2007.05.26.

Szintén korai indulás volt, 6:30kor, talán hogy a dömping előtt odaérjünk Csíkszeredára, legyen az autóbusznak jó helye, h ne kelljen annyit gyalogolnunk. Ez nem jött be, talán épp a város másik felére irányították a buszokat. Sokat kellett menni, ráadásul kanyarogva. És még utána fel a hegyre. Egyik ismerősöm mondta, h annyit gyalogolt, mint egy sherpa. Ráadásul nagyon nagy meleg is volt. Mielőtt felindultunk a gerincre, tavalyi szicíliai utazásomon lévő útitársakkal találkoztam. Nem hittem volna, h valaha még látjuk egymást! Ki hinné, h milyen kicsi a világ! A gerincen, keresgéltem a többi ismerőst, egyet sikerült is nagy nehezen megtalálni, a másikukat sajnos nem, pedig nagyon örültem volna neki.
Aki a csíki medencébe érkezik különösen, ha a Hargitán keresztül vezet az útja, lenyűgöző panoráma tárul elé. A Somlyó hegyek lábánál, festői környezetben megpillanthatja a Ferenc-rendiek templomát. Ha közelebb merészkedik az idegen, megismerkedhet a székely nép életében több, mint 500 éve meghatározó szerepet betöltött szent hely építészeti, szakrális és kulturális értékeivel. A félezer évet meghaladó múltba tekintve megállapítható, h Csík története összeforrt Szent Ferenc fiainak életével. A csíkiak élete, és Csíksomlyó elképzelhetetlen a ferences barátok nélkül. Az itt élő emberek hétköznapjaiban és ünnepeikben felkeresik a kegytemplomot és a környezetében található szent helyeket: segítséget kérve, megváltást és kegyelmet remélve. A székely lélekről és az erdélyi ferencesekről nem lehet Csíksomlyó megismerése nélkül képet alkotni.

A Pünkösdi búcsú hagyománya

1567. Pünkösd szombatján a férfiak és a lányok meggyóntak, megáldoztak, s a lányok kibontott hajjal a győzelem vagy a vértanúság vágyával nekivágtak a nagy erdőnek. A Tolvajos-tető alatt, az úgynevezett Lónyugtató helyen találkozott a két had. A csíkiak János király hadát megfutamították és győzelemittasan tértek vissza Somlyóra, ahol a nők, öregek és gyermekek könyörgésekben ostromolták az Eget, hogy legyen a küzdőkkel. A győzelem jeléül felzöldgallyazták magukat, s a somlyóiak már távolról, ebből tudták meg az örvendetes hírt. Ennek emlékére térnek haza a búcsúsok nyírfaágakkal.

Keresztaljak
Régi hagyomány szerint a székek népe, az egyes egyházközségek keresztaljai Csíksomlyóig gyalog teszik meg az utat. A távolabbi vidékek búcsúsai, a Szék útján szerveződnek keresztaljakba. A búcsús csoportok alapos előkészületek után indulnak útnak. Lelkipásztoruk vezetésével otthon kijelölik a zászlóvivőket, a csengetős fiatalokat, az előimádkozó- és énekvezető híveket, valamint azokat, akik a keresztalja helyiségjelző tábláját viszik. A keresztaljakat a kegytemplom előtt fogadják, és csak azután indulhatnak a nyeregbe. A gyergyófalvi keresztalja történelmi öröksége, h vezeti a búcsúsok menetét.

A kordon

A kordonnak az a szerepe, h megvédje a tradícionális egyházi jelvényeket és a papságot a tömegtől. A csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium népviseletbe öltözött diákjai viszik. A kordonon belül, a hagyományos rend szerint, elöl egy népviseletbe öltözött fiú viszi a Kisbazilika-jelvényt, mögötte két pár székely-ruhás fiú és lány halad, utánuk pedig a labarum, melyet az évfolyamelső végzős növendéke tart. Majd a ministránsok jönnek. Őket a papság követi. A Kordon ebben a rendben, a búcsús nép élén, harangszótól kísérve indul a körmenetre, a kegytemplom előtti térről.

A Labarum

A templom és a búcsú értékes tárgyai közé tartozik a főoltár bal oldalán található labarum. Az ókorban a rómaiak idején hadizászló, a győzelem jelképe volt. Ezt a labarumot bizonyára az 1567-es hargitai csata győzelmének emlékére készítették. A díszes kelmével bevont méhkas alakú jelvényt a körmenetet vezető papság előtt viszi a hagyomány szerint a római katolikus gimnázium legjobb végzős diákja. Aki a körmeneten minden segítség nélkül vissza tudja vinni a kegytemplomba a 30kg súlyú labarumot, annak a nevét a hagyomány szerint följegyzik.

