2010. szeptember 4., szombat

Tétszentkúti búcsú - gyalogos zarándoklat

Kedves Barátaink, Hívőtársaink!

Keresztény értékeinkre, hagyományainkra hívjuk fel figyelmeteket. Hál’ Istennek elindult valami ebben az országban! Egyre többen nyernek megnyugvást, találnak jó útra kegyhelyek látogatása során. Magyarországon is megkezdődött a zarándokútvonalak újraszerveződése, zarándokhelyek rendbetétele. Egyre többen vállalják az isten- és életútkereséshez a gyalogos zarándoklatot.

Egy ilyen régi hagyomány újraélesztése, és vele együtt lelki békénk megtalálása céljából szervezünk gyalogos zarándoklatot a Tét-szentkúti Szűz Mária kegyhelyhez.

A búcsú időpontja: 2010. szeptember 11-12

Indulás helyszíne: Győri Szentlélek templom, Szentlélek tér 1.
Indulás időpontja: 2010. szeptember 11, szombat, déli 10 óra (gyülekező: 9.45).



Útvonal:
Győr-Gyirmótig kerékpárúton, Gyirmóton (5 km) keresztül (Szent László utcán), majd Koroncóig (földúton). Koroncón (11 km) keresztül (Szent István, Szent László és Temető utcán), majd töltésen és földúton Koroncó-Zöldmajorig (13 km). Innen országúton Tét-Ürgehegyig (16 km), az országutat elhagyva az ún. „Pókvár”-i földúton Tétig (22 km). Téten keresztül (Kisfaludy és Karsai utcán) földúton Tét-Szenkútra (5 km) – összesen: 27 km).



Az út során érintjük a Győr-gyirmóti Szent László király és a koroncói Szent Anna templomokat.



A Győr-gyirmóti templomhoz kb. 11.45-kor; a koroncói templomhoz kb. 14.00-kor érünk. Mindkét helyen szeretettel várjuk a zarándoklathoz csatlakozni akarókat!
Érkezés Tét-Szenkútra a Páduai Szent Antal templomhoz várhatóan 19.00 és 20.00 között.

Ünnepi szentmise: 20.30-kor, majd gyertyás körmenet a Szűzanya szobrával.

Hazaút: egyénileg ill. különjáratú autóbusszal a körmenet után (kb.:1.000 Ft/fő).

Az igényt kérjük előre jelezni!
Gyertyát és elemlámpát lehetőleg mindenki hozzon magával




 
Jelentkezés:
Molnár Gábor szervező
Szentlélek egyházközség
06/20/599-7785; molnar.gabor@kaeg.hu


Wolf Pál Péter plébános
 Gyirmót – Koroncó – Rábapatona egyházközségek
 96/449-029; 06/20/271-2034

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése