromolta Istent. Ezért a Fennvaló sújtó keze eltörölte a várát és büszke pogány urát két lányával együtt. A vár pusztulása egybeesik a keresztény vallás elterjedésének idején a székelyföldi várak uraival dúló csatákkal. A község első neve Cseleháza volt és mai telephelytől északabbra feküdt, melyet a tatárok felégettek. Lakói, ősi templomukat, még Cseleházán felépítették.
Amint írtam, korán kellett kelni, nagyon korán. Hajnali n3kor, n4kor sikerült is útnak indulni, egyszerre oda is találtam a tett helyszínére, beparkoltam a buszgarázsba, átcuccoltunk és kezdetét vette az utazás. Jó helyünk volt, jobb oldalt a második sor, láttunk is, hallottunk is, kaptunk is. Ilyen utazásban, v inkább társaságban nem volt részem, h óránként kétóránként, járt körbe a süteményes doboz, hol pogácsa jött, hol vmi édesebb, hol püspökkenyér. Majd hogy lecsússzon mindez, egy kis pálinka, egy kis bor.
Miután felszálltunk a buszra, kaptunk egy kis füzetet, amiben leírták a programot, illetve a szálláshelyeink történetét. A füzet elején: „ Az idei csíksomlyói zarándoklatot felajánljuk Istennek és a Boldogságos Szűz Máriának és kérjük az Úr Jézussal való közösséget a Szentlélek által az alábbi szándékokra: önmagunk megjobbításáért, szeretteink és a ránk bízottak testi és lelki jólétéért, hazánk megjavulásáért.”
A tervezett útvonalunk a következő volt, amiből elég sok mindent csak érintettünk:
Május 24.: Ménfőcsanak – Bp. – Nagyvárad – Szentjobb – Tordaszentlászló
Május 25. Tordaszentlászló – Marosvásárhely – Marosszentgyörgy (Tófalva) – Nyárádremete – Szováta – Parajd – Korond – Farkaslaka – Székelyudvarhely – Zetelaka
Május 26. Zetelaka – Csíksomlyó – Zetelaka
Május 27. Zetelaka – Korond- Marosvásárhely – Dipse – Harina – Bethlen – Kozárvár – Nagysomkút – Koltó
Május 28. Koltó – Nagybánya – Szatmárnémeti – Csenger – Csengersima – Nagyszekeres – Nyíregyháza – Budapest – Győr
2007.05.24.
Reggel n6kor sikerült is elindulnunk Csanakról, ¾ 12kor már határt is léptünk Ártándnál. Bár néha olyan sejtésem volt, h Imre megérzésből vezet. Az út folyamán nagyon nem szólt zene a rádión keresztül, csak az első napon, Bartók Muzsikás album, utána már csak egyházi énekek illetve néha-néha a Székely himnusz. Továbbra is érvényes volt, h a rózsafüzér alatt elaludtam, bár nem volt annyira jelentős, mint a 2 évvel ezelőtti úton. Nagyon jó időt fogtunk ki, szikrázó napsütés, 30 fok meleg. 13:08 – ottani idő szerint - perckor értünk Nagyváradra, késtünk 8 percet, ezáltal még várnunk kellett kb. ¾ órát, h a püspök úrral kimenjünk Szentjobbra. Az útikönyvben nem találtam semmit, de mire jó a net!
Szentjobb
Nagyváradtól ÉK-re, a Hegyköz területén fekszik Szentjobb (Sâniob) település.
A község feletti dombon 1084-ben alapította Szt. László király azt a mára teljesen elpusztult bencés monostort, melyben felépítése után Szt. István királynak a katolikus egyház által ereklyeként tisztelt, mumifikálódott kézfejét elhelyezték. Szentjobb várát a Berettyó partján, mocsarak közt emelkedő, jól védhető halmon a János Zsigmond pártján lévő Kendy (“Nyakazó”) Antal váradi kapitány építtette a község felett álló egykori szentjobbi bencés apátság köveiből. 1563-ban János Zsigmond hű embere, Némethi Ferenc kapta meg. 1584-től öt esztendőn keresztül Csáky Dénes tulajdona. 1589-ben a Váradot ostromló török sereg egy portyázó csapata megpróbálta megrohanni és elpusztítani, de nem jártak sikerrel. Ezt követően a Kendy család kezébe került a vár. Tőlük Báthory Zsigmond hűtlenség miatt kobozta el, és a három Kendy testvért lefejeztette. 1595-ben Bocskai István, Várad főkapitánya kapta meg Szentjobbot és uradalmát, aki szívesen tartózkodott itt. Neki köszönhető a vár védműveinek erőteljes kiépítése. 1606-ban Bocskai ajándékozta kiváló hadvezérének, Rhédely Ferencnek. Ezután 55 évig a Rhédely családé. Nem sokkal Várad eleste után, 1661. február 21-én Szentjobb erődítményét elfoglalta a török. Heissler szatmári kapitány ezt követően sikertelenül igyekezett a várat visszafoglalni, mely a váradi vilajet egyik szandzsákbégi székhelye lett. 1677-ben IV. Mehmed szultán adott parancsot Szentjobb vára falainak kijavítására. 1686. február 9-én, Caraffa császári tábornok 4000 német és Petneházi Dávid kuruc kapitány 3000 főnyi magyar csapatával, valamint a tüzérség aktív támogatásával néhány nap alatt megadásra kényszerítette az őrséget. A törökök 1686/87 telén, valamint 1690-ben is megpróbálták újra hatalmukba keríteni, azonban a Horváth János kapitány vezette őrség vitézül visszaverte támadásaikat. 1687-ben Bihar vármegye nemessége Szentjobbon tartotta közgyűlését. Egy 1695-ben készült összeírás szerint Szentjobb vára már erősen romosodóban volt, a Rákóczi szabadságharc idején pedig már nem volt katonai jelentősége. A II. József korabeli katonai térképeken is feltüntették a hatalmas négybástyás kővárat, amelyet a Szatmári béke után, 1711-ben romboltak le. Csáky Miklós, a későbbi váradi püspök feltöltette az erőd maradványait, és a 18. század első negyedében felépíttette a romvár területén az “apátsági kastély”-nak nevezett épületet. Szintén az egykori vár területén, annak köveiből kezdődött el 1736-ben a római katolikus templom építése is. 1737-ben a szentjobbi apátság javainak összeírásában még említik bástyáinak alapfalait, és a várba vezető kettős árkot, melyen fahíd vezetett keresztül.
Nemzeti kincsünk: a Szent Jobb
Legbecsesebb egyházi és nemzeti ereklyéink egyike elsõ Szent Királyunk jobb kézfeje. Ezt azóta, hogy megtalálásának helyén Szent László király megalapította a szentjobbi apátságot, s az apátsági templom oltárán elhelyeztette, a mai napig hálás tiszteletben részesíti a magyar nép. Nemzeti kincsünkkel kapcsolatban felmerül a kérdés, vajon mi lehetett épségben maradásának oka és milyen volt a Szent Jobb késõbbi sorsa?
Rendkívüli körülmények közepette
Az 1038. augusztus 15-én meghalt István királyt Székesfehérvárott az általa építtetett Nagyboldogasszony székesegyházban temették el. A László király által 1083-ban összehívott országos zsinaton VII. Gergely pápa hozzájárulásával, augusztus 20-án a "testet ünnepélyesen fölemelték", szentté avatták. Ennek eseményeit a 12. század elején íródott Hartvik-legenda mondja el. A leírásból megtudhatjuk, hogy amikor lementek a bazilika padozata alá helyezett koporsóig, az színültig tele volt kissé vöröslõ, szinte olajjal kevert vízzel. Benne nyugodtak a drága csontok, melyeket a legtisztább gyolcsba gyûjtöttek össze. A gyûrût azonban, amelyik a Szent Király jobbkezére volt húzva, a folyadékban hiába keresték, de nem találták. Nem, mivel az épen maradt jobb kézfejet a kiemelés közben a Katapán nemzetségbeli gazdag bihari nemes, aki ekkor Mercurius (Merkur) néven bencés szerzetes és a székesegyház kincstárának õre volt, magához vette, mégpedig rendkívüli körül mények közepette. Egy fehér ruhás ifjú alakjába öltözött angyal azzal az utasítással adta át néki a lepelbe csavart kincset: "Rád bízom ezt megõrzésre, s ha jön az idõ, felfedésre." A történtek után Mercurius az épen maradt kézfejet Berettyó-parti birtokára vitte és családi monostorában rejtette el. Amikor 1084. május 30-án László király ide látogatott, Mercurius megvallotta neki titkát. A király a családi monostort a Szent Jobb tiszteletére alapított monostornak nyilvánította. Ez lett azután a Szent Jobb középkori õrzõhelye.
Minek örült annyira Szent László?
Mind a korabeli Hartvik-legenda, mind III. István királynak a szentjobbi apátság kiváltságait megerõsítõ, 1169-ben kiadott oklevele egyöntetûen hangoztatja, hogy az István király csontjait tartalmazó koporsó már hosszú ideje tele volt talajvízzel. A természeti törvények szerint a test többi lágy részével együtt a jobb kézfej csontjaira tapadó idegeknek és bõrnek is el kellett volna pusztulnia. Azt, hogy a talajvízben nyugvó testbõl miért csak a jobb kézfej maradt meg épségben, természetes okokkal és tényezõkkel nem lehet megmagyarázni. Annak elfogadását, hogy az épségben maradás csak természetfeletti erõkre vezethetõ vissza, nem veszélyezteti a Hartvik-féle elbeszélés egyetlen legendás jellegû részlete, a fehérruhás angyal szerepeltetése. Ezt a mesét az a Mercurius találta ki, akinek a csontok ki emelésekor sikerült az ereklyét észrevétlenül megszereznie, majd saját családi birtokán elrejtenie. Az angyali jelenésre és parancsra azért kényszerült hivatkozni, hogy László király elõtt ezzel okolja meg az ereklyét önzõen saját magának kisajátító magatartását. Az uralkodó hitt Mercuriusnak, vagy legalábbis úgy tett, mintha elhitte volna a történetet. Nem gondolt Merkur meg büntetésére, mert annyira megörült a Szent Jobbnak, melynek épségben való megmaradásában István király életszentségének újabb bizonyítékát látta.
Szent István ereklyéinek sorsa
A jobb kéztõl elválasztott kar Lengyelországba (Lvov) került, egy másik ereklyét a bécsi Szent István dómban õriznek. A törökdúlás idején a Szent Jobb a koponyaereklyével együtt Raguzóba (ma Dubrovnyik) került. Itt drága pénzen keresztény kereskedõk váltották magukhoz, és megõrzés céljából a ragusai domonkosok kolostorába hozták. Két évszázadnál tovább itt maradt, míg végül néhány magyar fõúr akadt véletlenül a nyomára. Miután jelentették a dolgot a bécsi császári-királyi udvarnak, Mária Terézia a Szent Jobbot elõször Schönbrunnba, majd 1771. június 21-én Budára vitette a királyi vár kápolnájába, és õrzését a kápolna udvari plébánosára és az angolkisasszonyok fõnőknõjére bízta. A koponyaereklye egy részét a királynõ elõbb Pozsonyba, majd 1778. április 2-án Székesfehérvárra hozatta.
Félmillió magyar köszöntötte...
A Szent Jobbot minden évben augusztus 20-án, Szent István napján Buda várában nagy tisztelettel és ünnepélyesen hordozták körül. Az ereklye számára 1862-ben a magyar püspöki kar új, remek kivitelû ereklyetartót készíttetett. A felbecsülhetetlen értékû kincset a nyilasok a második világháború végén a koronázási ékszerekkel együtt nyugatra vitték. A budapesti amerikai misszió pápai engedéllyel 1945. augusztus 19-én Salzburgból visszahozatta Budapestre. Augusztus 20-án a budapesti Szent István-napi körmeneten 500 ezer ember kísérte a "hazatért" Szent Jobbot. A budapesti Szent István bazilikának restaurált Szent Lipót-kápolnájában 1971-ben Dominek György terve szerint alakították ki a Szent Jobb biztonságos õrzési helyét. 1983-ban Lékai László bíboros úr golyóálló üvegbõl egy új ereklyetartót készíttetett, amelyben látható a Szent Jobb és amelyben most is õrzik azt, mint Szent István király életszentségének egyik bizonyítékát és egyúttal a magyar népet óvó védelmének zálogát.
/ Dr. Szántó Konrád O.F.M. /
Nagy meglepetésünkre – mondhatni – lakomában volt részünk, rántott hús, pörkölt, krumpli, kenyér, sütemény, bor – sör – pálinka - kávé. Majd megtekintettük a templomot, Mercurius szobrát, majd az árvaházat is. A püspök úr jellegzetes szavai is megmaradnak fülünkben: „kérem szépen, osztán, magvak és szal”
Természetesen a kamera nem volt hajlandó működni, úgyhogy úgy döntöttem, h az út folyamán mellőzöm. Így csak fényképeztünk. Ami olyan volt, arra csak annyit mondtunk, majd augusztusban lekamerázzuk. 16hkor indultunk tovább, de meg kellett állni, mivel a buszban 40 fok meleg és a hűtés úgy gondolta, h inkább fűt, ezáltal szerelni kellett.
Közös vacsorán vettünk részt Magyarfenesen, majd busszal raktak le minket a szállásadóink házánál. Akik már tavaly is jártak itt, epekedve várták a finom káposztás-rizst, de csalódniuk kellett, mert most nem volt olyan finomra elkészítve. Desszertként kürtöskalácsot kaptunk. Az első szállásunk Tordaszentlászlón volt. Itt 8an voltunk egy helyre elszállásolva. Kaptunk Szent László érmét is. Az utcák mentén látható apró kerek kavicsokat Szent László pénzének nevezik az emberek. A történet szerint ez alkalommal Szent László üldözte a kunokat, akik ravaszul aranypénzeket kezdtek dobálni a hátuk mögé. Erre aztán a magyar katonák ahelyett, h üldözték volna a kunokat, elkezdték összeszedegetni az aranyakat. Szent László ekkor ismét Istenhez fordult segítségért, aki az aranyakat kavicsokká változtatta.
Finom volt a reggeli is. Itt megkóstolhattam a zakuszkát. Tavaly megkaptam a receptjét, de igazándiból nem volt rá érkezésem, h elkészítsem. Azt hiszem, idén nem fogom kihagyni, mert ízlett. Reggel még körbenéztük a házat, az udvart és a kertet. Iszonyat nagy kert volt hozzá, tele gyümölcsfával. Vásároltam finom és drága pálinkát is. Most nem volt érvényes, h egyszerre meg kell venni, amit kinéz magának az ember. Igaz, h finom, de drága pálesz volt. Még szerencse, h csak fél litert kértem.
Tordaszentlászló ugyan már nem tartozik Kalotaszeghez, de néprajzi jellegét tekintve sok hasonlóságot mutat. A hagyományok szerint a kunok feltt aratott győzelme után Szent László itt telepítette le vitézeit (a szomszédos Magyarfenest pedig állítólag a legyőzött kun harcosok alapították, amit a feltételezések szerint az is igazol, h az itt élők jelentős részének nevében még ma is szerepel a „kun” szócska). A falu tájháza és Árpád-kori temploma figyelmet érdemel. A község Kolozsvártól 22km-re található. A községet 8 falu alkotja, melynek Tordaszentlászló a központja: Magyarfenes, Románléta, Magyarléta falvak, vmint a mellékutak mentén található Kisfenes, Hezsdát, Sztolna és Rákos, ezek 1-7 km-re találhatók a községközponttól.
2007.05.25
Korai kelés volt, 6:30 órakor mise Magyarfenesen.
A római katolikus templom a falu legrégibb épülete, a XIII-ik századból. Északi falán bizánci jellegű értékes freskótöredékek láthatók. A szentélyfreskó a templom keleti falán a legrégebbi, s egyben a legjelentősebb. Három részből áll: bal oldalt a Keresztrefeszítés, középen az u.n. Veronika kendője, jobboldalt a sírjában álló halott Krisztus, az u.n. “imago pietatis” látható. Valószínűleg a Kolozsvári szobrász testvérek -Márton és György- édesapja, Miklós mester készítette a XIV. sz. közepén. A maroknyi római katolikus közösség a Szászfenesi plébánia leányegyháza. A mintegy 90 lélek a környék egyik legértékesebb műemléktemplomával dicsekedhet. A templombelsőt egykor a passiótörténet és a feltámadás képei díszítették. Az olasz stílusjegyekre emlékeztető freskók valószínűleg a Kolozsvári testvérek iskolájának alkotásai. A falakat a XVII. sz. elején lemeszelték, és három évszázados álom után 1935-ben tárták fel az első részleteket, amelyek sajnos nagyon töredékesek.
8 órakor elindultunk Marosvásárhely felé. Mivel úgyis nagyon sokan vannak a városban, ezért úgy gondoltuk, h csak Sütő András sírhelyét tekintjük meg. Itt már igénybe vettük Marika névre keresztelt navigátort is, de persze, ő nem vette figyelembe az útépítéseket és lezárásokat, így kellett jó néhány kört tenni, mire a busz le tudott rakni minket. A marosvásárhelyi temető is olyan jellegű, mint Kolozsváron a Házzsongárdi temető, domboldalban fák alatt nyugosznak a sírok. Rövid sétát tettünk, elmondtuk egy imát, éneket és indultunk is vissza.
Következő apró megállónk Marosszentgyörgy – Tófalva lett volna. Itt is egy kolostor, ahol apácák vannak. Egy úton elindultunk, de csak a távolban láttuk, jó pár dombon át kellettt volna gyalogolni, h odajussunk, úgyhogy majd egyszer. Tófalváról még a neten is csak elvétve találok adatokat.
Ha jól emlékszem Nyárádremetén jobbnak láttuk nem megállni. Rosszul emlékszem, a képek után már könnyebben megy a dolog. Itt megálltunk. A templomban a főoltár felett található feszületet a híres német alföldi művész, Veit Stoss készítette a 15. században. Jelenleg, szeretnék restaurálni, de a helyiek nem engedik kivinni a templomból. Így tovább haladtunk Farkaslakára, ahol Tamási Áron sírját lehetett megtekinteni, illetve ajándékvásárlásra is volt lehetőség. Mi meg is tettük. Itt volt egy elcsábulásom. Tiszta, élő gyapjúból készült poncsót vásároltam, nem bírtam volna ott hagyni, és árfekvésben sem volt vészes. Természetesen, gyapjút, pálinkát és kerámiát vettünk jobbára. Következő röpkének induló állomásunk Székelyudvarhelyen a szoborpark volt. Két éve volt szerencsénk látni, de azért leszálltunk és újra megtekintettük. Itt anyunak kiadtam az ukázt, h „fagyit Olaszországban eszünk, itt viszont pálinkát iszunk”
Estére Zetelakára értünk, ahol is már vártak minket. Előre megbeszéltük, anyuék tavalyi szállásadóival, ha egy mód van rá, akkor szeretnénk náluk megszállni. Kicsit még kellett keverni hozzá, h ez összejöjjön, de sikerült. A gyerekek népviseletben vártak minket kaláccsal és köményes pálinkával. Kettőt megittam és egy kis idő után éreztem is hatását. J Bepakoltunk a Daciába és pár perc múlva a szállásunkon voltunk. Itt volt még egy 4es társaság, ők lenti részben lettek elszállásolva, mi a „betolakodók” az emeleten. Örültem, h megismerhettem őket személyesen is, már sok jót hallottam róluk. Sajnos, a kisebbik fiúkkal nem tudtam találkozni, mert ő már reggel elindult a keresztaljával, gyalog a hegyeken át Csíksomlyóra. Azt hiszem, az az igazi zarándoklat, nem a miénk. Az erdőn át 30km-t tesznek meg, mire odaérnek, reggel 5kor indultak Zetelakáról, szentmisével indították őket útnak. Templomokban vannak elszállásolva, szombaton f1kor – ottani idő szerint – volt a szentmise a nyeregben, majd búcsúi bálon vettek részt, virrasztottak, megnézték a napfelkeltét és vasárnap reggel indultak vissza, gyalog. Vasárnap délután-estére várták őket, majd szentmisével zárult a zarándoklat. Keresztalja: Régi hagyomány szerint a székek népe, az egyes egyházközségek keresztaljai Csíksomlyóig gyalog teszik meg az utat. A távolabbi vidékek búcsúsai, a Szék útján szerveződnek a keresztaljakba. A búcsús csoportok alapos előkészületek után indulnak útnak. Lelkipásztoruk vezetésével otthon kijelölik a zászlóvivőket, a csengetős fiatalokat, az előimádkozó- és énekvezető híveket, valamint azokat, akik a keresztalja helyiségjelző tábláját viszik. A keresztaljakat a kegytemplom előtt fogadják, és csak azután indulhatnak a nyeregbe. A gyergyófalvi keresztalja történelmi öröksége, h vezeti a búcsúsok menetét.
Miközben írom a sorokat, visszagondolok és szabályosan, futkos a hideg a testemen.
Zetelaka a Központi-Hargita-hegység nyugati lábánál, 520-600m magasságban elterülő székely nagy község.
A havasalji nagy település ma Hargita megye egyik nagyközsége. Északon Gyergyóújfalu és Székelyvarság, keleten Csíkvándfalva, Kápolnásfalu, délen Fenyéd és nyugaton Oroszhegy község határolja. A falu belterületén ömlik a Nagy-Küküllőbe a nyugati határrészből eredő Székespatakba. A központtól 6 km-re fekvő zeteváraljai víztározó a falu nevét országszerte ismertté tette a fantasztikus zetelaki Gát-tó. A község eredete a mostani helységtől északabbra a 6 km-re található Deség dombon állott vár és az ott elhaladó római úthoz fűződik. A vár pusztulása a legenda szerint Isten büntetése. Zete – a várúr – nem akarta elfogadni a keresztény vallást, sőt pogány módon káromolta Istent. Ezért a Fennvaló sújtó keze eltörölte a várát és büszke pogány urát két lányával együtt. A vár pusztulása egybeesik a keresztény vallás elterjedésének idején a székelyföldi várak uraival dúló csatákkal. A község első neve Cseleháza volt és mai telephelytől északabbra feküdt, melyet a tatárok felégettek. Lakói, ősi templomukat, még Cseleházán felépítették.
Csíksomlyói búcsú 2005.05.12-16
1.nap
Szó szerint a kora reggeli órákban indultunk, hajnali 4 órakor, Móvárról. Útközben még felvettük a szervezőt és jó néhány útitársunkat a Szigetközben (Kisbajcs, Nagybajcs, Bácsa). Ez így jó is volt, mert még arra, úgysem jártunk. Az utolsó egy pár útitársunk Győrben az állomáson szállt fel.
A határ átlépése után – ami gyorsan ment – Nagyváradot tekintettük meg.
A Partium nagyjából a mai magyar-román határ és a történelmi Erdély (Királyhágó) között észak-déli irányban elnyúló terület. Ezek az egykori kelet-magyarországi megyék azért kapták a Partium, azaz a Részek elnevezést, mert ezeket a területeket az erdélyi fejedelmek, mint Erdélyhez kapcsolt magyarországi „részeket” birtokolták a 16. és 17. században. A Partium hagyományosan magába foglalta a mai Máramaros, Szilágy, Bihar és Arad megyék területét, de Bethlen Gábor és I. Rákóczi György idején az egész Tiszántúl, sőt még bizonyos észak-magyarországi területek is ide tartoztak. A török kiűzése és Erdélynek a Habsburg Birodalomba történő beilleszkedése után a Partiumhoz tartozó területeket csak részben csatolták vissza Magyarországhoz, a terület másik részének Erdéllyel közös kormányzása egészen 1867-ig, Erdély és Magyarország egyesüléséig folytatódott.
A Partium északi, határ menti részén él a Székelyföld után a legtöbb magyar egy tömbben. A vidék központja és egyben legszebb látnivalója Nagyvárad, a Partium szecessziós hangulatú fővárosa.
Nagyváradtól hagyományosan elválaszthatatlan a csodatevő Szent László király kultusza. A legenda szerint a király holttestét – kérése ellenére – nem Nagyváradon, hanem Székesfehérváron kívánták örök nyugalomra helyezni, ám a király földi maradványait szállító szekér csodálatos módon magától indult meg Várad felé. A Váradon eltemetett, később szentté avatott király sírja a középkor évszázadaiban európai jelentőségű zarándokhellyé vált, a síremléket számos uralkodó kereste fel.
Püspöki Székesegyház és környéke
Az 1780-ban elkészült római Püspöki Székesegyház a legnagyobb és sokak szerint a legszebb barokk templom Romániában. Építésének vezetésében Franz Anton Hillebrandt is részt vett, aki az akkori Magyarországon valamennyi nagy állami építkezés irányítója volt.
