Mit iszol? Pálinka valóságshow a végeken

Ma, egészen pontosan reggel jelent meg ez a cikk, a Dining Guide-on! Nagyon jó volt olvasni, pozitív borzongással, hisz 2 hete ott róttuk az utakat!!! 

Köszi Zsuzsa!!!

 

Mit iszol?
Pálinka valóságshow a végeken

 

Mi a titka Panyolának, ennek az isten háta mögötti helynek? Szokatlan módon itt minden az, aminek látszik. A füvet le kell kaszálni, a szilvát leszedni pont időben, dolgozni kell, ennyi. Nincs itt semmiféle titok.

“Mit iszol?” - kérdi a cserzett arcú pultos a kiskocsmában. Amolyan barátságos pléhpultosban, ahová már beszüremkedett a környékbeli lomik, vagyis használtcikk-kereskedések hatása. “Mit ajánlasz?” - kérdezek vissza, miközben feltápászkodom a Brünhildákra szabott bárszékre, melyet az egykori német söröző tulaja lecserélhetett, mikor megunta a korai nyolcvanas évek indusztriál hangulatát. Végigmér – egyedül nők nem járnak errefelé kocsmázni - “rendes italt?” (biztos, hogy APEH-ellenőrnek néz, aki beugrott egy beugratós szódára). Bólintok, de még óvatos és felsorolja az összes olyan pancsot, melyek egyből felidézik bennem nagyanyám és barátnője, a kisvárosi postamesternő közös, névnapi zsúrjait. “Valami RENDES nincs”? Felcsillan a szeme, hogy a témánál vagyunk és látszik – ebben a pillanatban feljöttem a delfinek elé a hierarchiában. “Szilva vagy alma?” - kérdéssel üdvözöl a klubban. “Ebben a sorrendben” - folytatom a rituálét, hogy tovább erősítsem pozíciómat.

Szatmár-Beregben járunk, ez itt a Való Világ. Díszletek nélküli valóság, maga a sűrű élet. Nincs felesleg, nincs pazarlás: mindennek oka és célja van. Természeti népeknél tett, hosszú és drága barangolásaim jutnak eszembe – a délutáni fényekben a házak előtti kispadokon üldögélő helyi obszerverek csoportja a nepáli hegyek asszonyaira emlékeztet -, akik egész nap szótlanul és komolyan dolgoznak a földeken, de a lemenő nap sugarai az utcára csalják őket, élvezik és élénken pletykálnak. Emlékszem, a csontomig hatolt az érzés: ez az! Ez hiányzik már Európából, az ilyen, természettel összeolvadt pillanatok.

Nos, jelentem, nem hiányzik, mert van nekünk is ilyen. Igaz, a tengerszint fölötti magasság maximum 100 méter, de az itt élők élete hasonlóan kemény. Nagyrészt mezőgazdasággal, gyümölcstermesztéssel foglalkoznak. Ahol pedig gyümölcs van, ott pálinkának is lennie kell – folytatom a micimackós okfejtést. Panyola, minden szatmári falvak legkülönösebbike éppen lekvárillatban úszik, mint kiderült, a szezon végén járunk. A rézüstökben egy álló napon és éjszakán át kevergetik az egyre sűrűsödő, puttyogó szilvavelőt. Ilyenkor összeáll az egész család, váltják egymást a sárral tapasztott rézüstök mellett. A kamaszok ma dizsi helyett a százéves “tekenőkből” szilvát válogatnak – lekvárnak ugyanis csak a kifogástalan szemek jók. Korunk cukormentes divatjai szintén a régmúltban és a praktikumban gyökereznek: a lekvárba se cukor, se tartósítószer nem kerül. Részben azért, mert semmi szükség rá, elég édes maga a gyümölcs is – részben amiatt, mert hagyományosan készülnek – és hol volt régen feleslegben akár egy kanál cukor is. Ugyanez igaz a helyiek legfontosabb termékére, a Panyolai Elixírre is. A szatmári szilvapálinka alapja a Nemtudom szilva, mely dzsungelgyümölcsösökben terem a három folyó áztatta ártérben. Asztalos Gyula bácsi, a kaszálás helyi bajnoka magyarázza a különös névadás körülményeit: egyszer egy idegen egy hozzá hasonló helybélit megkérdezett, milyen fajta szilva ez, és az öreg így válaszolt: nem tudom. Tényleg nem tudom, soha nem láttam ilyet – a piacokon nem létezik. Apró, félvad, nem magvaváló – viszont a legzamatosabb és legédesebb az összes szilva közt. Ez a titka az évekig elálló szilvalekvárnak és a szatmári szilvapálinkának is. Az alapanyag, ami csak itt terem, ezen az agyagos-nedves talajon, ebben a párás környezetben. Gyula bácsi szerint vinnék a csemetéket messze, telepíteni, de hiába – vagy elpusztulnak, vagy ritka termést adnak. Csak itt érzik jól magukat. Magról nőnek, a gazda egy-két évig figyeli a hajtásokat, majd a kiválasztottat körbekaszálja – mint most ő is. “A kasza jobban dolgozik, mint a fűnyíró, ugyi?' - és tényleg, Gyula bácsi két perc alatt egyenletes golfgyepet vág a csemeték körül.

A Szamos-töltés másik oldalán álló, mutatós pálinkafőzde története kalandos. 1752-ben írtak róla először – igaz, akkor még nem volt több egy deszkafalú kunyhónál, mégis itt készült az ország szatmári szilvája. Olyannyira, hogy Kádár János nem záratta be a főzdét, hanem az egykori TSZ-hez csatolva “királyi beszállítóként” működhetett tovább, hogy a szilva levét kiizzasztva legyen mivel a vadásztársakat kínálgatni. Majd bezárt a TSZ és 10 hosszú évre befellegzett a panyolai pálinkafőzésnek is – lassan kikopott a tudás, kivágták a gyümölcsfákat és kiszáradtak a demizsonok. A véletlennek köszönhető, hogy nem örökre. Egy panyolai fiú autója egy hideg, téli éjszakán lerobbant az olasz-svájci határon. Hazafelé jöttek, pénzük nem volt, majd megfagytak. A vele utazó barátok a panyolai pálinkát emlegették – de a fiú elmesélte, hogy annak bizony vége van. Már senki nem főz pálinkát Panyolán. Nehezen hitték – olyan lenne ez, mintha Szegedről eltűnne a paprika, vagy Makóról a hagyma. Következő útjuk Panyolára vezetett – és hamarosan a régi főzdét csinosítgatták. A régi főzőmesterek, egykor főzdések ki-kijöttek, magyaráztak, átadták a tudásukat a fiataloknak, mint egykor nemzedékről nemzedékre tanítgatták a gyerekeiket a föld, a gyümölcs és a természet törvényeire és összefüggéseire. A főzde azóta kibővült, a fázós fiúk is más vizeken eveznek.
A klasszikus szilva- és almapálinka mellett ma már közel 30 féle párlatot készítenek itt, 3 főzőmester irányítása alatt. Kisüsti módon – vagyis a cefrét befogadó rézüst kevesebb, mint 1000 literes – és dupla lepárlással. Ez igen fontos dolog, hiszen a most divatos, snapszra kitalált, oszlopos módszerrel lehetetlen olyan gazdag ízű, összetett szilvóriumot készíteni, mint a hagyományos, magyar kisüstivel. Az enyhén mandulás zamatú szilvapálinka eperfa hordókban érlelődve kapja meg a végleges színét és testességét.

A főzdében épp bérfőzés zajlik – kistraktorok és motoros kapákból átalakított, rajzfilmbe illő közlekedési eszközök robognak ki-be, a faluban érlelt cefrét hozzák főzetni. Ifj. Simon László főzőmester Pócsi Miklós bácsinak méri ki a pálinkát. Simon úr szaglószerve az üzem legfontosabb ipari titka, hasonlóan a parfümgyárak illatait ellenőrző “orr”-hoz. A legfontosabb a jó alapanyag, ez közhely. De érzék kell hozzá, tudás és szeretet is – hangzik kissé misztikusan a jó pálinka készítésének receptje. A 600 fős faluban korábban – akárcsak most is - drága kincs volt a pálinka, valutaként működött. Mesélik, hogy egyszer régen, egy csikorgósan hideg, téli napon két falubeli demizsonban vitte haza nagy boldogan a frissen kifőtt szilvóriumot. Egyikük megcsúszott, a 10 literes üveg összetört és a pálinka a megfagyott kocsinyomba ömlött. Odatérdelt a két megszomorodott cimbora, és annak a jegéről itta le, amit még lehetett. Bizony, úgy vitték haza őket a kármentés után.

Lehet, hogy még ma is ihatnánk a kocsinyomból pálinkát – annyira tiszta itt a levegő, ipar híján szennyeződésnek nyoma sincs. Még a fényszennyezés sem érte el a vidéket – sivatagi éjszakákra emlékeztető, boltozatos horizont, millió csillag és a Tejút állandó látványa kíséri a főzdelátogatásról hazabotorkálókat. Mégis, a kocsinyom helyett tulipán formájú pohárból kínálgat jó szívvel Simon Laci minket. A 83 éves Pócsi Miklós bácsi nagy mesélő, nosztalgiázik – egykor ő is a régi, deszkafalú főzdében dolgozott. Kézzel pumpálták még akkor a Túr vizét, kézzel, majd lánccal kevergették egykor az üstben fortyogó cefrét. Laci a kóstolás helyes módját magyarázza – semmi szín alatt ne legyen nagyon hideg a pálinka, mert a hűtőből kivett ital ízei nem bomlanak ki. A hűtés csak arra való, hogy a rossz ízű pálinka hibáit elfedje. Ha élvezni szeretnénk, vétek 16 fok alatt kínálni. A borkóstoláshoz hasonlóan az érzékszerveink fogják vallatóra az italt. Az áttetsző, tükrös párlat illatanyagainak kibontásához hozzájárul a pocakos, felfelé keskenyedő grappáspohár is. Az alapvető pálinkahibákat már ekkor ki lehet szúrni – ha a főzőmester hanyagul dolgozott, akkor a gyümölcsösség helyett az acetonos előpárlat vagy a savanykás-élesztős utópárlat érezhető. A jó pálinkában ilyesmi nincs, mint ahogy nem éget, nem karcol és nem ráz ki tőle a hideg sem. Aki szakértő kóstolóvá szeretne válni, annak ajánlatos pálinkamustra előtt pár órát koplalni és a kóstolandó pálinkák közt vizet kortyolgatni. Pár falat kiflivel, almával, dióval semlegesíthetjük az ízeket. Az “egyszerre, fenékig” módszertől is létezik jobb: a hedonisták a pálinkát apró kortyokban, helyezgetve ízlelik. Észre sem venni, eközben, hogy megy az idő...

Mi a titka ennek az isten háta mögötti helynek? Szokatlan módon itt minden az, aminek látszik. A füvet le kell kaszálni, a szilvát leszedni pont időben, dolgozni kell, ennyi. Nincs itt semmiféle titok. Időtlenség és természetes körforgás – semmi nem csábít örökös vásárlásra vagy fogyasztásra, hacsak háromévenként el nem kopik a fenőkő és venni kell egy újat. A derékszögben meghajlott Koncz Ignác bácsi 60 éve ugyanabban az időben zárja be a tyúkokat esténként. Rend van, amit a Természet diktál. Én meg azt hittem, Pápuáig vagy a beduinokhoz kell szaladni, ha ilyesmit szeretne valaki tapasztalni.

“Lassan zárunk. Fogyasztasz még valamit?” Nem. Legszívesebben semmit nem fogyasztanék, csak figyelném és tanulnám a számunkra már egzotikusnak tűnő, kézzel fogható valóságot és egyszerűséget. Panyola a helyi Slow Food gasztronómia központjaként pálinkakóstoló-főzdelátogató programokat , 3-5 napos lekvár- pálinkafőző és szatmári főzőtanfolyamot kínál. Tarpán pedig két helyen is lehet pálinkát kóstolni, a helyi pálinkafőzde kis kóstolóházában és a Bereg Kincsei helyi termékeket árusító üzlet szervezésében.

Túl az Óperencián alias Panyola - III.nap

3, Péntek: Szatmári kirándulás+egy kis sport



Reggeli után irodalmi, népi és természeti emlékek nyomába eredünk:
Penyige: Helytörténeti Gyűjtemény és Lekvárium.
Túristvándi: Vízimalom (és egy kis pihenő - tízórai kávészünet házi béles és rétes a közeli étteremben),
Szatmárcseke: Kölcsey-emlékszoba, Kölcsey-síremlék és csónakos fejfás temető.
Ebéd Fülesden (szatmári aszalt szilvás gyümölcsleves, káposztás kígyórétes).


Délután, ha az időjárás engedi, kenu túra a Túron.


Este: pálinkafőzde-látogatás vacsorával.


Rossz idő esetén(kenu helyett): mini szatmári főzőtanfolyam, kenyérlángos-készítés, kemence fűtés.

Újabb reggeli, már kicsit várni kellett a bulizókra, de még reális időben átértünk. Pénteki reggeli fűszeres pirítós-bundás kenyér volt. 

Pénteken kb. 1 óra csúszással indultunk, kárpótlásként kaptunk egy táska rétest, amit egy megbízható emberre bízott a Zsuzsi, a Zuramra, bekerült a kocsi csomagtartójába, estig elő sem került. :) 

Penyige fele vettük az irányt, itt megálltunk a Szenke partján, ahol Zsuzsa elmesélte a 9 kislány balladáját. Amikor is belefúltak a mély vízbe, mivel a rév sietősre vette a formát és bezsúfolt mindenkit, volt köztük egy beteg, epilepsziás fiú is, akitől távolodtak és ez nem tett jót a csónaknak, felborult és meghalt 9 kislány. Erről született egy ballada is, amit volt szerencsénk hallani Margit nénitől a helytörténeti múzeumban, ami régen iskola volt. 

Először a lekváriumba mentünk, ahol a szilvától egészen a kész lekvárig tudtunk meg mindenfélét. A technikai szünet keretében Tibi meglátta a kis lekváros üvegeket, míg a többiek már a múzeum fele vették az irányt, addig mi lemaradva, spontán lekvár kóstolásba kezdtünk, de aztán sietni kellett, mert Margit néni várt ránk. Itt elég sokat időztünk, de megérte. 

Tovább haladtunk Túristvándiba, ahol Pogány Karcsi várt minket, h röviden elmondja a vízimalom történetét, a többiek átjárták a malmot, fotózkodtak, majd mentünk is tovább Fülesdre ebédelni, Monihoz. Csupa helyi különlegességeket kaptunk, aszalt szilvás leves, káposztás-krumplis kígyórétes. (krumplis. Krumplis!!! érted, h krumplis?!!) 

Jól lakottan, szerény személyem remegő lábakkal indult neki a kenu túrának, Szatmárcsekére. Itt a kultúrmorzsa időszűkében elmaradt, majd szombaton, akkor több idő lesz. (meg ahogy Móricka elképzelte) 

Voltak köztünk olyanok, akik lelkes követői, de én vhogy csak a buli kedvéért vállaltam be. Közben kiderült, h Adri is kb. úgy volt vele, mint én. Utazásunk előtti napon derült ki, h az a Túr valójában a Tisza lesz. Ahogy közeledtünk a folyóhoz a gyomrom is ment egyre jobban össze. Azt hittem, h Tibiéknél van egy kis nyugtató pálesz, de nem . 

Megkaptuk a mentőmellényt, a röpke oktatást Váradi - Ironman - Istvántól, és már ülhettünk is bele a csónakba. Miközben oktatott, mondtam, h én kifizetem a pénzt, de inkább maradnék a talajon. Életemben ott láttam először face to face, lapátot és csónakot, aztán iziben le eveztem 15 folyókm-t.

Szóval, először rossz helyre ültem, a Zuram lett a kormányos, még szerencse, mert én tuti visszafelére kormányoztam volna magunkat. :D 

Újra partra evickélés és kiszáll-beszáll verzió. Ekkor a parton maradtak azt mondták, h úgy ülök ott, mint a macska a bozótban, hát kb. úgy is éreztem magam. Mondtam a Zuramnak, h maradjunk le mindenkitől, ne közelítsen felénk senki. Hát ez nem mindig jött össze. 

A táj biztosan szép volt, de kb. úgy voltam vele, mint Csíksomlyón, menni kellett. kb. 2 km után már untam az állandó lapátolást, azt már tudom, h ez nem lesz a kedvencem. 

Fákat kerülgettünk, kisebb-nagyobb sikerrel. Majd a Pinyő-Anett páros mintha állandóan szlalomba ment volna, egyszer csak ott termett mellettünk jobbról, aztán hirtelen balról jött a Csabi-Rita páros. Pánikolás ezerrel, még szerencse a kormányos higgadt ember úgyh, el tudtunk onnét szökni. A végén már azért lapátoltam oly bőszen, h érjünk ki. Fej lehajtva, csak a lapát-víz kapcsolatát figyeltem, megkérdezik: "Kinga, szép a táj? - Aha" kb. ennyi volt a reakcióm. 

Vége fele, sztem a Zuram is már ki volt akadva, majd finoman közölte: "Légy oly kedves evezzél" szomszéd csónakban: "Evezzél már", majd egyszerre az Adrival: "HÚZOM". 

Nagy nehezen sikerült megérkezni Tivadarba, csónakokat partra kellett húzni, lemosni, kitakarítani. Tibi mint gólyafos a levegőben úgy futkosott a csónak körül, h akkor most mit is kell, hogy is kell... Fiúknak még volt egy kis dolog, a partról, fel a lépcsőn a majdan jövő kocsihoz kellett cipelni a kenukat. A sofőröket elszállította az István, majd jó 3/4 óra múlva meg is érkeztek. Ekkor előkerült a csomagtartóból a rétes, gyorsan haladtunk a szállásra, h mindenki összekapja magát és irány a pálinkakóstoló Panyolán. 

Miután mindenki kissé felfrissült, átöltözött, elindult a főzdébe, egy kis levezető sétával, de itt tudtuk, h miért megyünk.

Betértünk az oldalsó bejáraton, Zsuzsa már várt, Edgár testvértől megérdeklődték a másnapi szertartás időpontját, majd elindultunk a kóstolás útján. 

Kedvencemmel indítottunk a mézes bodzással, egy kis pogácsa társaságában.  Tovább haladtunk magozó és tartályok után a kisüstik közelében kóstolhattuk a következő pályázót a fekete cseresznyét egy kis töpörtyű, szalonnával megspékelve. Itt hihetetlen mennyiségű muslica volt. Hamar odébb is álltunk a kóstoló terembe, ahol Irénke már készítette a vacsoránkat. Az asztalon újabb felszívók: aszalt szilva-alma-dió-sajt-szőlő tál, kolbászka-szalonna-lilahagyma-paprika-olívabogyó és a harmadik: zsíroskenyér zöldségekkel.  Itt már igazándiból nem tudom a sorrendet, de kóstoltunk szatmári szilvát, feketeribizlit,  aranyalmát, körtét, és az esszenciát, de még ittunk mézes-gyömbéres körtét, fahéjas almát is... Vacsoraként tormaleveles tengerimálés töltike és csavart tészta szilvalekvárral volt. Kb. f1 tájékán elindultunk a szállásra, h aztán kipihenjük a mai napot és rákészüljünk a szombatra.

Túl az Óperencián alias Panyola - II. nap

Tervezett program:

Csütörtök: Beregi kirándulás - saját autókkal, idegenvezetéssel.

Tervezett útvonal: Vásárosnamény - Tákos (Mezitlábas Notre Dame és Tájház) - Csaroda (Középkori templom) - Beregdaróc (Kenderkiállítás)- Beregsurány (fotószünet, volt kastélypark) - Tarpa (Tarpa-hegy, szőlő tanösvény, Szárazmalom, népi lakóházak).