Győzelem a hit erejével

János király bandériumai fölött aratott győzelmet (1567) mindenki a boldogságos Szűz közbenjárásának tulajdonította, és ez időtől kezdetét vette a csíksomlyói búcsú. Már 1780-ban 9900-an vettek részt a pünkösdi körmeneten és a templomban is 3000-en virrasztottak. A csíksomlyói összejövetelek fénypontja a Pünkösd-szombati nagy körmenet. „ekkor a búcsúsok tömege koszorúba fogja a Kis-Somlyó hegyét és két és fél órán keresztül az áhítat szárnyain repül az ének az ég felé…” írja P. Boros Fortunát. Ez a látványosság páratlan ma is, amikor több, mint háromszázezren jelennek meg a pünkösdi búcsún.

A szentmise

A pünkösdi körmenet a Kordonnal az élén, a Kis-Somlyót megkerülve, a Salvator kápolnát érintve érkezik a Somlyó-hegyek nyergébe. Itt a hagyományos rend szerint a Hármashalom-oltárhoz gyűlnek a hívek. A szentmisén résztvevők átérezve az ünnep fenségét, áhítattal és átéléssel vesznek részt a közös istentiszteletben, imákban és tradícionális szenténekekben. A csíksomlyói pünkösdi búcsú ma már a világon szétszéledt egész magyarság, Szűz Mária oltalma alá ajánlott népünk nagy ünnepe, mely közös múltunkat, közös kultúránkat és egyre szorosabbá váló összetartozásunkat jelképezi.

A szentmise alatt végig szikrázó napsütés volt. Jó lett volna még egy kis ideig a gerincen maradni, de az időjárás másképp gondolta. Szépen lassan elindultunk lefelé, bár időnk temérdek volt, mivel este 8 órakor találkoztunk a busznál. Szóval, fél úton lefelé, elő kellett vennünk az esőkabátot – ami soha nem hiányozhat a hátizsákunkból – mivel eleredt az eső. Mielőtt beértünk volna a templomkertbe, már a jég is kopogott a fejünkön. Próbáltunk tető alá kerülni, hát, hosszas keresgélés után egy kávézóban sikerült, sok jó ember kis helyen is elfér alapon. Reméltük, h hamarosan eláll. Újra útnak indultunk, friss vízért egy forráshoz, majd az elmaradhatatlan kürtős kalács – ami első nekifutásra nem volt vmi finom. Gondoltuk, mivel időnk ki tellett, megnézzük a Csángó misét a plébánia templomban. Jó messze volt és sokan is szerettek volna bejutni. Az ajtón átjutottunk, de kényelmi szempontból egyáltalán nem volt megfelelő, így hát inkább kijöttünk és a templomkertben ücsörögtünk egy darabig. Természetesen, ott is debreceniekbe botlottam.

A plébánia templom

A régi, Szent Péter és Pál tiszteletére épített plébániatemplom az egykori Árpád-kori templom fölé épült. Csobotfalva, Várdotfalva, Csíksomlyó, Csíkcsomortán és Csíktapolca híveinek volt hivatalos temploma.Sőt 1751-ig még Csíkszereda is Csíksomlyóhoz tartozott. A mostani templom építéséhez 1757-ben fogtak. Alapkövét 1800. június 25-én tette le Ferenczi Péter főesperes-plébános. Felszentelését 1817-ben báró Rudnay Sándor erdélyi püspök végezte. A főoltárt Schmidt Konstantin 1804-ben készítette. Az Árpád-korból megőriztek két ajtókeretet, amely a szertárnak és a könyvtárnak szolgál bejáratául.

Mint utólag megtudtuk, június 10-én a Duna Tv leadja a Csángó misét, úgyhogy ha nem felejtem, fel is veszem.
Lassan elindultunk a busz felé, bár örültünk volna, ha útitársakba botlunk, mivel a visszafelé vezető út kissé homályosnak bizonyult. Szerencsénk volt. Bár a létszám állandó változásba került, azért a 4es állandó tagság megmaradt. A kb. 30-40 perces úton kétszer kellett megkérdezni a helyes irányt. Egyszer románul kaptunk útbaigazítást, még szerencse, h működik az „activity” itt is. J Fáradtan, de elértük a buszunkat, már csak a miénk árválkodott ott, egy lerobbant társaságában. Lélekemelőként kaptunk egy kupica pálinkát, helyre tett, elég rendesen. J Várakozásunk közepette kaptam még havasi gyopárt is, amit elrejtettem az útikönyvembe. Természetesen, időben soha nem tudtunk elindulni, és ez most sem volt másképp, az Atyára és még egy hölgyre kellett várni, akik bejutottak a csángó misére és természetesen végig ott maradtak, majd nagy léptekben indultak a buszhoz. Így este 9 körül sikerült elindulnunk a szállásunkra. Mivel ilyen sokára értünk „haza”, ezért nem vártak minket meg a közös vacsorával. Ennek ellenére, még beszélgettünk és fotók is készültek.