A monumentális méretű székesegyház belső díszítése különlegesen gazdag. A főbejárattól jobbra, a falon Szent László domborműbe foglalt csatabárdja lóg, amely állítólag egyenesen a király sírjából való, és az egyik legenda szerint Szent László ezzel fakasztott vizet a sziklából. A székesegyház oldalsó bejáratának előterében két nagy hatású reneszánsz püspök, Thurzó Zsigmond és a firenzei Andrea Scolari sírköve van kiállítva. A templom galériájában egyházművészeti kiállítás látható, amelyet elsősorban a díszes Szent László-herma (mellszobor alakú ereklyetartó) miatt érdemes megnézni. A 19. szd végén készült ereklyetartóban Szent László koponyacsontjának egy darabját őrzik, amelyet a híres győri hermában őrzött koponyacsontból pattintottak le.
A székesegyház főbejárata előtt álló Szent László-bronzszobor (1893) eredetileg a Szent László téren volt felállítva, és 1921-ben került mostani helyére. A közeli parkban található a másik bronzszobor, a jótékony adományairól híres Szaniszló Ferenc váradi püspököt ábrázolja.
A szintén Hillebrandt tervei alapján, a bécsi Belvedere-palota mintájára épült egykori Püspöki Palotában (1770) ma a Körösvidéki Múzeum működik. A földszinten Románia történelméről szóló kiállítás látható, az első emeleten lévő képtárban pedig főleg 17-19 századi európai, illetve századeleji román és magyar festők művei vannak kiállítva (Thorma, Rippl-Rónay, Koszta stb). A második emeleten gazdag kiállítás látható a Körös-vidéki román és magyar népművészet emlékeiből és természettudományi látnivalókból.
A Püspöki Palotával szemben, az út túloldalán található az árkádos Kanonok-sor (1776), ahol az egykori káptalan (egyházi tanácsadó testület) magasabb rangú papjai laktak. A Kanonok-sor a közelmúltban került vissza a katolikus egyház tulajdonába, és jelenleg egyebek mellett a katolikus plébániának, egy diákszállásnak, vmint kulturális intézményeknek ad otthont.
Nagyvárad - a Sebes-Körös, a Szent László-templom és a Városháza
Magyarlóna felé indultunk tovább, tranzitszállásunkra, ahol családoknál voltunk elszállásolva. Finom volt, a vacsora, reggeli. Útközben Erdély újabb részegységéhez érkeztünk az Erdélyi – medencéhez.
Északról, délről és keletről a Kárpátok karéja által, nyugatról pedig az Erdélyi – szigethegység által körülzárt terület. A medencét és a hegyvidéki peremvidéket nevezik földrajzi és történelmi értelemben Erdélynek. Jóllehet az I. világháború óta Erdély alatt többnyire a teljes, Magyarországtól Romániához csatolt területet értik, beleértve a Partiumot, Máramarost és a Bánság keleti részét is.
Az Erdélyi-medence kapuja nyugati irányból az Erdélyi – szigethegységet északról megkerülő Király-hágó, ahonnan – miután felkapaszkodunk a kanyargós autóúton – elénk tárul az Erdélyi – medence dombos vidéke. A Király – hágóról nyíló kilátás, az első pillantás a történelmi Erdélyre mégis mély benyomást gyakorol mindenkire, akár először, akár sokadszor utazik erre.
A Király-hágó az önálló Erdélyi Fejedelemség megalakulásától az 1867-es kiegyezéssel megvalósuló egyesülésig Magyarország és Erdély határa volt.
A hágón túl néhány kilométerre fekszik Csucsa. A falu végében található Boncza-kastélyt 20. szd elején építette Boncza Miklós, Ady Endre apósa. Ady feleségével, Csinszkával az I. világháború alatt a ma itt álló kastély melletti fehér színű épületben lakott. Octavian Goga költő és politikus, a román királyi csapatokkal érkezett Csucsára. 1920-ban megvásárolta az épületet Ady özvegyétől.
2.nap
Reggeli után városnézés Kolozsvárott.
Kolozsvár a magyar történelem és művészettörténet emlékei miatt kihagyhatatlan állomása minden erdélyi utazásnak. Mátyás király szülőházától az erdélyi kultúra legnagyobb alakjainak nyughelyéül szolgáló Házsongárdi temetőig lépten-nyomon a könyvekből jól ismert nevek bukkannak elő, és egész várost a múlt és az időtlenség hangulata lengi be. Továbbra is egy jó hangulatú város, legfőképpen a nagy múltú Babes-Bolyai Tudományegyetem által idevonzott rengeteg egyetemistának köszönhetően, akiknek a kedvéért az utóbbi időben sok nyüzsgő kávézó és söröző nyílt.
Kolozsvár helyén már az ókorban római erődítmény állt Napoca néven. A 13. században a magyar királyok német telepeseket hívtak be, akik benépesítették a várost, majd a 15. szdra szinte vmennyien elmagyarosodtak. A város a középkor óta Erdély egyik kulturális központja.
A Fő tér és az Óvár – a Fő tér közepén elhelyezkedő 14. századi Szent Mihály templom emelkedett gótikus stílusával az egész tér hangulatát meghatározza. Báthori Gábort, majd Bethlen Gábort is itt választották erdélyi fejedelemmé.
A főbejárat fölött Zsigmond király országainak címerei illetve egy szent Mihály arkangyalt ábrázoló dombormű látható. A templom legszebb műemlékei a gazdagon díszített barokk szószék és az oltárról balra látható életszerű domborművekkel díszített reneszánsz sekrestyekapu. Azt ajtókeret közepéről az építtető plébános dundi angyalkákkal körülvett, markáns arca mosolyog a látogatókra.
A templom mellett áll Kolozsvár jelképe Fadrusz János legnagyszerűbbnek tartott alkotása Mátyás király lovas szobra, amely az 1896-os párizsi világkiállításon nagydíjat nyert. A historizáló bronzszobor hatalmas, tekintélyes királynak és hadvezérnek ábrázolja Mátyást, akit lelkes, elszánt emberei vesznek körül (a később kialakult hagyomány szerint a királyt körülvevő alakok Magyar Balázs hadvezér, Kinizsi Pál temesi bán, Szapolyai János nádor és Báthori István erdélyi vajda)
Ha a Fő térről az Óvár felé indulunk el, az első látnivaló Mátyás király szülőháza. Ebben a gótikus épületben szállt meg kolozsvári útjai során Mátyás édesanyja Szilágyi Erzsébet, és itt szülte meg fiát 1443 február 23-án (az épületet, amely történelmi jelentősége miatt maradhatott fenn az elmúlt évszázadok során, Kós Károly restaurálta a 40-es években.). Az eseményt két emléktábla is megörökíti. A magyar nyelvű tábla Ferenc József adományából készült, míg a másik román és angol nyelven arra hívja fel az erre járók figyelmét, hogy az ebben a házban született román Corvin Mátyáskésőbb a legnagyobb magyar király lett.
A Mátyás házzal szemben, az úgynevezett Szarvas-házban működött Heltai Gáspár 1550-ben alapított nyomdája és néhány évvel később itt született Bocskai István erdélyi fejedelem, amiről emléktábla is tanúskodik. Itt kezdte meg működését a Sapienta Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári részlege.
A Farkas utca és környéke
Az Alpár Ignác által tervezett, jelenleg román-magyar tagozatú Babes-Bolyai Tudományegyetem, amely egykor Ferenc József nevét viselte.
Az utca végén található egyszerű, mégis impozáns, gótikus stílusú templom, a Farkas utcai református templom, dél-kelet Európa legnagyobb egyhajós csarnoktemploma. Különösen szépek a templom faragott padjai, a gazdagon díszített szószék és a 17-20.századból származó halotti címerek. A szentélyek végében 1942-ben helyezték el I. és II. Apafi Mihály erdélyi fejedelmek és feleségeik (Bornemissza Anna és Bethlen Kata) földi maradványait (az emléktáblát Kós Károly tervezte).
A templom előtti kis téren állították fel 1904-ben a Kolozsvári Márton és György által 1373-ban készített és jelenleg a prágai várban látható Szent György lovas szobor másolatát.
A központtól távolabb
A Farkas utca közelében található Kolozsvár legendás temetője, a Házsongárdi temető. Az 15858-ben megnyitott sírkert állítólag Európa első köztemetője volt. Itt több helyen koszorút helyeztünk el: Apáczai Csere János, Dsida Jenő, Kós Károly sírjánál.
Az esti órákban megérkeztünk Szentegyházára, ami 3 napig jelentette a szállásunkat. Kolozsvártól az utunk áthaladt, több nevezetes helyen, ezek a következők voltak:
Az első ilyen terület Kalotaszeg.
A Kalotaszegen átutazó turista számára legfőbb látnivalót a jellegzetes kalotaszegi templomok jelentik. A fehérre meszelt, gyakran faerkéllyel és 4 fiatoronnyal díszített tornyú templomok több magyar építészt, köztük Kós Károlyt is megihlették. A templomok legtöbbje a 13.szdban épül román stílusban, majd később gótikus elemekkel egészültek ki. A templomokat a gyakori török és tatár betörések miatt erődszerűen építették át, és kívülről több helyen kőfallal vették körül. A jellegzetes kazettás mennyezetet, a padokat, ill. a karzat mellvédjét a 18. szd. folyamán népi reneszánsz motívumokkal díszítették. A kalotaszegi templomok közül szépségével kiemelkedik a magyarvalkói, a magyarmonostori, a kőrösfői és a kiskapusi templom. A templomok mellett Kalotaszeg másik nevezetessége a kalotaszegi népviselet. Az erdélyi magyar néprajzi vidékek között talán ez az egyetlen olyan összefüggő terület, ahol még valóban lehet élő népviseletet látni.
Áthaladtunk Bánffyhunyadon, ahol láthattuk az iszonyatosan ronda, csicsás „cigány-palotákat” Erről egyelőre nem tudok képet mutatni.
Erdély legtávolabbi részén, a Székelyföldön egységes tömbben mintegy hétszázezer székely él. A legtöbb magyarországi turista számára különleges élmény, amikor a magyar határtól 300 km-re egyszer csak olyan érzése támad, mintha ismét Magyarországon vagy legalábbis egy másik Magyarországon járna. Mindenki magyarul beszél, az utcáknak magyar nevei vannak, az emberek a magyarországi tévét nézik, a kocsmákban pedig magyar slágerek szólnak a rádióból.
A falvakban, de még a városokban is nagyon kedvesen fogadják a mo-i látogatókat, és azonnal megvendégelik a távolról érkezett „testvért”. Ilyenkor előkerül egy üveg házi pálinka, egy kis kürtöskalács, és nem illik, de nem is igazán érdemes kitérni a vendéglátás elől, hiszen ezek a személyes találkozások jelentik a székelyföldi utazás egyik, sőt sokak számára legnagyobb élményt. A beszélgetések során hamar kiderül, hogy a székelyek ugyanazt a nyelvet beszélik, mint a többi magyar, de azért mégsem egészen. Az ízes tájszólás mellett a híresen furfangos székel észjárás is megnyilvánul egy-egy csalafinta megfogalmazásban.
A székely művészetben a mai napig kimutatható az ősi vallások motívumainak továbbélése, de egyedülállók a számos helyen megtalált rovásírásos emlékek is.
A középkorban Székelyföld területe nem tartozott a magyarországi vármegyerendszerhez, hanem saját közigazgatási egységekre, ún. székekre osztották. Hagyományosan a székely székek Marosszék, Udvarhelyszék, Csíkszék és Háromszék.
A székely székelyek 1874-ig álltak fenn, ekkor területüket beolvasztották az egységes magyar vármegyerendszerbe.
Székelyföld területéről évszázadokon keresztül folyt a székelyek elvándorlása. A székelységből kiszakadt népcsoportokat csángóknak nevezik, merthogy a szülőföldjükről „elcsángáltak”. A főbb csángó népcsoportok a Csík keleti részén, a Tatros folyó völgyében élő gyimesi csángók, a Brassó környékén élő barcasági csángók (köztük a hétfalusi csángók – ott volt a szállásunk tavalyi utazásunk alkalmával) és végül a legismertebbek és számbelileg is legjelentősebbek, a moldvai csángók. A Kárpátokon túl élő moldvai csángók már évszázadok óta a magyar állam területén kívül élnek, ezért nyelvileg és kulturálisan nem követték a magyarországi fejlődés irányát. A velük való találkozás – a moldvai csángók kedvessége és melegsége mellett –azért is izgalmas, mert egy valódi időutazást jelent a magyar nyelv és kultúra titokzatos múltjába.
Utunk továbbhaladtával szállóhelyünk előtt még érintettük Máréfalvát, ami Székelyudvarhely és Csíkszereda közötti országúton fekszik, a székelykapuk rajongóinak nem szabad kihagyni ezt a települést útitervükből. Igazi, galambdúcos székelykapukból valószínűleg ebben a faluban látható a leggazdagabb gyűjtemény egész Székelyföldön, számos közülük védett műemlék. A kapuk közül 14 a 19. szd.-ban készült, a legrégebbi 1858-ból való, de az elmúlt húsz évben is több mint 30 új faragott kapu készült.
Majd elérkeztünk szálláshelyünkre, Szentegyházára, ahol 3 éjszakát töltöttünk. A buszról leszállva népviseletbe öltözött kislányok fogadtak minket kürtöskaláccsal. Ezután elfogyasztottuk a közös vacsoránkat és elfoglaltuk a szállásunkat.
Szentegyháza igazi kultúrközpont, a környék zenei és népművészeti életének egyik megtartó ereje. A faluban évtizedek óta működik a messze földön híres Gyermek Filharmónia, amelynek kórusában és szimfonikus zenekarában a falu és a környék gyermekei szerepelnek, óriási sikerrel.
3.nap
A közös reggeli után elindultunk Csíkszereda, Csíksomlyó felé, egész napos zarándokprogram szentmisével. 2 jó barátom is érkezett a pünkösdi búcsúra, tudtuk azt, hogy ugyanott lesz a szállásunk, ugyanoda tartunk, de hogy hol fogunk találkozni, és egyáltalán fogunk-e találkozni, azt nem tudtunk. Mielőtt felmentünk a Somlyóra, a szükséges egészségügyi dolgokat elláttuk, és akkor pillantottuk meg az egyiküket. Hihetetlen érzés volt, hogy ilyen távol kis hazánktól tudunk találkozni. Rövid üdvözlés után, mindenki sietett tovább. A másikukkal szintén aznap, de a vacsoránál találkoztunk. Anyu kérdezte is, hogy a másik asztalnál lévő kártyán véletlenül, nem Robi apósának a neve van. Megmondom az őszintét, nem voltam benne biztos. Mi már neki láttunk a vacsorának, mikor jött a másik csoport, és szintén anyu észlelte Robit. Megörültünk egymásnak és megbeszéltük, hogy az esti Filharmonikus koncerten találkozunk. Természetesen itt sem pontosítottunk. A koncerten videóztam, sikerült egy távolabb eső teraszról felvételt készítenem, mikor megpillantottam Robiékat, gondoltam, követem őket a kamerával, hogy ha megtalálják Szabinát, akkor én is oda tudok menni hozzájuk. Ők előbb engem találtak meg, így együtt kerestük meg Szabinát, sikerült is, még most is kiráz a hideg a találkozástól, annyira örültünk egymásnak. Kissé szét vagyunk szórva az országban, Robi Hódmezővásárhelyre nősült, Szabina Budapesten él és dolgozik, én jelenleg itthon vagyok (Jánossomorján). Készült hármunkról fotó, remélem jó lesz, mivel még a gépembe van, elmentünk a Szép Asszony Fogadóba, iszogattunk – természetesen a helyi specialitást, áfonya likőrt, de lehet, hogy pálinka volt – beszélgettünk éjszakába nyúlóan.
Most egy kicsit bővebben írok Csíksomlyóról. Csíkszeredáról majd később, mert oda a következő nap mentünk.
Csendes kis falucska Erdélyben; a Székelyföldön, a KisSomlyó-hegy lábánál:
Csíksomlyó.
A Székelyföld és a székely nép történetében mégis óriási jelentőségű volt mindig, és ma is az.
A kegyhely eredete belevész a korai középkor történetébe. Annyi bizonyos, hogy IV. Jenő pápa 1444. február 2-án teljes búcsút engedélyezett mindazoknak, akik a ferences atyák Csíksomlyói Mária templomának építkezésében segítenek. Tehát maga az ősi Mária-tisztelet és a hatalmas méretű kegyszobor még régebbi időből való. Tény, hogy Csík, Háromszék, Udvarhely és Marostorda vármegyék vidéke rendszeresen tiszteleg, ősidők óta a Csíksomlyói Boldogasszony előtt, de rajtuk kívül – amíg lehetett – egész Magyarországról jöttek zarándokok a kegyhelyre. Nagyvárad és Kolozsvár meg a többi ősi szép magyar erdélyi város mindig képviseltette magát a somlyói búcsúkon. Most is.
A 17. és 18. szdban a törökök és a tatárok igen sokszor betörtek a csíki falvakba, és a kolostort három ízben is földúlták, fölégették. Így 1661-ben és 16947-ben. A kegyszobor minden esetben szinte csodálatos módon menekült meg.
A Csíksomlyói kegyhely pályafutását a Szűzanya közbenjárására véghez vitt csodák teszik természetfölöttivé. E csodákat 1799. július 17-én Kollonita László erdélyi püspök vizsgálóbizottsága alaposan felülbírálta, majd 1798-ban a „kegyszobrot csodákkal ékesnek hirdette ki”. Megjegyzendő, hogy a János Zsigmond fejedelme által erőszakosan terjesztett unitárius vallás átvétele ellen elsősorban a Csíksomlyói Szűzanya iránti ragaszkodás erejével tiltakoztak a székelyek. És ezért megmaradtak máig őseik katolikus hitében. Joggal mondhatjuk tehát, hogy ami a lengyeleknek Czestochowa, a magyaroknak Máriapócs és Verebély, az a székelyeknek Csíksomlyó.
A jelenlegi kéttornyú templom 1802-ben épült, a kegyoltár pedig 1848-ban. A kegyszobor maga 2,26 méter magasságú. 1916. augusztus 29-én a kegyszobrot Székelyudvarhelyre menekítették, majd innen Kolozsvárra, ahol a Havas Boldogasszony templomában kapott szállást. 1920 pünkösdjén azonban újból „hazatérhetett” és elfoglalhatta trónusát a csíksomlyói kegytemplomban. Tudjuk, hogy ezután is minden viszontagságokon keresztül oltalma és menedéke marad „szegény székely népének”.
A vacsora után a gyerekfili pünkösdi gálahangversenyén vettünk részt, ahogy fentebb írtam is. A hangverseny programja a következő volt: 1. Egressy B.: Szózat, 2. J.S:Bach: Parasztkantáta (részlet), 3. Boldogasszony Anyánk, 4. Egyházi kánon: Ne aggodalmaskodjál, 5. Huszárnóta: Jól van dolga a mostani…, 6. Kurucz dalok: Hej, Rákóczi, Bercsényi…, 7. Kurucz sirató: Nagymajtényi síkon, 8. J. Strauss: Kovács polka, 9.C.Arion: Moara, 10. Kalotaszegi népdal: Udvaromon aranyvályú, 11. Tiroli nóta: Bier her!, 12. Török harci ének: Pilevne marsi, 13. Klapka induló, 14. Búcsúzó: Haza is kéne már…, a magyar és székely himnusz. Vezényelt Haáz Sándor.
A Gyermekfilharmónia 1982-ben alakult a Mártonffi János általános iskola tehetséges diákjaiból. Jelenleg iskolákból is (Kápolnásfalu, Szentkeresztbánya) járnak a próbákra. A 150 tagú együttest 110 énekes és 40 főnyi félszimfónikus zenekar alkotja. A diákok a helyi Tanulók háza zenekörein sajátították el a hangszerkezelés tudományát, egyikük sem zeneiskolás.
1991-ben megalakult a Gyermekfilharmónia Alapítvány, elkészült a Múzeum Szálló, mely anyagi hátteret biztosít az együttes rendszeres kiszállásaihoz, valamint a helyi újság megjelenéséhez. A Gyermekfilharmónia az évek során rendszeresen szerepelt Erdély kis- és nagyvárosaiban. ’90 óta minden nyáron külföldi vendégszereplésre utazik, december derekán pedig gyertyafényes karácsonyi hangversennyel örvendezteti meg hallgatóságát. Ez év áprilisában az együttes első ízben lépte át Románia déli határát, Törökországban koncertezett. További információkat a www.fili.ro oldalon lehet olvasni.
A programban meg volt hirdetve, hogy kellő számú jelentkező esetén szerveznek buszjáratot az éjszakai virrasztásra Csíksomlyóra. Nem sok hiányzott, hogy rá vegyenek, de aztán jobban belegondoltam a dolgokban és inkább elvetettem ezt az ötletet. Mivel, vacsora után meghallgattuk volna a gyerekfilit, utána átvittek volna minket Csíksomlyóra ha, jól tudom a kersztútat kellett volna megjárni – elég meredek emelkedőn – majd virrasztás napfelkeltéig, minimális jelentkező miatt a busz, majd csak fél 10 kor vett volna fel minket Csíkszeredán a misén, és persze részvétel a 4. nap forgatagában.
4.nap
Reggeli után Csíkszeredára mentünk, ahol a Makowecz templomban vettünk részt a szentmisén.
Erről az úti könyvben nem találtam semmi leírást, mivel a könyv még előtte írodott, hogy a templom elkészült volna. A neten rákerestem és következő leírást találtam:
Templomot, s ne csak csűrt!
„Csak egyetlenegy tiszta magyar csíkot varrt az ország szegélyébe a Gondviselés, aranyos, paszomántos csíkot, s ezt a csíkot ma is Csík-nak hívják. Ez a Csík egy foszlány Attila népéből, egy csík a régi Hunnia palástjából, mely leszakadt, mikor a palást szétszakadt, s ott akadt fönn a Hargita szirtjein, a csendes erdőségekben, a havasok gerincein, s azóta is ott van”. Így indította Prohászka Ottokár 1902-ben, Tusnád-fürdőről szóló prózai himnuszát, amikor megihlette Isten kegyelme.
Ebben a Csíkban, a Csíksomlyói Szűzanya kegyhelye és a Hargita között elterülő Csíkszeredában új templomot szenteltek 2003. októberében.
A műemlékké nyilvánított barokk templomot, a Szent Kereszt felmagasztalására 1751 és 1758 között építették. Csíkszereda városának, Csíkszék vásáros helyének megfelelt akkor ez a templom. A 19. század végén vármegye székhely lett és ettől kezdve fejlődésnek indult. A 20. század elején már új templom tervét készítették el, sőt az építéshez szükséges anyagi alapot 1914-re össze is adták. A munkálatok elkezdése előtt kitört, a magyarság életét legsúlyosabban érintő világháború, és minden elveszett. 1916-ban a betörő román hadsereg a plébániát, harangozói és kántori lakot leégette. Erdély elcsatolás után nemcsak a szegénység, hanem az erőszakos asszimiláció is fojtogatta a kis város magyar lakosságát. Csak 1929-ben tudták elkezdeni a plébánia építését. Hamar bekövetkezett a második világégés. Nyomában megjelent a halál, szegénység, és ezt követte az idegen uralom meg a kommunizmus.
Templomépítésről ezután is szó esett, de a román diktatúra hallani sem akart. Minden kezdeményezést elutasított. Sőt, a pártapparátus 1981-ben a templom melletti kertet önhatalmúlag el akarta venni, hogy utcát nyisson, ezáltal a templomot úgy hálózzák úttal körbe, hogy a hívek nehezen tudják megközelíteni. A párt terveiről értesült a helyi főesperes-plébános és nyomban egy deszka csűrt állíttatott fel. Mivel a bérmálás közeledett, amit csak a templom melletti kertben, a szabadban lehetett megtartani, ez indokolta a később deszkatemplom néven elhíresült építmény létét. Ötezernél több hívő vett részt a bérmálási szentmisén. Ezután a hatóság letett a terület elvételéről. Ez a deszkatemplom a hitélet ápolásának és kibontakozásának volt a helyszíne. A nyár hevében és a tél zordságában, még mínusz 32 fokos hidegben is, a csíkszeredai hívek keresztény és magyar helytállásukról tettek tanúságot. Ezt a templomot folyó év július elején az átrendezés miatt tovább költöztették a Szécseny nevű dűlőbe, a Hargita lábához. Szeptember 6-án Árpádházi Szent Kinga tiszteletére szentelte fel, Tamás József püspök.
A Millenniumi-templom megálmodója 2000 augusztusában oda került plébános, Darvas-Kozma József, aki 2001 januárjában felkereste a világhírű magyar építészt Makovecz Imrét, aki a tervezést díjmentve elvállalta. Az építőművész tanítványát, Bogos Ernő csíkszeredai építészt kérte meg a részletes terv kidolgozására. A terv Millenniumi-templom néven vált közismertté. Alapkövét 2001. aug. 4-én tették le a Magyar Millennium bezárása előtt. Az építést szeptember végén kezdték el. Két év után már szentelhetik ezt az „építészeti magyar-magzatot”. Erdélyben ez az ötödik templom, amely Makovecz tervei alapján épül és ez az első, amelynek szentelésére máris sor kerül. A kéttornyú centrális templom a magyarság múltját és jövőjét ötvözi. A tornyok előtt kapubejáratok vannak, fölöttük 5-5 kereszt hirdeti a keresztény magyarság tíz évszázadát. A kapu motívum a szentírásból és a helyi hagyományból való: „Tárjatok kaput, hadd vonuljon be az igaz nép, amely őrzi a hűséget. Szíve állhatatos, és megőrzi a békét, hiszen tebenned remél” (Iz 26,2). Az Úr üzenete találó a csíki székelyekre, akik nagy kincset őriznek: Szent István hitét, Szent István földjének szeretetét és hűségesek azokhoz az eszményekhez, amelyeket a Szent király tűzött a magyar nép egére. A sátortető közepe üveg kupola. Ott esik be a Nap fénye, és jelzi, hogy az Ige testté lett és közöttünk lakozik. Ezért van az oltár a templom közepén. Valahányszor Krisztus áldozatában részt vesznek a hívek, ezt vallják: halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz. A szárnyas tabernákulum méhkaptárra emlékeztet. Az áldozatos Szeretet szentségi jelenlétére utal. Mögötte bimbós oszlopon a Feltámadt szobra áll.
A kupola négy sarkán vörösrézből készült Szent Mihály, Gábor, Rafael és Uriel főangyalok szobra van: „Dicsérjétek az Urat a mennyből, dicsérjétek a magasságban! Dicsérjétek, ti, angyalai mind, dicsérjétek, összes mennyei karok! Dicsérje őt a nap és a hold is, dicsérje őt minden fényes csillag! (148. zsoltár). Nap, hold, csillag motívum a székelyek címerében is van, és üzeni: székelyek, ti is dicsérjétek az Urat! A templom tető megjeleníti Urunk ígéretét: „Bizony, bizony mondom nektek: Látni fogjátok, hogy megnyílik az ég és az Isten angyalai föl- s leszállnak az Emberfia fölött” (Jn 1,51). Az angyalok keze védőn tárul ki a templom fölé, jelezve, hogy Isten minden kegyelmet megadott nekünk. A kegyelmi idő itt van, és tőlünk függ annak felhasználása. Az angyal szobrokat. Nagy Ödön helyi szobrász készítette.
A templom fontos része a galéria és az alagsor. Az alagsor közepén a Fatimában készült Magyarok Nagyasszonya szobor áll. Tőle balra Boldog P. Rupert Mayer kápolna található. Ennek szentélyét, Márton Árpád helyi festőművész három freskója díszíti. A baloldali freskón az első magyar szent családot látjuk. Házasságukkal népünk nyugati kapcsolata végleg megpecsételődött. E nyugati kapcsolatra utal a Boldog Rupert Mayer (1876 – 1945) kompozíció. A harmadik képen istenszolgája Márton Áron, az „emberkatedrális” látható. Kiállásával segített minket, hogy a bolsevizmus karmaiban is hűek maradhassunk Rómához, Európához. A templomhajó falán két 18. századi szobortorzót helyeztünk el. Mindkettő 1944. szeptemberében „sebesült” meg. Baloldalt a félig elégett Ajnád-i Krisztus, jobb oldalt Nepomuki szent János szobor látható, amely a Szent Kereszt templomban volt.
A templomszenteléssel valóra vált egy évszázados álom, és testet öltött egy szent törekvés. E templom minden részében székely népünk sok szenvedése és küzdelme összefogássá és békés életté magasztosult.
A Millenniumi-templomot 2003. október 18-án Dr. Jakubinyi György érsek és Tamás József püspök, szentelte fel Nagyboldogasszony és a magyar szentek tiszteletére.
Másnap 9 órakor az Erdélyi Vitézi Rend megtartotta vitézavató ünnepségét, amelyet v. torboszlói Bereczky Árpád törzskapitány és v. Hunyadi László m. főkapitány vezetett.
A szentmise után, Parajd felé vettük utunkat. A Sóvidék hatalmas sóhegyeivel évszázadok óta az erdélyi sóbányászat központja. A parajdi bányában jelenleg is folyik a sókitermelés, napi mintegy 600 tonna sót hoznak a felszínre. A bánya mélyébe rozoga autóbusz szállítja a látogatókat. A holdbéli tájra emlékeztető sóbányát kúraszerűen is látogatják az asztmások és más légúti betegségekben szenvedők. 1993 óta a sóbánya mélyében épült kápolnában ökumenikus istentiszteleteket és koncerteket is tartanak.
Következő állomásunk Korond, ahol a bevásárlást ejtettük meg. Vettünk finom házi áfonya pálinkát, áfonya likőrt, cserepeket, gyapjú zoknit, tapló gombából készült dobozkát, és apró ajándékot az itthon maradottaknak; juhsajtot és mivel épp utazásunk előtt olvastam Wass Albert – Funtinelli boszorkány c. könyvét, kíváncsi voltam az orda ízére. Már-már letettem, hogy valaha meg is ízlelem, már a buszon ültünk indulásra készen, mikor egy – szervező és a buszsofőr számára - ismerős egyén érdeklődött, hogy kell-e vkinek friss juhsajt és orda. Természetesen lecsaptam rá, finom, kissé édeskés íze van.
Korond Székelyföld legjelentősebb fazekas központja. A korondi kerámia jellegzetes színeiről és motívumairól ismert. A hagyományos korondi színvilág a fehér alapon zöld, sárga és barna színek, bár az utóbbi időben szász hatásra elterjedt a fehér alapon kék minta is. Jellegzetes motívum az indaleveleken álldogáló madárka és a díszes virágformák.
Az egész falu egy végtelennek tűnő kirakodóvásár, ahol a korondi kerámián kívül Székelyföld többi részéről származó népművészeti tárgyakat (faragott fatárgyakat, fonott kosarakat, gyapjútakarókat, pulóvereket stb.) is árulnak.
Farkaslakán Tamási Áron szülőfalujában, sírjánál koszorúztunk. Tamási Áron életének nagy részét Budapesten töltötte, de – bár ezt kevesen tudják – három évet dolgozott banktisztviselőként New Yorkban is. Ennek ellenére élete végéig a székelyek életét, szellemiségét és szokásait érezte igazán magáénak és műveiben rendkívül szépen és átélhetően írt róluk. Szülőföldjéhez való ragaszkodásának legszebb kifejezése maga az Ábel-trilógia, amelynek híres mondatát szinte mindenki ismeri: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”
A falu közepén, a Tamási Áron szülőházában berendezett kiállításon az író életének felidézésében néhány bútordarab, fénykép és személyes tárgy segít. A központtól távolabb, az országút mellett áll Tamási emlékműve, Szervátiusz Jenő és Tibor alkotása, mögötte pedig az író sírját találjuk. Az emlékművön az író műveinek néhány alakját, valamint a székely népi élet, székely balladák jeleneteit láthatjuk.
Szejkefürdő – itt már nagyon fáradt volt a társaság, ide már nem jött fel mindenki, pedig érdemes lett volna, mert nagyon szép a sok székelykapu egymás után sorjában.
Szejkefürdőn ásványvizes strand és kénes kádfürdő működik, sőt a közelben ásványvízforrás is van. A fürdőhely mégis inkább arról nevezetes, hogy itt van a „legnagyobb székely” Orbán Balázs síremléke.
A bárói családból származó Orbán Balázs hat év alatt egész Székelyföldet beutazta szekéren, és elkészítette a Székelyföld leírása c. művét, amely mindmáig a legjelentősebb útleírás Székelyföldről. Utazásai során hatalmas. Többkilós fényképezőgépet is vitt magával, amely akkoriban hihetetlen újdonságnak számított. Orbán fiatal korában hat évet élt Angliában, és nagyobb utazásokat tett a Közel-Keleten és Egyiptomban is. A Székelyföld szerelmesének és támogatójának emléke előtti tisztelgésül az elmúlt több száz évben tizenkét különböző stílusú faragott székelykaput állítottak a dombtetőn lévő sír elé.
Fáradtan, de sok-sok élménnyel teli érkeztünk meg szálláshelyünkre. Vacsora után még volt a Múzeum szállóban egy búcsúztató, ahol a Gyermekfilisek zenéltek.
5. nap
Reggeli után hazaindulás, mindenki elbúcsúzott szállásadójától, néhol címet is cseréltek, és visszavárnak bennünket.
Mivel a negyedik napba már nem tudtuk belezsúfolni Székelyudvarhelyet, ezért most tettünk egy villámlátogatást.
Székelyudvarhely az Erdélyimedence délkeleti részén, a Nagy-Küküllõ felsõ folyása mentén fekszik. A Szarkakõ, a Nagyoldal, a Csicser és a Budvár határolja. Ez a vidék kedvezett az ember korai letelepedésének: régészeti ásatások bizonyítják, hogy a város és környéke évezredek óta folyamatosan lakott.
Vasszékely szobra
Székelyudvarhelyen az I. világháborúban elesett székelyek emlékére 2001. március 15-én leplezték le a Főtér sarkában a "Vasszékely" bronzszobrát - az 1919-ben, a román hatóságok által eltávolítottal egyezőt. Talapzata 2 oldalán a világháborúk áldozatainak névsora. A szobor felirata: Gyopárt a Hargitáról hozzatok, A székely hősök halhatatlanok.
A Főtér feletti Szent Miklós hegyet uralja a római katolikus templom. 1793-ban készült el barokk és késő klasszicista stílusban. Főoltárán 3 rendtársával, a jezsuita rend megalapítójának, Loyolai Szent Ignácnak életnagyságú szobra áll. A szomszédos Tamási Áron gimnázium eklektikus épületét a XX. század elején emelték. Az épület melletti kis parkban a névadó mellszobra áll.
Orbán Balázs szobrát tekintettük meg.
„A székelyföldre vezető főútvonalt követve, a mint az utas Segesvárt elhagyja, s aztán a gyönyörű fekvésű fehéregyházi kastélyt meghaladja, mind mélyebbre hatol a hazánkat keletről behálózó hegységek közé. Már messziről feltűnnek szemei előtt a székely havasok legszebbikének és legmagasabbikának, az ős Hargitának kéklő ormai, melyek mélázva emelik mohos trachyt-homlokzatukat a tenyészvonalon felül, ahol már csak itt-ott teng egy-egy gyalog- és futó-fenyőbokor, a vihartól féltében földre lapultan; a Hargita központi ősatyja a székelyföldet behálózó hegylánczolatoknak, melynek tetejéről a székely föld nagy része belátható.”
Szó szerint a kora reggeli órákban indultunk, hajnali 4 órakor, Móvárról. Útközben még felvettük a szervezőt és jó néhány útitársunkat a Szigetközben (Kisbajcs, Nagybajcs, Bácsa). Ez így jó is volt, mert még arra, úgysem jártunk. Az utolsó egy pár útitársunk Győrben az állomáson szállt fel.
A határ átlépése után – ami gyorsan ment – Nagyváradot tekintettük meg.
A Partium nagyjából a mai magyar-román határ és a történelmi Erdély (Királyhágó) között észak-déli irányban elnyúló terület. Ezek az egykori kelet-magyarországi megyék azért kapták a Partium, azaz a Részek elnevezést, mert ezeket a területeket az erdélyi fejedelmek, mint Erdélyhez kapcsolt magyarországi „részeket” birtokolták a 16. és 17. században. A Partium hagyományosan magába foglalta a mai Máramaros, Szilágy, Bihar és Arad megyék területét, de Bethlen Gábor és I. Rákóczi György idején az egész Tiszántúl, sőt még bizonyos észak-magyarországi területek is ide tartoztak. A török kiűzése és Erdélynek a Habsburg Birodalomba történő beilleszkedése után a Partiumhoz tartozó területeket csak részben csatolták vissza Magyarországhoz, a terület másik részének Erdéllyel közös kormányzása egészen 1867-ig, Erdély és Magyarország egyesüléséig folytatódott.