Vacsora: Tarpán, bográcsgyulyás, illetve aki nem vezet, annak pálinkakóstoló. Tarpán vásárlási lehetőség (lekvár, aszalt gyümölcs)

Ebédelni visszamegyünk Vásárosnaményba, a Winkler-házba. Javasolt menü: Beregi betyárpecsenye tócsniban vagy harcsapaprikás. Hogy időben jók legyünk, érdemes lenne A/B ételt kiválasztani, amit aztán leadunk előre és az ottani válogatással sem megy el az idő.
 http://www.winklerhaz.hu/etlap.php

Nos, ez lett volna a tervezett program csütörtökre. 
 

Reggeli, mindennap 8kor volt, srégen szemben Panyolai Maricánál. Az az igazság, h kicsit tartottam a találkozástól, mivel a telefonba talán 1x volt úgy szívből jövően kedves. Ha előbb mondta volna, h a 600Ft az csak 1 féle étel, akkor szétnéztem volna máshol, de kb. kedden szólt, így maradt és bíztam, h a többiek is jól fognak vele lakni. Szerencsére nem volt gond, sőt, vele csak vasárnap találkoztam, akkor is meggyőzően öltöztem - fodrászom jár egy szimbólum előadásra és ott volt szó ilyenről, barna színű, jobb ha függőlegesen csíkos felsőben megyünk és egy kis piros fülbevaló v vmiféle ráhatással lehet meggyőző öltözékbe megjelenni. 

Szóval, reggeli, első nap szalámik, kolbászkák, főtt tojás, vaj, kenyérke, tea és kávé annak, aki kért. Nem éheztünk. Reggeli után, Piros Sanyi még megmutatta a szilvalekvár főző edényeket, alkalmatosságokat, úgy nagyjából elmondta a mikéntjét is, Tibi ekkor rálelt a Somra és vad fotózkodásba kezdett. Mikor már jöttünk volna tényleg el, még a pince is előtérbe került, óvatosan leereszkedtünk, majd vissza és egy szobát is megtekintettük, újfent csillogás SörösZé szemében. :) sztem, mindenki vitt volna a szívében egy kis darabot abból a szobából. :)

9kor indulás, de vmiért nem jött össze. Hoztuk a formát, vagy mi vagy a Zsuzsa. :) 

Saját kocsikkal indultunk útnak, aki mozgásban volt, a hűtővizes opel és a yaris ill. Zsuzsa kocsija. 

Komppal keltünk át a Szamoson(komposok: Kiss úr és Lajos, az egyikről csak hallottunk, a másikkal találkoztunk is), volt akinek már nem volt élmény, de nekünk igen. Egy kicsit éreztem, de oly lassan haladtunk, h ha beszélgetett az ember, akkor észre sem vette, h vizen van. 

Elsőnek Vásárosnamény tourinform irodáját vettük célba, itt aki gyorsabb volt, az vihette el a kiszemelt hűtőmágnest. 

Annak ellenére, h szeptember 19-ei levélben megírtam azt is, h szeretném, ha apróval jönnének, tehát a szállás, kaja, id vez díj stb pontosan kiszámolva "borítékban" legyen, annak ellenére, szinte - tisztelet a kivételnek - mindenki nagy pénzzel jött. Mondván, utolsó előtti nap írtam mindezt. Inkább, most utána néztem, a fent említett időpontban küldtem. :) Szóval, kb. fél óra elment mire felváltották a pénzt, de persze a kocsmában kötöttek ki. 

Irány Tákos, a Mezítlábas Notre Dame-i templom, ahol egy kedves "anyóka" vár minket. Lajos barátom már felkészített, h ott egy kedves néni jó kis tájszólással fogja elmondani nekünk a fontos dolgokat. Nem csalódtam. Ittuk a szavát. Majd a beszéd vége fele, megcsörrent egy telefon. Néztem körbe-körbe, h ki nem bírta lehalkítani, hát Erzsike nénié volt. Próbálta a tiszteletest lerázni, h neki most épp vendégei vannak és különben sincs otthon és most hagyja őt békén. 

Itt elméletileg visszamentünk volna Vásárosnaményba kajálni, de nekem is átfutott az agyamon egy pillanat erejéig a templomnál kitett hirdetmény, miszerint vasalt tarjával és lapcsánkával lehet csillapítani az étvágyat. Zsuzsa ezt már ki is mondta, majdan  előterjesztettem a többieknek, h időben, pénzben is jobb lenne ez, így megrendeltük és míg készült elmentünk Csarodára, de még előtte a templom tövében egy nénike árult keresztszemes terítőket, tűpárnákat, könyvjelzőket, meg is rohamoztuk. Majd jött egy fiatal lány, aki csak úgy a dobozból árulta a szilvalekvárt. Tákoson tébláboltunk , majd bicajjal tekert egy apóka, látta, h idegenek vagyunk, lepattant a bicajról és "van szilvalekvár eladó". :) 

Csarodán Piroska tartott nekünk egy átfogó "előadást" a templom történetéről, a mosolygó szentekről, majd rájöttünk, h ez olyan templom lehet, mint a Veleméri. A nap, ahogy bevilágított az ablakon, jelentése volt és még talán ma is van. 

