Ma, egészen pontosan reggel jelent meg ez a cikk, a Dining Guide-on! Nagyon jó volt olvasni, pozitív borzongással, hisz 2 hete ott róttuk az utakat!!!
Köszi Zsuzsa!!!
Mit iszol?
Pálinka valóságshow a végeken
Pálinka valóságshow a végeken
Mi a titka Panyolának, ennek az isten háta mögötti helynek? Szokatlan módon itt minden az, aminek látszik. A füvet le kell kaszálni, a szilvát leszedni pont időben, dolgozni kell, ennyi. Nincs itt semmiféle titok.
“Mit iszol?” - kérdi a cserzett arcú pultos a kiskocsmában. Amolyan barátságos pléhpultosban, ahová már beszüremkedett a környékbeli lomik, vagyis használtcikk-kereskedések hatása. “Mit ajánlasz?” - kérdezek vissza, miközben feltápászkodom a Brünhildákra szabott bárszékre, melyet az egykori német söröző tulaja lecserélhetett, mikor megunta a korai nyolcvanas évek indusztriál hangulatát. Végigmér – egyedül nők nem járnak errefelé kocsmázni - “rendes italt?” (biztos, hogy APEH-ellenőrnek néz, aki beugrott egy beugratós szódára). Bólintok, de még óvatos és felsorolja az összes olyan pancsot, melyek egyből felidézik bennem nagyanyám és barátnője, a kisvárosi postamesternő közös, névnapi zsúrjait. “Valami RENDES nincs”? Felcsillan a szeme, hogy a témánál vagyunk és látszik – ebben a pillanatban feljöttem a delfinek elé a hierarchiában. “Szilva vagy alma?” - kérdéssel üdvözöl a klubban. “Ebben a sorrendben” - folytatom a rituálét, hogy tovább erősítsem pozíciómat.Szatmár-Beregben járunk, ez itt a Való Világ. Díszletek nélküli valóság, maga a sűrű élet. Nincs felesleg, nincs pazarlás: mindennek oka és célja van. Természeti népeknél tett, hosszú és drága barangolásaim jutnak eszembe – a délutáni fényekben a házak előtti kispadokon üldögélő helyi obszerverek csoportja a nepáli hegyek asszonyaira emlékeztet -, akik egész nap szótlanul és komolyan dolgoznak a földeken, de a lemenő nap sugarai az utcára csalják őket, élvezik és élénken pletykálnak. Emlékszem, a csontomig hatolt az érzés: ez az! Ez hiányzik már Európából, az ilyen, természettel összeolvadt pillanatok.


A klasszikus szilva- és almapálinka mellett ma már közel 30 féle párlatot készítenek itt, 3 főzőmester irányítása alatt. Kisüsti módon – vagyis a cefrét befogadó rézüst kevesebb, mint 1000 literes – és dupla lepárlással. Ez igen fontos dolog, hiszen a most divatos, snapszra kitalált, oszlopos módszerrel lehetetlen olyan gazdag ízű, összetett szilvóriumot készíteni, mint a hagyományos, magyar kisüstivel. Az enyhén mandulás zamatú szilvapálinka eperfa hordókban érlelődve kapja meg a végleges színét és testességét.