A Partium északi, határ menti részén él a Székelyföld után a legtöbb magyar egy tömbben. A vidék központja és egyben legszebb látnivalója Nagyvárad, a Partium szecessziós hangulatú fővárosa.
Nagyváradtól hagyományosan elválaszthatatlan a csodatevő Szent László király kultusza. A legenda szerint a király holttestét – kérése ellenére – nem Nagyváradon, hanem Székesfehérváron kívánták örök nyugalomra helyezni, ám a király földi maradványait szállító szekér csodálatos módon magától indult meg Várad felé. A Váradon eltemetett, később szentté avatott király sírja a középkor évszázadaiban európai jelentőségű zarándokhellyé vált, a síremléket számos uralkodó kereste fel.
Püspöki Székesegyház és környéke
Az 1780-ban elkészült római Püspöki Székesegyház a legnagyobb és sokak szerint a legszebb barokk templom Romániában. Építésének vezetésében Franz Anton Hillebrandt is részt vett, aki az akkori Magyarországon valamennyi nagy állami építkezés irányítója volt.
A monumentális méretű székesegyház belső díszítése különlegesen gazdag. A főbejárattól jobbra, a falon Szent László domborműbe foglalt csatabárdja lóg, amely állítólag egyenesen a király sírjából való, és az egyik legenda szerint Szent László ezzel fakasztott vizet a sziklából. A székesegyház oldalsó bejáratának előterében két nagy hatású reneszánsz püspök, Thurzó Zsigmond és a firenzei Andrea Scolari sírköve van kiállítva. A templom galériájában egyházművészeti kiállítás látható, amelyet elsősorban a díszes Szent László-herma (mellszobor alakú ereklyetartó) miatt érdemes megnézni. A 19. szd végén készült ereklyetartóban Szent László koponyacsontjának egy darabját őrzik, amelyet a híres győri hermában őrzött koponyacsontból pattintottak le.
A székesegyház főbejárata előtt álló Szent László-bronzszobor (1893) eredetileg a Szent László téren volt felállítva, és 1921-ben került mostani helyére. A közeli parkban található a másik bronzszobor, a jótékony adományairól híres Szaniszló Ferenc váradi püspököt ábrázolja.
A szintén Hillebrandt tervei alapján, a bécsi Belvedere-palota mintájára épült egykori Püspöki Palotában (1770) ma a Körösvidéki Múzeum működik. A földszinten Románia történelméről szóló kiállítás látható, az első emeleten lévő képtárban pedig főleg 17-19 századi európai, illetve századeleji román és magyar festők művei vannak kiállítva (Thorma, Rippl-Rónay, Koszta stb). A második emeleten gazdag kiállítás látható a Körös-vidéki román és magyar népművészet emlékeiből és természettudományi látnivalókból.
A Püspöki Palotával szemben, az út túloldalán található az árkádos Kanonok-sor (1776), ahol az egykori káptalan (egyházi tanácsadó testület) magasabb rangú papjai laktak. A Kanonok-sor a közelmúltban került vissza a katolikus egyház tulajdonába, és jelenleg egyebek mellett a katolikus plébániának, egy diákszállásnak, vmint kulturális intézményeknek ad otthont.
Nagyvárad - a Sebes-Körös, a Szent László-templom és a Városháza
Magyarlóna felé indultunk tovább, tranzitszállásunkra, ahol családoknál voltunk elszállásolva. Finom volt, a vacsora, reggeli. Útközben Erdély újabb részegységéhez érkeztünk az Erdélyi – medencéhez.
Északról, délről és keletről a Kárpátok karéja által, nyugatról pedig az Erdélyi – szigethegység által körülzárt terület. A medencét és a hegyvidéki peremvidéket nevezik földrajzi és történelmi értelemben Erdélynek. Jóllehet az I. világháború óta Erdély alatt többnyire a teljes, Magyarországtól Romániához csatolt területet értik, beleértve a Partiumot, Máramarost és a Bánság keleti részét is.
Az Erdélyi-medence kapuja nyugati irányból az Erdélyi – szigethegységet északról megkerülő Király-hágó, ahonnan – miután felkapaszkodunk a kanyargós autóúton – elénk tárul az Erdélyi – medence dombos vidéke. A Király – hágóról nyíló kilátás, az első pillantás a történelmi Erdélyre mégis mély benyomást gyakorol mindenkire, akár először, akár sokadszor utazik erre.
A Király-hágó az önálló Erdélyi Fejedelemség megalakulásától az 1867-es kiegyezéssel megvalósuló egyesülésig Magyarország és Erdély határa volt.
A hágón túl néhány kilométerre fekszik Csucsa. A falu végében található Boncza-kastélyt 20. szd elején építette Boncza Miklós, Ady Endre apósa. Ady feleségével, Csinszkával az I. világháború alatt a ma itt álló kastély melletti fehér színű épületben lakott. Octavian Goga költő és politikus, a román királyi csapatokkal érkezett Csucsára. 1920-ban megvásárolta az épületet Ady özvegyétől.
2.nap
Reggeli után városnézés Kolozsvárott.
Kolozsvár a magyar történelem és művészettörténet emlékei miatt kihagyhatatlan állomása minden erdélyi utazásnak. Mátyás király szülőházától az erdélyi kultúra legnagyobb alakjainak nyughelyéül szolgáló Házsongárdi temetőig lépten-nyomon a könyvekből jól ismert nevek bukkannak elő, és egész várost a múlt és az időtlenség hangulata lengi be. Továbbra is egy jó hangulatú város, legfőképpen a nagy múltú Babes-Bolyai Tudományegyetem által idevonzott rengeteg egyetemistának köszönhetően, akiknek a kedvéért az utóbbi időben sok nyüzsgő kávézó és söröző nyílt.
Kolozsvár helyén már az ókorban római erődítmény állt Napoca néven. A 13. században a magyar királyok német telepeseket hívtak be, akik benépesítették a várost, majd a 15. szdra szinte vmennyien elmagyarosodtak. A város a középkor óta Erdély egyik kulturális központja.
A Fő tér és az Óvár – a Fő tér közepén elhelyezkedő 14. századi Szent Mihály templom emelkedett gótikus stílusával az egész tér hangulatát meghatározza. Báthori Gábort, majd Bethlen Gábort is itt választották erdélyi fejedelemmé.
A főbejárat fölött Zsigmond király országainak címerei illetve egy szent Mihály arkangyalt ábrázoló dombormű látható. A templom legszebb műemlékei a gazdagon díszített barokk szószék és az oltárról balra látható életszerű domborművekkel díszített reneszánsz sekrestyekapu. Azt ajtókeret közepéről az építtető plébános dundi angyalkákkal körülvett, markáns arca mosolyog a látogatókra.
A templom mellett áll Kolozsvár jelképe Fadrusz János legnagyszerűbbnek tartott alkotása Mátyás király lovas szobra, amely az 1896-os párizsi világkiállításon nagydíjat nyert. A historizáló bronzszobor hatalmas, tekintélyes királynak és hadvezérnek ábrázolja Mátyást, akit lelkes, elszánt emberei vesznek körül (a később kialakult hagyomány szerint a királyt körülvevő alakok Magyar Balázs hadvezér, Kinizsi Pál temesi bán, Szapolyai János nádor és Báthori István erdélyi vajda)
Ha a Fő térről az Óvár felé indulunk el, az első látnivaló Mátyás király szülőháza. Ebben a gótikus épületben szállt meg kolozsvári útjai során Mátyás édesanyja Szilágyi Erzsébet, és itt szülte meg fiát 1443 február 23-án (az épületet, amely történelmi jelentősége miatt maradhatott fenn az elmúlt évszázadok során, Kós Károly restaurálta a 40-es években.). Az eseményt két emléktábla is megörökíti. A magyar nyelvű tábla Ferenc József adományából készült, míg a másik román és angol nyelven arra hívja fel az erre járók figyelmét, hogy az ebben a házban született román Corvin Mátyáskésőbb a legnagyobb magyar király lett.
A Mátyás házzal szemben, az úgynevezett Szarvas-házban működött Heltai Gáspár 1550-ben alapított nyomdája és néhány évvel később itt született Bocskai István erdélyi fejedelem, amiről emléktábla is tanúskodik. Itt kezdte meg működését a Sapienta Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári részlege.
A Farkas utca és környéke
Az Alpár Ignác által tervezett, jelenleg román-magyar tagozatú Babes-Bolyai Tudományegyetem, amely egykor Ferenc József nevét viselte.
Az utca végén található egyszerű, mégis impozáns, gótikus stílusú templom, a Farkas utcai református templom, dél-kelet Európa legnagyobb egyhajós csarnoktemploma. Különösen szépek a templom faragott padjai, a gazdagon díszített szószék és a 17-20.századból származó halotti címerek. A szentélyek végében 1942-ben helyezték el I. és II. Apafi Mihály erdélyi fejedelmek és feleségeik (Bornemissza Anna és Bethlen Kata) földi maradványait (az emléktáblát Kós Károly tervezte).
A templom előtti kis téren állították fel 1904-ben a Kolozsvári Márton és György által 1373-ban készített és jelenleg a prágai várban látható Szent György lovas szobor másolatát.
A központtól távolabb
A Farkas utca közelében található Kolozsvár legendás temetője, a Házsongárdi temető. Az 15858-ben megnyitott sírkert állítólag Európa első köztemetője volt. Itt több helyen koszorút helyeztünk el: Apáczai Csere János, Dsida Jenő, Kós Károly sírjánál.
Az esti órákban megérkeztünk Szentegyházára, ami 3 napig jelentette a szállásunkat. Kolozsvártól az utunk áthaladt, több nevezetes helyen, ezek a következők voltak:
Az első ilyen terület Kalotaszeg.
A Kalotaszegen átutazó turista számára legfőbb látnivalót a jellegzetes kalotaszegi templomok jelentik. A fehérre meszelt, gyakran faerkéllyel és 4 fiatoronnyal díszített tornyú templomok több magyar építészt, köztük Kós Károlyt is megihlették. A templomok legtöbbje a 13.szdban épül román stílusban, majd később gótikus elemekkel egészültek ki. A templomokat a gyakori török és tatár betörések miatt erődszerűen építették át, és kívülről több helyen kőfallal vették körül. A jellegzetes kazettás mennyezetet, a padokat, ill. a karzat mellvédjét a 18. szd. folyamán népi reneszánsz motívumokkal díszítették. A kalotaszegi templomok közül szépségével kiemelkedik a magyarvalkói, a magyarmonostori, a kőrösfői és a kiskapusi templom. A templomok mellett Kalotaszeg másik nevezetessége a kalotaszegi népviselet. Az erdélyi magyar néprajzi vidékek között talán ez az egyetlen olyan összefüggő terület, ahol még valóban lehet élő népviseletet látni.
Áthaladtunk Bánffyhunyadon, ahol láthattuk az iszonyatosan ronda, csicsás „cigány-palotákat” Erről egyelőre nem tudok képet mutatni.
Erdély legtávolabbi részén, a Székelyföldön egységes tömbben mintegy hétszázezer székely él. A legtöbb magyarországi turista számára különleges élmény, amikor a magyar határtól 300 km-re egyszer csak olyan érzése támad, mintha ismét Magyarországon vagy legalábbis egy másik Magyarországon járna. Mindenki magyarul beszél, az utcáknak magyar nevei vannak, az emberek a magyarországi tévét nézik, a kocsmákban pedig magyar slágerek szólnak a rádióból.
A falvakban, de még a városokban is nagyon kedvesen fogadják a mo-i látogatókat, és azonnal megvendégelik a távolról érkezett „testvért”. Ilyenkor előkerül egy üveg házi pálinka, egy kis kürtöskalács, és nem illik, de nem is igazán érdemes kitérni a vendéglátás elől, hiszen ezek a személyes találkozások jelentik a székelyföldi utazás egyik, sőt sokak számára legnagyobb élményt. A beszélgetések során hamar kiderül, hogy a székelyek ugyanazt a nyelvet beszélik, mint a többi magyar, de azért mégsem egészen. Az ízes tájszólás mellett a híresen furfangos székel észjárás is megnyilvánul egy-egy csalafinta megfogalmazásban.