Csarodáról vissza Tákosra Jutkához, ahol az udvar régies-népiesre volt berendezve. Egy filagora telis-tele fonott ülőalkalmatosságokkal, párnákkal, cserépedényekkel... Végül a modernebb asztaloknál foglaltunk helyet, szemben az igazi hatalmas nagy búbos kemencével, aminek árnyékában sült a vasalt tarja. Régi szenes vasalóval simították a húsokat, hozzá finom lapcsánka szilvalekvárral-tejföllel (természetesen vagy-vagy) , extra ráadásként kaphattunk még tengerimálés töltikét és finom házi pálinkát is. Kicsit megpihenve mentünk is tovább Beregdarócra, ahol a kendermagtól eljutottunk a vászonig Boriska néni segítségével és ott már volt, h elkelt volna egy magyarról-magyarra szótár. Bátrabbak ki próbálhattak egy-két fogást, napokkal később pár szó járt a fejünkben: ige, pászma, szövőszék, kender. 

Beszabadult egy keresztszemesekkel teli kis terembe, a kis zsáktól a hatalamas terítőkig a párnahuzatokon át mindenki talált kedvére valót. 

Beregsurányba haladva, már nagyon közel volt az államhatár, de itt Országhatár néven illeték és úgy volt jelezve, mintha egy újabb település neve lenne. Mindez egy körforgalomban. Sziszkónak nagyon megtetszett ez a fajta jelzés és remélte, h visszafele is erre fele fogunk jönni. Szerencséje volt, körforgalom, első próbálkozás nem jött össze, majd tettünk még egy karikát. Az első autó már árkon bokron, a harmadik, nem tudta mire vélni a körözést, gondolták, h inkább minket követnek, mint a fővezért így ők is részesültek egy kis becsavarodásban. Vissza kell menni az éles képért, csak suhanás és némi foszlány vehető ki. :) 

Innen tovább haladtunk Beregsurányba, ahol is megnéztünk két kastélyt, fotószünet erejéig, az Uray és a Bay kastélyt. Közben már jeleztem, h szomjaznak a pacik, meg kellene vhol etetni őket, be is tértünk egy istállóba, ahol olcsó fekete zabot kaptunk. Számomra, nem volt ez fura, de volt akit kissé sokkolt a téma. Mindenki jól járt, utána csak úgy szaladtak a lovak. :)

Tarpára már szürkületben érkeztünk, de még a hegyre felmentünk, útközben nem bírtunk ellenállni a kiáltozó szőlőszemeknek, hol a fehér, hol kék, kézből a szájba, nagyon finom volt! Felértünk, szerteszét néztünk, látszódtak a Kárpátok foszlányai is, talán még beregi futrinkát is sikerült látni a szerencsésebb útitársnak.

Ekkor Zsuzsa el kezdett beszélni egy szeánszról, amit az uszkai romák hoztak létre, szabadkeresztény gyülekezet. A fiúk annyira felelkesültek, h míg nem jutnak el egy ilyenre, addig ők haza sem mennek. Igen ám, de nem lehet csak úgy ide besétálni...

Lesétáltunk a hegyről míg haladtunk Danihoz a tarpai pálinkáshoz, megtekintettük a parasztházakat, a csókos kapukat. A legfrissebb pár, egy kis unszolásra, illusztrálták is a csókos kapuk funkcióját, majd megálltunk a szárazmalomnál, ahol a jobb gépekkel tudtunk fotózni is, szó esett Mikiről a 4 nyelven beszélő roma bokszolóról is, a zsindely készítésről. 

Nagy Daninál a tarpai pálinkát kóstolhattunk, de előtte még  10-20 másodperces molyirtós shop látogatást tettünk. Az udvarban terítettek nekünk, ahol gulyás levessel és almaborral vártak a pálinkakóstoló mellett. Ekkor már úton volt a negyed különítmény is, egy idő után, helyi telefonos segítséget is kellett igényelni a könnyebb odataláláshoz és sikeresen behozták a kóstoló és a vacsorabeli hiányosságokat. 

Gyors vásárlás - pálinka,som lekvár - után irány a szállás, ahol is már teljes létszámmal voltunk jelen így megejtettük a születésnapokat.Előtte még szállás osztás az ujonnan érkezőknek. Mivel a Zuram kissé hangosan alszik, így küldtem smst még előző nap, h hozzanak füldugót, DragonZé közölte, h mivel se a füldugót, se a horkolást nem bírja így a kocsiban alszik. Hát azt már nem, gondoltam, és megkérdeztem Bélát, h esetleg van-e még vhol szobája. Sikerült is találni a közösségi rész emeletén. Így egy párt leszámítva, mindenki külön szobába került. 

Csabi zenét szeretett volna csiholni, de a konnektor úgy gondolta, h ő most szabadságot vesz ki az árammal karöltve, egy pillanat alatt sötétség honolt az egész házban. Majd a lányok előkerítették Cibere Bélát, aki nyugodt hangon közölte, h "ja az zárlatos". Átszerelés, hatalmas hangfalak behozatala a filagorából, indult is a buli. 

Sütöttem tortát, extra igényekkel, liszt-tejtermékmentes és ha lehetne még minimál cukor is legyen. Így esett a választás erre a lisztmentes tortára. Betettem a hűtőbe, felesleges volt. Felvágáskor kb. úgy nézett ki, mintha a kés, a nyele lenne egy serpenyőnek... miután sikerült szeletelni, nem kellett sokáig nógatni a népeket az utolsó szelet elnyeréséért. 

A mag még maradt bulizni, miután visszaértem a zuhiból, próbáltam elaludni, de csak azt hallottam "vedd le, vedd le" "na még egyet" . Másnap kiderült, h hajnalig tartó ereszd el a hajam volt!

Túl az Óperencián alias Panyola - megérkezés

Hát az úgy volt, h januárban azt  mondtam, h többet nem szervezek utat, mert hála nem sok van benne és sok a macera stb. Ezt én gondoltam, de aztán Fűszeres Eszter blogján, olvastam egy bejegyzést, most már nagyon nem tudom, h Isztambulról v épp Panyoláról írt, de Zsuzsa tuti, h benn volt. Tovább léptem Zsuzsa facebookos oldalára, ahol is csudijó isztambuli fotókat láttam, majd észrevettem, h szatmár-beregi. Írtam neki üzenetet, h mit ajánlana, erre ő egy komplett útitervvel állt elő. Nem volt menekvés, megszerveztem megint. :) Januárban még csak 3 naposra terveztük a kiruccanást, de a program annyira jó volt, h az egyes pontok alpontjai között sem tudtunk választani. Így úgy döntöttünk, h megtoldjuk még és szerdán indulunk. Nem bántunk meg, sőt még talán ez is kevésnek bizonyult. :) 

Februárban váltottunk először mélt, majd talán júniusban újra és augusztusban a fesztiválok után már tényleg élesben kellett beszélni róla. És megszületett a program: 

21. Megérkezés, majd szatmári vacsora : kötött leves , káposzta welcome drink
22. Reggeli, majd szatmár-beregi kirándulás: Túristvándi, Szatmárcseke, Tivadar, Tarpa - piknik ebéd a Tarpa-hegyen*, Csaroda, Tákos.
23. reggeli, bringatúra ,  pálinkafőzdei látogatás
24. reggeli, közös kirándulás Cégénydányád kastélyához és ősfás parkjába, majd középkori festett templom fantáziadús világa következik. Fülesd skanzen
25. reggeli, majd helyi piac és indulás haza!

Ez volt a tervezet, nos ez azért menetközben is alakult, rendesen. 

Egészen az utolsó napokig úgy volt, h ketten vágunk neki az útnak innen a nyugati végről,  nem is bántam volna, mert pakolhattam volna kedvemre ill. hozni is tudtunk volna ezt-azt. Nos, az utolsó előtti napon kiderült, h még lesz két utasunk, mert az autó bérlés meghiúsult. Egyik jó barátomnak csak kíváncsiságból írtam, h esetleg lenne-e autója, ami épp nem kell a jövő hétre. Csak annyi jött vissza, h mikorra kellene. De gondoltam, már nem keverek és nagyon nem is nógattak, h kell az a kocsi. :) 

A helyek ki voltak centizve, 4en, csomagokkal 5napra, egy yarisban, nem igazán óriás tárólóhely, de még kedden este kaptunk egy nagyobb csomagot, pluszba. 

Szerda reggel indulás előtt még tűcserére kellett mennem, a kocsiban még István mondta, viccelődve, ha lehet, akkor kérjek plusz nyugis pontokat. Meg is tettem, kaptam is, így mindkét fülem tele volt természetes alapú nyugtatóval. :)

Bpre érve az első akadály jött, véletlenül rossz sávba keveredtünk, elvitt minket másfele a gps, aztán nem is tudtunk róla, de mégis jó helyre értünk, igen ám, de a spontán útépítésről nem tudtunk, újabb kerülő. Még szerencse, h gyalogszerrel jártam arra is. Sziszkót sem a megbeszélt helyen szedtük össze, hanem "jó pár sarokkal" odébb, a lényeg, h teljes lett a létszám és már indultunk is tova. 

Nagyon nem terveztünk semmit útba ejteni, de Sziszkó egyre-másra csak hajtogatta Vaja így, Vaja úgy, így betértünk, végül is útba esett. Itt megnéztük a kastélyparkot, a Vay Ádám turul madarát, a templomot épp restaurálták, majd tovább indultunk, Mátészalka irányába. Mikor Sziszkó megtudta, h ott van a Piros Pöttyös túró rudi gyár, akkor tipikus óhajtó mondatként közölte, h ő szeretné megnézni. Már nem tudjuk feleleveníteni, de vhogy mégis bennünk van. Kérésének eleget tettünk, bebocsájtást viszont nem nyertünk. Csak és kizárólag előzetes egyeztetéssel és bpről kérve mindezt. Majd feltűnt, h ott egy túró rudis automata, de a portásra nem hatott semmi bűbáj "csak és kizárólag dolgozók vehetnek az automatából", így elkullogtunk, de visszatérünk címszóval. :) 