A főzdében épp bérfőzés zajlik – kistraktorok és motoros kapákból átalakított, rajzfilmbe illő közlekedési eszközök robognak ki-be, a faluban érlelt cefrét hozzák főzetni. Ifj. Simon László főzőmester Pócsi Miklós bácsinak méri ki a pálinkát. Simon úr szaglószerve az üzem legfontosabb ipari titka, hasonlóan a parfümgyárak illatait ellenőrző “orr”-hoz. A legfontosabb a jó alapanyag, ez közhely. De érzék kell hozzá, tudás és szeretet is – hangzik kissé misztikusan a jó pálinka készítésének receptje. A 600 fős faluban korábban – akárcsak most is - drága kincs volt a pálinka, valutaként működött. Mesélik, hogy egyszer régen, egy csikorgósan hideg, téli napon két falubeli demizsonban vitte haza nagy boldogan a frissen kifőtt szilvóriumot. Egyikük megcsúszott, a 10 literes üveg összetört és a pálinka a megfagyott kocsinyomba ömlött. Odatérdelt a két megszomorodott cimbora, és annak a jegéről itta le, amit még lehetett. Bizony, úgy vitték haza őket a kármentés után.
Lehet, hogy még ma is ihatnánk a kocsinyomból pálinkát – annyira tiszta itt a levegő, ipar híján szennyeződésnek nyoma sincs. Még a fényszennyezés sem érte el a vidéket – sivatagi éjszakákra emlékeztető, boltozatos horizont, millió csillag és a Tejút állandó látványa kíséri a főzdelátogatásról hazabotorkálókat. Mégis, a kocsinyom helyett tulipán formájú pohárból kínálgat jó szívvel Simon Laci minket. A 83 éves Pócsi Miklós bácsi nagy mesélő, nosztalgiázik – egykor ő is a régi, deszkafalú főzdében dolgozott. Kézzel pumpálták még akkor a Túr vizét, kézzel, majd lánccal kevergették egykor az üstben fortyogó cefrét. Laci a kóstolás helyes módját magyarázza – semmi szín alatt ne legyen nagyon hideg a pálinka, mert a hűtőből kivett ital ízei nem bomlanak ki. A hűtés csak arra való, hogy a rossz ízű pálinka hibáit elfedje. Ha élvezni szeretnénk, vétek 16 fok alatt kínálni. A borkóstoláshoz hasonlóan az érzékszerveink fogják vallatóra az italt. Az áttetsző, tükrös párlat illatanyagainak kibontásához hozzájárul a pocakos, felfelé keskenyedő grappáspohár is. Az alapvető pálinkahibákat már ekkor ki lehet szúrni – ha a főzőmester hanyagul dolgozott, akkor a gyümölcsösség helyett az acetonos előpárlat vagy a savanykás-élesztős utópárlat érezhető. A jó pálinkában ilyesmi nincs, mint ahogy nem éget, nem karcol és nem ráz ki tőle a hideg sem. Aki szakértő kóstolóvá szeretne válni, annak ajánlatos pálinkamustra előtt pár órát koplalni és a kóstolandó pálinkák közt vizet kortyolgatni. Pár falat kiflivel, almával, dióval semlegesíthetjük az ízeket. Az “egyszerre, fenékig” módszertől is létezik jobb: a hedonisták a pálinkát apró kortyokban, helyezgetve ízlelik. Észre sem venni, eközben, hogy megy az idő...

Mi a titka ennek az isten háta mögötti helynek? Szokatlan módon itt minden az, aminek látszik. A füvet le kell kaszálni, a szilvát leszedni pont időben, dolgozni kell, ennyi. Nincs itt semmiféle titok. Időtlenség és természetes körforgás – semmi nem csábít örökös vásárlásra vagy fogyasztásra, hacsak háromévenként el nem kopik a fenőkő és venni kell egy újat. A derékszögben meghajlott Koncz Ignác bácsi 60 éve ugyanabban az időben zárja be a tyúkokat esténként. Rend van, amit a Természet diktál. Én meg azt hittem, Pápuáig vagy a beduinokhoz kell szaladni, ha ilyesmit szeretne valaki tapasztalni.
“Lassan zárunk. Fogyasztasz még valamit?” Nem. Legszívesebben semmit nem fogyasztanék, csak figyelném és tanulnám a számunkra már egzotikusnak tűnő, kézzel fogható valóságot és egyszerűséget. Panyola a helyi Slow Food gasztronómia központjaként pálinkakóstoló-főzdelátogató programokat , 3-5 napos lekvár- pálinkafőző és szatmári főzőtanfolyamot kínál. Tarpán pedig két helyen is lehet pálinkát kóstolni, a helyi pálinkafőzde kis kóstolóházában és a Bereg Kincsei helyi termékeket árusító üzlet szervezésében.