A székely művészetben a mai napig kimutatható az ősi vallások motívumainak továbbélése, de egyedülállók a számos helyen megtalált rovásírásos emlékek is.
A középkorban Székelyföld területe nem tartozott a magyarországi vármegyerendszerhez, hanem saját közigazgatási egységekre, ún. székekre osztották. Hagyományosan a székely székek Marosszék, Udvarhelyszék, Csíkszék és Háromszék.
A székely székelyek 1874-ig álltak fenn, ekkor területüket beolvasztották az egységes magyar vármegyerendszerbe.
Székelyföld területéről évszázadokon keresztül folyt a székelyek elvándorlása. A székelységből kiszakadt népcsoportokat csángóknak nevezik, merthogy a szülőföldjükről „elcsángáltak”. A főbb csángó népcsoportok a Csík keleti részén, a Tatros folyó völgyében élő gyimesi csángók, a Brassó környékén élő barcasági csángók (köztük a hétfalusi csángók – ott volt a szállásunk tavalyi utazásunk alkalmával) és végül a legismertebbek és számbelileg is legjelentősebbek, a moldvai csángók. A Kárpátokon túl élő moldvai csángók már évszázadok óta a magyar állam területén kívül élnek, ezért nyelvileg és kulturálisan nem követték a magyarországi fejlődés irányát. A velük való találkozás – a moldvai csángók kedvessége és melegsége mellett –azért is izgalmas, mert egy valódi időutazást jelent a magyar nyelv és kultúra titokzatos múltjába.
Utunk továbbhaladtával szállóhelyünk előtt még érintettük Máréfalvát, ami Székelyudvarhely és Csíkszereda közötti országúton fekszik, a székelykapuk rajongóinak nem szabad kihagyni ezt a települést útitervükből. Igazi, galambdúcos székelykapukból valószínűleg ebben a faluban látható a leggazdagabb gyűjtemény egész Székelyföldön, számos közülük védett műemlék. A kapuk közül 14 a 19. szd.-ban készült, a legrégebbi 1858-ból való, de az elmúlt húsz évben is több mint 30 új faragott kapu készült.
Majd elérkeztünk szálláshelyünkre, Szentegyházára, ahol 3 éjszakát töltöttünk. A buszról leszállva népviseletbe öltözött kislányok fogadtak minket kürtöskaláccsal. Ezután elfogyasztottuk a közös vacsoránkat és elfoglaltuk a szállásunkat.
Szentegyháza igazi kultúrközpont, a környék zenei és népművészeti életének egyik megtartó ereje. A faluban évtizedek óta működik a messze földön híres Gyermek Filharmónia, amelynek kórusában és szimfonikus zenekarában a falu és a környék gyermekei szerepelnek, óriási sikerrel.
3.nap
A közös reggeli után elindultunk Csíkszereda, Csíksomlyó felé, egész napos zarándokprogram szentmisével. 2 jó barátom is érkezett a pünkösdi búcsúra, tudtuk azt, hogy ugyanott lesz a szállásunk, ugyanoda tartunk, de hogy hol fogunk találkozni, és egyáltalán fogunk-e találkozni, azt nem tudtunk. Mielőtt felmentünk a Somlyóra, a szükséges egészségügyi dolgokat elláttuk, és akkor pillantottuk meg az egyiküket. Hihetetlen érzés volt, hogy ilyen távol kis hazánktól tudunk találkozni. Rövid üdvözlés után, mindenki sietett tovább. A másikukkal szintén aznap, de a vacsoránál találkoztunk. Anyu kérdezte is, hogy a másik asztalnál lévő kártyán véletlenül, nem Robi apósának a neve van. Megmondom az őszintét, nem voltam benne biztos. Mi már neki láttunk a vacsorának, mikor jött a másik csoport, és szintén anyu észlelte Robit. Megörültünk egymásnak és megbeszéltük, hogy az esti Filharmonikus koncerten találkozunk. Természetesen itt sem pontosítottunk. A koncerten videóztam, sikerült egy távolabb eső teraszról felvételt készítenem, mikor megpillantottam Robiékat, gondoltam, követem őket a kamerával, hogy ha megtalálják Szabinát, akkor én is oda tudok menni hozzájuk. Ők előbb engem találtak meg, így együtt kerestük meg Szabinát, sikerült is, még most is kiráz a hideg a találkozástól, annyira örültünk egymásnak. Kissé szét vagyunk szórva az országban, Robi Hódmezővásárhelyre nősült, Szabina Budapesten él és dolgozik, én jelenleg itthon vagyok (Jánossomorján). Készült hármunkról fotó, remélem jó lesz, mivel még a gépembe van, elmentünk a Szép Asszony Fogadóba, iszogattunk – természetesen a helyi specialitást, áfonya likőrt, de lehet, hogy pálinka volt – beszélgettünk éjszakába nyúlóan.
Most egy kicsit bővebben írok Csíksomlyóról. Csíkszeredáról majd később, mert oda a következő nap mentünk.
Csendes kis falucska Erdélyben; a Székelyföldön, a KisSomlyó-hegy lábánál:
Csíksomlyó.
A Székelyföld és a székely nép történetében mégis óriási jelentőségű volt mindig, és ma is az.
A kegyhely eredete belevész a korai középkor történetébe. Annyi bizonyos, hogy IV. Jenő pápa 1444. február 2-án teljes búcsút engedélyezett mindazoknak, akik a ferences atyák Csíksomlyói Mária templomának építkezésében segítenek. Tehát maga az ősi Mária-tisztelet és a hatalmas méretű kegyszobor még régebbi időből való. Tény, hogy Csík, Háromszék, Udvarhely és Marostorda vármegyék vidéke rendszeresen tiszteleg, ősidők óta a Csíksomlyói Boldogasszony előtt, de rajtuk kívül – amíg lehetett – egész Magyarországról jöttek zarándokok a kegyhelyre. Nagyvárad és Kolozsvár meg a többi ősi szép magyar erdélyi város mindig képviseltette magát a somlyói búcsúkon. Most is.
A 17. és 18. szdban a törökök és a tatárok igen sokszor betörtek a csíki falvakba, és a kolostort három ízben is földúlták, fölégették. Így 1661-ben és 16947-ben. A kegyszobor minden esetben szinte csodálatos módon menekült meg.
A Csíksomlyói kegyhely pályafutását a Szűzanya közbenjárására véghez vitt csodák teszik természetfölöttivé. E csodákat 1799. július 17-én Kollonita László erdélyi püspök vizsgálóbizottsága alaposan felülbírálta, majd 1798-ban a „kegyszobrot csodákkal ékesnek hirdette ki”. Megjegyzendő, hogy a János Zsigmond fejedelme által erőszakosan terjesztett unitárius vallás átvétele ellen elsősorban a Csíksomlyói Szűzanya iránti ragaszkodás erejével tiltakoztak a székelyek. És ezért megmaradtak máig őseik katolikus hitében. Joggal mondhatjuk tehát, hogy ami a lengyeleknek Czestochowa, a magyaroknak Máriapócs és Verebély, az a székelyeknek Csíksomlyó.
A jelenlegi kéttornyú templom 1802-ben épült, a kegyoltár pedig 1848-ban. A kegyszobor maga 2,26 méter magasságú. 1916. augusztus 29-én a kegyszobrot Székelyudvarhelyre menekítették, majd innen Kolozsvárra, ahol a Havas Boldogasszony templomában kapott szállást. 1920 pünkösdjén azonban újból „hazatérhetett” és elfoglalhatta trónusát a csíksomlyói kegytemplomban. Tudjuk, hogy ezután is minden viszontagságokon keresztül oltalma és menedéke marad „szegény székely népének”.
A vacsora után a gyerekfili pünkösdi gálahangversenyén vettünk részt, ahogy fentebb írtam is. A hangverseny programja a következő volt: 1. Egressy B.: Szózat, 2. J.S:Bach: Parasztkantáta (részlet), 3. Boldogasszony Anyánk, 4. Egyházi kánon: Ne aggodalmaskodjál, 5. Huszárnóta: Jól van dolga a mostani…, 6. Kurucz dalok: Hej, Rákóczi, Bercsényi…, 7. Kurucz sirató: Nagymajtényi síkon, 8. J. Strauss: Kovács polka, 9.C.Arion: Moara, 10. Kalotaszegi népdal: Udvaromon aranyvályú, 11. Tiroli nóta: Bier her!, 12. Török harci ének: Pilevne marsi, 13. Klapka induló, 14. Búcsúzó: Haza is kéne már…, a magyar és székely himnusz. Vezényelt Haáz Sándor.
A Gyermekfilharmónia 1982-ben alakult a Mártonffi János általános iskola tehetséges diákjaiból. Jelenleg iskolákból is (Kápolnásfalu, Szentkeresztbánya) járnak a próbákra. A 150 tagú együttest 110 énekes és 40 főnyi félszimfónikus zenekar alkotja. A diákok a helyi Tanulók háza zenekörein sajátították el a hangszerkezelés tudományát, egyikük sem zeneiskolás.
1991-ben megalakult a Gyermekfilharmónia Alapítvány, elkészült a Múzeum Szálló, mely anyagi hátteret biztosít az együttes rendszeres kiszállásaihoz, valamint a helyi újság megjelenéséhez. A Gyermekfilharmónia az évek során rendszeresen szerepelt Erdély kis- és nagyvárosaiban. ’90 óta minden nyáron külföldi vendégszereplésre utazik, december derekán pedig gyertyafényes karácsonyi hangversennyel örvendezteti meg hallgatóságát. Ez év áprilisában az együttes első ízben lépte át Románia déli határát, Törökországban koncertezett. További információkat a www.fili.ro oldalon lehet olvasni.
A programban meg volt hirdetve, hogy kellő számú jelentkező esetén szerveznek buszjáratot az éjszakai virrasztásra Csíksomlyóra. Nem sok hiányzott, hogy rá vegyenek, de aztán jobban belegondoltam a dolgokban és inkább elvetettem ezt az ötletet. Mivel, vacsora után meghallgattuk volna a gyerekfilit, utána átvittek volna minket Csíksomlyóra ha, jól tudom a kersztútat kellett volna megjárni – elég meredek emelkedőn – majd virrasztás napfelkeltéig, minimális jelentkező miatt a busz, majd csak fél 10 kor vett volna fel minket Csíkszeredán a misén, és persze részvétel a 4. nap forgatagában.
4.nap
Reggeli után Csíkszeredára mentünk, ahol a Makowecz templomban vettünk részt a szentmisén.
Erről az úti könyvben nem találtam semmi leírást, mivel a könyv még előtte írodott, hogy a templom elkészült volna. A neten rákerestem és következő leírást találtam:
Templomot, s ne csak csűrt!
„Csak egyetlenegy tiszta magyar csíkot varrt az ország szegélyébe a Gondviselés, aranyos, paszomántos csíkot, s ezt a csíkot ma is Csík-nak hívják. Ez a Csík egy foszlány Attila népéből, egy csík a régi Hunnia palástjából, mely leszakadt, mikor a palást szétszakadt, s ott akadt fönn a Hargita szirtjein, a csendes erdőségekben, a havasok gerincein, s azóta is ott van”. Így indította Prohászka Ottokár 1902-ben, Tusnád-fürdőről szóló prózai himnuszát, amikor megihlette Isten kegyelme.
Ebben a Csíkban, a Csíksomlyói Szűzanya kegyhelye és a Hargita között elterülő Csíkszeredában új templomot szenteltek 2003. októberében.
A műemlékké nyilvánított barokk templomot, a Szent Kereszt felmagasztalására 1751 és 1758 között építették. Csíkszereda városának, Csíkszék vásáros helyének megfelelt akkor ez a templom. A 19. század végén vármegye székhely lett és ettől kezdve fejlődésnek indult. A 20. század elején már új templom tervét készítették el, sőt az építéshez szükséges anyagi alapot 1914-re össze is adták. A munkálatok elkezdése előtt kitört, a magyarság életét legsúlyosabban érintő világháború, és minden elveszett. 1916-ban a betörő román hadsereg a plébániát, harangozói és kántori lakot leégette. Erdély elcsatolás után nemcsak a szegénység, hanem az erőszakos asszimiláció is fojtogatta a kis város magyar lakosságát. Csak 1929-ben tudták elkezdeni a plébánia építését. Hamar bekövetkezett a második világégés. Nyomában megjelent a halál, szegénység, és ezt követte az idegen uralom meg a kommunizmus.