Értekezés a többiekkel, ki merre jár. Majd jött egy mondat, ami kissé megütötte a fülünket, h "van-e bolt Panyolán és meddig van nyitva". Úgy állt a megállapodás, h a dönci csomag ellenében R. hoz egy karton vizet. Ezután a telefon után úgy gondoltuk, h nem hoz és jobb lesz bemenni egy boltocskába venni némi vizet, aztán várni, h mi lesz a helyzet. Bementünk, 2 víz+túró rúdi társaságában tértünk vissza. :) 

Fehérgyarmat előtt a gps "névtelen" útra irányított, kicsit paráztunk, h merre visz,a  térképen nem volt jelölve, de aztán nagy nehezen beértünk Panyolára, kb. 5-6 óra autóút után, de csaknem találtuk a 31-es házszámot. Már a templom fele járhattunk, mikor is ismerősökre leltünk, visszafordítottak és a "temető mellett vagyunk" címszóval, meg is érkeztünk. Kértem a kulcsot, h esetleg bezárjam az ajtónkat, majd Béla közölte, h ott vmelyik az ablakban. Akkor még nem tudtam, h miért vette ezt annyira félvállról. De másnap kiderült, ez egy zárt közösség úgy mond, biztonság, bizalom megvan mindenkiben. Így utólag, most már értem, ha  rendőr autó miért sassolt minket annyira, idegenek voltunk. :) 

Közben kiderült, h Pinyő betegen lázasan érkezett, irány az ágy, pihenni, gyógyulni, h aztán másnap teljes gőzerővel jöhessen velünk felfedezni Szatmár-Bereget. 

Vártuk a harmadik autós különítményt, de csak nem érkeztek, helyette megjött Zsuzsa. Lecsekkolt minket a facebookon, de igazándiból a Zuramról ismert fel minket. :) 

Zsuzsa felajánlotta, h megmutatja a Tiszapartot és ha gondoljuk, kicsit töltödhetünk is ott. De előtte mg megkértem, h mutassa mán meg nekünk azt a parasztházat, amit a fb-n látni. 

Először láttunk egy régi, de kívülről nagyon jó állapotban lévő parasztházat, mindenkinek nagyon tetszett, majd leballagtunk a Szamos partra, majd autós változattal irány Zsuzsa készülő parasztháza. 

No, itt SörösZének több sem kellett, kincsekre talált és a szeme csak úgy ragyogott, hirtelen felindulásból, persze engedélyt kérve, be is ugrott az ablakon, h jobban szemügyre vegye a portékát. Annak ellenére, h a házikó még csak kezdeti stádiumban van rombolás-épülés rész, mindenki látta már lelki szemei előtt, h milyen csudijó lak lesz belőle. Megtekintettük a leendő pajtát, ahol cserépkályha melegét éreztük már a bőrünkön. Aki éhségét szerette volna kissé csillapítani, annak először meg kellett küzdeni a csalán lovagokkal és már ehette is a finom almát. 

Nehezen, de elszakadtunk a háztól és irány a Tisza part. Elhaladtunk a pálinkafőzde mellett is, ahova majd pénteken látogattunk el. Tisza - parton már elárultam az ott lévőknek, h a kenu túra valójában nem a Túron lesz, hanem az Öreg Tiszán. Mint kiderült, nálam jobban az Adri parázott, de ezt majd később. :) 

Hihetetlen nyugalom, csend honolt a parton. Majd magunkra hagytak minket, hadd töltődjünk, 7re kellett visszaérni a vacsira, ami kötött leves volt és  töltött káposzta, Tibinek külön húsgombóc. Mivel ő nem eszi a káposztát, mert gázosít. :) Mindenkit, de mi szeretjük úgy is. :) 

Fél 7 körül visszaindultunk, de a harmadik különítmény még sehol. 7 óra előtt 5perccel beestek, majd élmények mesélése, egy kis debreceni kiruccanás, dodzsemezés alias koccanás egy elakadást jelzést mellőző autóval. Szerencsére, a 18 éves járgánynak nagy baja nem lett és olcsón megúszták a dolgot. Szóval, teljes létszámmal, foglaltuk el a helyünket a vacsoránál. VAgyis csak majdnem mert Pinyő nyomta az ágyat és kergette messzire a lázmanókat. Mindenki osztotta a saját praktikáját, vmelyik biztosan bevált, mert reggel már velünk volt. :) 

Vacsi, welcome drink pálinka, két féle, nagyon finom. Megismerhettük szakácsnénket Irénkét. A kötött leves nagyon finom volt, de a töltött káposzta is. Ott kb. fele akkora mint anyué és ott paradicsomos, de mindkettő nagyon fincsi, a Zuramnak annyira ízlett, h 9 dbot megevett belőle. Ezt az út során többször megjegyezték. Sztem, ha csuklik, tutti, h arról van szó, h tudjátok az, aki 9 töltikét megevett. :)