2007.05.27.

Kivételesen, nem kellett annyira korán kelni. Elbúcsúztunk a háziaktól, abban a reményben, h látjuk még egymást. Az igazat megvallva, kocsival sincs annyira messze – anyu szerint. Én azért elgondolkodnék rajta, h egyhuzamba le tudnám-e vezetni. Reggeli misére mentünk Zetelakára, majd 9:30kor indultunk tovább Koltó irányába.

Korondon kaptunk kemény 20 perc vásárlási lehetőséget. Ez nem mindenkinek jött össze, mi cél irányosak voltunk. Már bánom, h nem vettünk több pálinkát.
Következő állomásunk Harina volt, ahol, ha nem szól egy útitársunk időben, akkor potyára mentünk volna fel a templomhoz, ha egyáltalán feljutottunk volna. Az útikönyvben úgy áll, h a kulcsot a falu egyetlen gyalogátkelőhelyénél lévő zöld színű házban lehet elkérni. Megálltunk, Atya kérte a pilótát, h dudáljon, ő inkább a csengetést javasolta. Végül is egyikre sem volt szükség, mert jött egy hölgyemény. Miközben várakoztunk rá, majdnem hátulról, az álló, elakadásjelzővel ellátott autóbuszba jöttek. Szerencsére, csak majdnem. Ez a templom teljes egészében román stílusban fennmaradt templomok ritka példája Erdélyben. Mire nem jó a sok útikönyv? Az egyikben csak pár sor olvasható, a másikban pár oldal.

Beszterce-Naszód megyében, a Szamosmelléki-dombvidék sajói ágában, a Harina-patak mellett fekszik Harina (Mönchsdorf, Herina) község. A Besztercétől nem messze fekvő település első írásos említése (1246) a IV. Béla-féle újratelepítésekkel kapcsolatos. A jelenleg evangélikus templom térszerkezete arra utal, h a templom eredetileg egy XII. századi nemzetségi bencés kolostor volt. A késő román kori templom a falutól távolabb, egy dombtetőn emelkedik. Alaprajza az egykori esztergomi székesegyház alaprajzának kisebbített mása. A harinai templom az ákosi és boldvai templommal együtt a XII. században létrehozott magyarországi bencés kolostorok legszebb ma is álló emléke.

Mikor mi érkeztünk, méteres gazban kellett megközelíteni, de így sem veszített szépségéből.
Az utak minősége nagyon hasonló volt az M7es autópályához, kellőképpen álomba ringatta az embert, engem legalábbis igen. J Számunkra teljesen új terület felé vettük az irányt, Máramaros. Útközben megálltunk mind technikai szünetre, mind fotózásra. Olyasmit kell elképzelni, mint a Királyhágónál, csak itt még érintetlen a terület, csak a táj kápráztatja el az emberfiát.

Máramaros hagyományosan román etnikumú vidék, magyarokkal csak a nagyvárosokban és néhány faluban találkozhatunk. A mai Máramaros megye kisebb a történelmi Máramarosnál, amely ma Ukrajnához tartozó területeket is magában foglalt, többségében rutén nemzetiségű lakossággal. Ugyanakkor Nagybánya és kornyéke csak a mi román megyerendszer szerint tartozik Máramaroshoz, ugyanis ez a vidék eredetileg az alföldi jellegű Szatmár vármegye része volt. A legtöbb külföldi turista elsősorban az Európában egyik utolsó élő falusi kultúra, a népviselet, a faragott kapuk, és a különleges fatemplomok miatt jön Máramarosba.

Máramaros területére IV. László a tatárok elleni védekezés részeként telepített románokat a 13. században. A máramarosi románság létszáma a 14.századra oly mértékben megnőtt, h egy részük áttelepült Moldvába, és részt vettek a Moldvai Fejedelemség megalapításában. A török időben Máramaros a Partium része lett, és hosszabb időre az Erdélyi Fejedelemséghez csatolták, a trianoni döntéssel az egykori Máramaros vármegye déli részét Romániához csatolták, az északi rész Csehszlovákiához, majd a II. világháború után Ukrajnához került. A második bécsi döntéssel néhány évre mindkét terület visszakerült Magyarországhoz, ezért a máramarosi falvakban még találkozhatunk idősebb bácsikkal, akik néhány szó erejéig esetleg szívesen megszólalnak magyarul, és elmesélik ó vagy rossz élményeiket erről az időszakról.
Miközben délről haladtunk észak felé, nagyon nagy szegénységen mentünk át. Itt ezen a részen, talán már módosabbak élnek.

17:30ra sikerült is következő és egyben utolsó szállásunkra is érkezni, Koltóra. Mielőtt kiosztották volna a szállásainkat, megtekintettük a Teleki kastélyt, és a parkot.