Templomépítésről ezután is szó esett, de a román diktatúra hallani sem akart. Minden kezdeményezést elutasított. Sőt, a pártapparátus 1981-ben a templom melletti kertet önhatalmúlag el akarta venni, hogy utcát nyisson, ezáltal a templomot úgy hálózzák úttal körbe, hogy a hívek nehezen tudják megközelíteni. A párt terveiről értesült a helyi főesperes-plébános és nyomban egy deszka csűrt állíttatott fel. Mivel a bérmálás közeledett, amit csak a templom melletti kertben, a szabadban lehetett megtartani, ez indokolta a később deszkatemplom néven elhíresült építmény létét. Ötezernél több hívő vett részt a bérmálási szentmisén. Ezután a hatóság letett a terület elvételéről. Ez a deszkatemplom a hitélet ápolásának és kibontakozásának volt a helyszíne. A nyár hevében és a tél zordságában, még mínusz 32 fokos hidegben is, a csíkszeredai hívek keresztény és magyar helytállásukról tettek tanúságot. Ezt a templomot folyó év július elején az átrendezés miatt tovább költöztették a Szécseny nevű dűlőbe, a Hargita lábához. Szeptember 6-án Árpádházi Szent Kinga tiszteletére szentelte fel, Tamás József püspök.
A Millenniumi-templom megálmodója 2000 augusztusában oda került plébános, Darvas-Kozma József, aki 2001 januárjában felkereste a világhírű magyar építészt Makovecz Imrét, aki a tervezést díjmentve elvállalta. Az építőművész tanítványát, Bogos Ernő csíkszeredai építészt kérte meg a részletes terv kidolgozására. A terv Millenniumi-templom néven vált közismertté. Alapkövét 2001. aug. 4-én tették le a Magyar Millennium bezárása előtt. Az építést szeptember végén kezdték el. Két év után már szentelhetik ezt az „építészeti magyar-magzatot”. Erdélyben ez az ötödik templom, amely Makovecz tervei alapján épül és ez az első, amelynek szentelésére máris sor kerül. A kéttornyú centrális templom a magyarság múltját és jövőjét ötvözi. A tornyok előtt kapubejáratok vannak, fölöttük 5-5 kereszt hirdeti a keresztény magyarság tíz évszázadát. A kapu motívum a szentírásból és a helyi hagyományból való: „Tárjatok kaput, hadd vonuljon be az igaz nép, amely őrzi a hűséget. Szíve állhatatos, és megőrzi a békét, hiszen tebenned remél” (Iz 26,2). Az Úr üzenete találó a csíki székelyekre, akik nagy kincset őriznek: Szent István hitét, Szent István földjének szeretetét és hűségesek azokhoz az eszményekhez, amelyeket a Szent király tűzött a magyar nép egére. A sátortető közepe üveg kupola. Ott esik be a Nap fénye, és jelzi, hogy az Ige testté lett és közöttünk lakozik. Ezért van az oltár a templom közepén. Valahányszor Krisztus áldozatában részt vesznek a hívek, ezt vallják: halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz. A szárnyas tabernákulum méhkaptárra emlékeztet. Az áldozatos Szeretet szentségi jelenlétére utal. Mögötte bimbós oszlopon a Feltámadt szobra áll.
A kupola négy sarkán vörösrézből készült Szent Mihály, Gábor, Rafael és Uriel főangyalok szobra van: „Dicsérjétek az Urat a mennyből, dicsérjétek a magasságban! Dicsérjétek, ti, angyalai mind, dicsérjétek, összes mennyei karok! Dicsérje őt a nap és a hold is, dicsérje őt minden fényes csillag! (148. zsoltár). Nap, hold, csillag motívum a székelyek címerében is van, és üzeni: székelyek, ti is dicsérjétek az Urat! A templom tető megjeleníti Urunk ígéretét: „Bizony, bizony mondom nektek: Látni fogjátok, hogy megnyílik az ég és az Isten angyalai föl- s leszállnak az Emberfia fölött” (Jn 1,51). Az angyalok keze védőn tárul ki a templom fölé, jelezve, hogy Isten minden kegyelmet megadott nekünk. A kegyelmi idő itt van, és tőlünk függ annak felhasználása. Az angyal szobrokat. Nagy Ödön helyi szobrász készítette.
A templom fontos része a galéria és az alagsor. Az alagsor közepén a Fatimában készült Magyarok Nagyasszonya szobor áll. Tőle balra Boldog P. Rupert Mayer kápolna található. Ennek szentélyét, Márton Árpád helyi festőművész három freskója díszíti. A baloldali freskón az első magyar szent családot látjuk. Házasságukkal népünk nyugati kapcsolata végleg megpecsételődött. E nyugati kapcsolatra utal a Boldog Rupert Mayer (1876 – 1945) kompozíció. A harmadik képen istenszolgája Márton Áron, az „emberkatedrális” látható. Kiállásával segített minket, hogy a bolsevizmus karmaiban is hűek maradhassunk Rómához, Európához. A templomhajó falán két 18. századi szobortorzót helyeztünk el. Mindkettő 1944. szeptemberében „sebesült” meg. Baloldalt a félig elégett Ajnád-i Krisztus, jobb oldalt Nepomuki szent János szobor látható, amely a Szent Kereszt templomban volt.
A templomszenteléssel valóra vált egy évszázados álom, és testet öltött egy szent törekvés. E templom minden részében székely népünk sok szenvedése és küzdelme összefogássá és békés életté magasztosult.
A Millenniumi-templomot 2003. október 18-án Dr. Jakubinyi György érsek és Tamás József püspök, szentelte fel Nagyboldogasszony és a magyar szentek tiszteletére.
Másnap 9 órakor az Erdélyi Vitézi Rend megtartotta vitézavató ünnepségét, amelyet v. torboszlói Bereczky Árpád törzskapitány és v. Hunyadi László m. főkapitány vezetett.
A szentmise után, Parajd felé vettük utunkat. A Sóvidék hatalmas sóhegyeivel évszázadok óta az erdélyi sóbányászat központja. A parajdi bányában jelenleg is folyik a sókitermelés, napi mintegy 600 tonna sót hoznak a felszínre. A bánya mélyébe rozoga autóbusz szállítja a látogatókat. A holdbéli tájra emlékeztető sóbányát kúraszerűen is látogatják az asztmások és más légúti betegségekben szenvedők. 1993 óta a sóbánya mélyében épült kápolnában ökumenikus istentiszteleteket és koncerteket is tartanak.
Következő állomásunk Korond, ahol a bevásárlást ejtettük meg. Vettünk finom házi áfonya pálinkát, áfonya likőrt, cserepeket, gyapjú zoknit, tapló gombából készült dobozkát, és apró ajándékot az itthon maradottaknak; juhsajtot és mivel épp utazásunk előtt olvastam Wass Albert – Funtinelli boszorkány c. könyvét, kíváncsi voltam az orda ízére. Már-már letettem, hogy valaha meg is ízlelem, már a buszon ültünk indulásra készen, mikor egy – szervező és a buszsofőr számára - ismerős egyén érdeklődött, hogy kell-e vkinek friss juhsajt és orda. Természetesen lecsaptam rá, finom, kissé édeskés íze van.
Korond Székelyföld legjelentősebb fazekas központja. A korondi kerámia jellegzetes színeiről és motívumairól ismert. A hagyományos korondi színvilág a fehér alapon zöld, sárga és barna színek, bár az utóbbi időben szász hatásra elterjedt a fehér alapon kék minta is. Jellegzetes motívum az indaleveleken álldogáló madárka és a díszes virágformák.
Az egész falu egy végtelennek tűnő kirakodóvásár, ahol a korondi kerámián kívül Székelyföld többi részéről származó népművészeti tárgyakat (faragott fatárgyakat, fonott kosarakat, gyapjútakarókat, pulóvereket stb.) is árulnak.
Farkaslakán Tamási Áron szülőfalujában, sírjánál koszorúztunk. Tamási Áron életének nagy részét Budapesten töltötte, de – bár ezt kevesen tudják – három évet dolgozott banktisztviselőként New Yorkban is. Ennek ellenére élete végéig a székelyek életét, szellemiségét és szokásait érezte igazán magáénak és műveiben rendkívül szépen és átélhetően írt róluk. Szülőföldjéhez való ragaszkodásának legszebb kifejezése maga az Ábel-trilógia, amelynek híres mondatát szinte mindenki ismeri: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”
A falu közepén, a Tamási Áron szülőházában berendezett kiállításon az író életének felidézésében néhány bútordarab, fénykép és személyes tárgy segít. A központtól távolabb, az országút mellett áll Tamási emlékműve, Szervátiusz Jenő és Tibor alkotása, mögötte pedig az író sírját találjuk. Az emlékművön az író műveinek néhány alakját, valamint a székely népi élet, székely balladák jeleneteit láthatjuk.
Szejkefürdő – itt már nagyon fáradt volt a társaság, ide már nem jött fel mindenki, pedig érdemes lett volna, mert nagyon szép a sok székelykapu egymás után sorjában.
Szejkefürdőn ásványvizes strand és kénes kádfürdő működik, sőt a közelben ásványvízforrás is van. A fürdőhely mégis inkább arról nevezetes, hogy itt van a „legnagyobb székely” Orbán Balázs síremléke.
A bárói családból származó Orbán Balázs hat év alatt egész Székelyföldet beutazta szekéren, és elkészítette a Székelyföld leírása c. művét, amely mindmáig a legjelentősebb útleírás Székelyföldről. Utazásai során hatalmas. Többkilós fényképezőgépet is vitt magával, amely akkoriban hihetetlen újdonságnak számított. Orbán fiatal korában hat évet élt Angliában, és nagyobb utazásokat tett a Közel-Keleten és Egyiptomban is. A Székelyföld szerelmesének és támogatójának emléke előtti tisztelgésül az elmúlt több száz évben tizenkét különböző stílusú faragott székelykaput állítottak a dombtetőn lévő sír elé.
Fáradtan, de sok-sok élménnyel teli érkeztünk meg szálláshelyünkre. Vacsora után még volt a Múzeum szállóban egy búcsúztató, ahol a Gyermekfilisek zenéltek.
5. nap
Reggeli után hazaindulás, mindenki elbúcsúzott szállásadójától, néhol címet is cseréltek, és visszavárnak bennünket.
Mivel a negyedik napba már nem tudtuk belezsúfolni Székelyudvarhelyet, ezért most tettünk egy villámlátogatást.
Székelyudvarhely az Erdélyimedence délkeleti részén, a Nagy-Küküllõ felsõ folyása mentén fekszik. A Szarkakõ, a Nagyoldal, a Csicser és a Budvár határolja. Ez a vidék kedvezett az ember korai letelepedésének: régészeti ásatások bizonyítják, hogy a város és környéke évezredek óta folyamatosan lakott.
Vasszékely szobra
Székelyudvarhelyen az I. világháborúban elesett székelyek emlékére 2001. március 15-én leplezték le a Főtér sarkában a "Vasszékely" bronzszobrát - az 1919-ben, a román hatóságok által eltávolítottal egyezőt. Talapzata 2 oldalán a világháborúk áldozatainak névsora. A szobor felirata: Gyopárt a Hargitáról hozzatok, A székely hősök halhatatlanok.
A Főtér feletti Szent Miklós hegyet uralja a római katolikus templom. 1793-ban készült el barokk és késő klasszicista stílusban. Főoltárán 3 rendtársával, a jezsuita rend megalapítójának, Loyolai Szent Ignácnak életnagyságú szobra áll. A szomszédos Tamási Áron gimnázium eklektikus épületét a XX. század elején emelték. Az épület melletti kis parkban a névadó mellszobra áll.
Orbán Balázs szobrát tekintettük meg.
„A székelyföldre vezető főútvonalt követve, a mint az utas Segesvárt elhagyja, s aztán a gyönyörű fekvésű fehéregyházi kastélyt meghaladja, mind mélyebbre hatol a hazánkat keletről behálózó hegységek közé. Már messziről feltűnnek szemei előtt a székely havasok legszebbikének és legmagasabbikának, az ős Hargitának kéklő ormai, melyek mélázva emelik mohos trachyt-homlokzatukat a tenyészvonalon felül, ahol már csak itt-ott teng egy-egy gyalog- és futó-fenyőbokor, a vihartól féltében földre lapultan; a Hargita központi ősatyja a székelyföldet behálózó hegylánczolatoknak, melynek tetejéről a székely föld nagy része belátható.”
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)